Mozivásznon párbajoznak a Dumaszínház tagjai

Dumapárbaj címmel augusztus elején kezdik el forgatni a Dumaszínház két ismert tagjának főszereplésével készülő mozifilmet, amelyben Hadházi László Karinthy-gyűrű díjas humorista és Kiss Ádám, a Dumaszínház legfiatalabb tagja kel versenyre egymással a vásznon.

A Paczolay Béla rendezésében készülő játékfilmnek a filmalap döntőbizottsága 267 millió forint gyártási támogatást szavazott meg - közölte pénteken az MTI-vel a Magyar Nemzeti Filmalap.

 

hadhazi kiss

Fotó: Rusznyák Csaba, gyulaihirlap.hu


A Kalandorok és a Bányató című filmekkel sikereket elért Paczolay Béla mozijában a veterán humoristát minden nap körülrajongják, ám egy napon egy fiatal trónkövetelő lép a színpadra. A kérdés az, hogyan védheti meg a helyét a tehetséges ifjú kihívóval szemben és ezért mi mindenre képes.


A vígjáték producere Hutlassa Tamás, operatőre Szatmári Péter lesz, a forgatókönyvet Sallai Ervinnel közösen Lengyel Balázs és Lovas Balázs jegyzi.


A két humorista mellett a főbb szerepekben Eszenyi Enikő, Gubik Ági, Jordán Adél, Vajdai Vilmos lesz látható, de feltűnik majd Kamarás Iván és Kovács Lajos is.


A Dumapárbaj forgatása augusztus 11-én kezdődik és szeptember közepéig tart Budapesten. A bemutatót decemberre tervezik.

 

Forrás: MTI

 

süti beállítások módosítása