Egy állampolgári színház - Tengely Gábor A Ludasról

Tavaly az Állampolgári ismeretek című darab kapcsán először rendezett Zsámbékon, idén ugyanazzal az alkalmi társulással mutatták be A Ludas című előadásukat augusztus 18-án. Tengely Gábor a Zsámbékról indult siker titkáról és az idei darabról mesélt.

Fotó: Gyenese Péter

Tavaly igen sikeres lett az Állampolgári Ismeretek bemutatója. Mi volt a darab további élete?

Nagyon jól sikerült az előadás. A Stúdió K-ban játszottuk év közben, de nem túl sokszor, mert a csapatot nehéz egyeztetni, hiszen sok helyről jöttek a színészek. Ez egy ifjúsági előadás, így játszottuk a Marczibányi Téri Gyerekszínházi Szemlén és a Kaposvári Biennálén is, ahol a főszereplő Ivanics Tamás elnyerte a legjobb férfi színész díját. A legnagyobb elismerés, hogy mindig teltházunk van azóta is, annak ellenére, hogy nem vagyunk állandó társulat, és csak erre a produkcióra találkoztunk. Úgy tűnik, olyan témát sikerült megfognunk, ami érdekli az embereket.

Akkor nem csoda, hogy újra összejöttetek.

Tulajdonképpen meglepődtem, mikor az „Állampolgári” bemutatója után felvetették a színészek, hogy idén nyáron is csináljunk valamit. Nagyon sokat dolgoznak ezek az emberek, és mégis beáldozzák a nyarukat arra, hogy egy másik kérdéskörrel foglalkozzunk. Erre nem nagyon mondhattam azt, hogy nem.

Biztosan más kérdéskörrel foglalkozik az új darab?

Nagyon más, de ugyanakkor mégsem. Ez az előadás is azt az országot, és kort próbálja meg letapogatni, amiben élünk, de más megközelítésben. A múltkor egy kortárs brit darabot adaptáltunk a mi viszonyainkra, most pedig egy nagyon régi magyar történetet, Fazekas Mihály Lúdas Matyiját, amelyben meglepően aktuális témák vetődnek fel. A szegény ember viszonya a gazdagokhoz, a megélhetés, hogy miért kell kimenni külföldre, és milyen érzés visszajönni. Ki miért haragszik, és kire, ki, kin akar bosszút állni stb. Plusz van benne szó az igazságról, ami engem mindig foglalkoztatott, és mindig dühös lettem attól, ha ezt a történetet meseként, vagy az aktuális politikai rendszerre rímelő társadalmi példázatként értelmezték. Ez elsősorban egy nagyon jó emberi történet, egy sor olyan kérdéssel, ami erkölcsi és etikai fogalmakat jár körbe, de mégis megfogható emberekről szól. Ha színház lesz belőle, akkor muszáj az emberi oldalát megfogni.

A Ravenhill darab dialógusai nyilván meg voltak írva. A Lúdas Matyit hogyan alkalmaztátok színpadra?

Itt kétdimenziós figurák vannak, mint általában a mesékben és azokat próbáltuk plasztikusabbá tenni, belehelyezni őket a világba, ahol most élünk. Úgy kezdődött, hogy sokat beszélgettünk arról, mi legyen a következő előadás, és felmerült, hogy legyen a vallásról, illetve az emberek egyházhoz való viszonyáról. Ez több meló lett volna, mint amennyi időnk van, így elakadtunk. Egy éjszaka Boronkai Soma átküldte a Ludas Matyi filmet, Soós Imrével a főszerepben, hogy milyen csodálatos, és akkor rájöttem, hogy ez tényleg jó lesz. Soma nagyon sok, a Lúdas Matyi történetből készült darabot végigolvasott. Kollázst akartunk csinálni ezekből a szövegekből, aztán egyszer csak felhívtam, hogy megkérdezzem, hogy áll, mire mondta, hogy van egy ötlete, amit leír és megírt egy darabot tulajdonképpen. A szövegkönyv első változata így készült, aztán együtt kiegészítettük, pofozgattuk, dialógusokat írtunk, majd leimprovizáltattuk azokat a színészekkel, ugyanúgy, ahogy az „Állampolgári” esetében.

Mi az, amit itt dolgoztatok ki?

A Budapest Bábszínházban próbáltunk, meg a Manna Produkció próbatermében a Benczúr utcában. Megvolt az improvizáció, a szövegek nagy százaléka, plusz a vendégszövegek, a monológok. Így érkeztünk a Bázisra, és aztán elkezdtük keresni a megfelelő teret. Végül a Bercsényi Peti mondta, hogy miért nem csináljuk itt a főépület oldalában. Tavaly benn voltunk az ebédlőben, most kijöttünk kicsit. Volt pedig egy hangár, ami nagyon tetszett, és úgy terveztem, hogy benn ülnek a nézők majd és kinn játszanak a színészek, tehát lesz egy természeti háttér. Viszont itt ugyanez megvan, csak még jobban találkozik ez a csodálatos betonépület a fákkal. Összeér a természet a várossal, és pont ez a kettő volt fontos nekem látványban. Többszintes játékot csinálhatunk úgy, hogy használjuk a tetőt, ahova egyébként nem lehet felmenni, meg az előteret. Szép dolgok tudnak létrejönni az adottságokból kiindulva, amit máshol nem is lehet megismételni. Lehet, hogy ismét lesz további élete az előadásnak, de az már egy másik előadás lesz, mert nem lehet ugyanezt reprodukálni színházi térben.

Lesz-e zene és ezúttal báb is?

Persze, hogy lesz. Elmeséljük a Fazekas Mihály történetet is, ahogy van, mégpedig vásári kesztyűsbáb játék formájában, ami a hagyományt fogja éltetni. Annak saját szövege lesz, amit Markó Robi írt, aki már sok bábdarabon van túl. Aztán erre jön a mai történet, ami a miénk és azt is elmeséljük. A kettő együtt adja ki az egészet és ettől lesz izgalmas az előadás. Nem mondom el milyen zene lesz benne, illetve, hogy milyen számok, az legyen meglepetés. A bábjáték az zenés lesz eleve, a színészek megtanultak furulyázni, a többi színész pedig megtanult angolul, mert vannak angol nyelvű jelentek.

Mi lenne a nevetek, ha társulat lennétek?

Állampolgári Ismeretek talán. Abból a szempontból jó a független létezés, hogy nincs elvárás, olyan dolgokkal tudunk foglalkozni, amik minket állampolgárként érintenek. Vannak olyan színházak, amelyek ezzel a világgal foglalkoznak és vannak, amik nem a kemény magyar valóságot tükrözik. Magam is sok olyan darabot csinálok, ami inkább elvisz egy utazásra. Annyit tartok fontosnak minden színházzal kapcsolatban, hogy itt és most legyen érvényes, ne valami poros, muzeális dolgot mutasson fel, hanem ahhoz az emberhez akarjon szólni, aki itt és most él. Erre többféle eszköz és forma van. Nekünk az előző darab hozta a sajátosságainkat. Hasonló jellemek, karakterek vannak az új előadásban is. Mindenki nagyon beleteszi a saját személyiségét és benne van a közös gondolkodásunk a világról és főleg a közös kérdéseink, amiket fel akarunk tenni az előadás kapcsán.

Forrás: bázispress

Fotók: Gyenese Péter