Canterbury mesék slam poetry stílusban - Interjú Nagy Viktorral

Ősbemutatóra készül a Gózon Gyula Kamaraszínház. Horváth Péter és Mihály Tamás, az ’56 csepp vér című musical szerzőpárosának új darabját mutatják be a rákosmenti teátrumban. A slam poetry műfajában íródott zenés játék, az EZ VAN premierje szeptember 6-án lesz. A Canterbury mesék alapján született színdarab rendezőjével, Nagy Viktorral beszélgettünk.

Első alkalommal dolgozol a Gózon Gyula Kamaraszínházban. Hogyan született a felkérés és az előadás ötlete?

Sokáig kerülgetett Szabó Ági (a színház igazgatója –a szerk.), hogy rendezzek náluk. Megnéztem jó néhány előadásukat és tetszett, amit csinálnak. Ági mindenképpen azt szerette volna, hogy a Canterbury meséket rendezzem meg. Az az igazság, hogy nem igazán kedveltem azok a feldolgozásokat, amiket eddig láttam itthon. Elolvastam a magyar nyelvű fordításokat, és egyik sem tetszett. Azt mondtam, hogy csak akkor tudom elvállalni a felkérést, ha egy teljesen új változatot készítünk. A létező verziók ugyanis nagyon a szexre és a vígjátéki helyzetekre voltak kihegyezve. A Canterbury mesék azonban egyáltalán nem a szexuális forradalomról szól a középkor és a reneszánsz közti átmenetben, hanem ennél sokkal többről. Ági szabadkezet adott és ekkor megkerestem Horváth Pétert. Ő hozta Mihály Tamást, akivel korábban már nagyon jól dolgoztak együtt. Péterrel hozzáfogtunk a közös gondolkodáshoz, aminek az a lényege, hogy ez egy abszolút XXI. századi történet legyen. Az ember Chaucer óta semmit sem változott és azok az alaptípusok, amelyek megjelennek a Canterbury mesékben, az emberiségnek egy különös portré- vagy karaktergyűjteménye, ma is teljesen változatlanok. És persze ugyanazok a dolgok történnek körülöttünk ma is, mint akkor. Ennek csak egy kis része a szerelem, a szex, a pikantéria, igazából ez egy hatalmas mű az emberről, az emberi típusokról. Ez az, ami engem érdekelt és ezt vittük át egy XXI. századi környezetbe.

Minden történetet az eredeti műből vettetek vagy írtatok bele saját sztorikat is?

Irdatlan mennyiségű történet van az eredeti műben, aminek csak egy részét szokták kiemelni. A mi változatunkban van olyan jelenet, amit általában mindenfeldolgozásba beletesznek és van olyan is, amely egyik általam ismert feldolgozásban sem fordul elő.

Amikor elkezdtetek dolgozni Péterrel, mit kértél tőle, mi az, amit szeretnél látni?

Azzal az emberismerettel, amivel Chaucer rendelkezik, az angol irodalomban talán csak Shakespeare vetekszik. A másik elképesztő dolog, amitől teljesen oda voltam, a nyelvezete, hogy mennyire mai nyelven írt. Azt szerettem volna, hogy ugyanúgy, ahogy például a Tarantino filmek is kis egységekből építkeznek és az egész történet végén visszamenőleg megérted a teljes sztorit, itt is olyan fajta dramaturgiát gondoltunk, amiben a részek majd összeállnak egy egésszé, egy egész történetté. Ahol mégiscsak olyan alapszereplők vannak, mint a Halál vagy a Sátán, Belzebub képében, és ott vannak azok az emberi karakterek, amelyek szintén nem változtak az évszázadok során. Igyekeztünk az egész történetet teljesen maivá gyúrni.

Érdekes, hogy pajzán és pikáns jelzőkkel illetik a Canterbury meséket, de amikor olvastam Horváth Péter darabját, nekem inkább keserűnek és fájdalmas tűnt, komor képet festett az emberiségről, arról, hogy nincs jóság és tisztesség, mindenkit csak a számítás, az érdek, a haszonlesés vezet.

Ez pontosan így van. Próbáltuk kerülni a „reneszánszkodást” – ahogy mi nevezzük -, ahol lant zenére pikáns történeteket adnak elő és azt gondolják, hogy a középkor embere ostoba volt és nem gondolkodott el mélyen a saját világáról és létének miértjéről. Chaucer műve egy kor vetülete, ha úgy tetszik egy korszak (a középkor) végének tökéletes lenyomata, amiben óhatatlanul benne van egy bizonyos csalódottság, egy kicsi depresszió, világvége hangulat, haláltánc, az, hogy már mindenki annyira felfokozott furcsa állapotban van, hogy nem is tudja, minek örül igazából. Se életnek, se halálnak különösebb jelentősége nincsen. Ezek mind-mind szinte a mai korral azonos érzések, gondolatok, mi is egy korszakváltást éltünk meg, a XXI. század embere alól ugyanúgy kicsúszott a talaj. Chaucer alól kiment a vallás, annak összes ideológiai vonzatával, olvassuk csak el a történeteket a papról, eltűnt a hatalom iránti tisztelet és lojalitás, az adófizetői kedv, hiszen a Porkoláb akár a most kopogtató behajtóra is emlékeztet. Kiscsúszott minden a középkor végi ember lába alól és másban nem talált vigasztalást, mint egy szélsőséges életörömben vagy élvhajhászásban, ami egyáltalán nem azonos azzal a pikantériával, amit eddig ez ügyben színpadon láttunk.  Nem egy felszabadulásról van szó, hanem egy világvége hangulat lecsapódásáról. Ezt próbáltuk átültetni a színdarabba. Ezért lett a darab címe Ez van. Ilyen értelemben ez egy közérzeti musical. Nem akartunk olyat, ami csöpög a műszenvedélytől, a műlírától és jópofáskodni akar, látványosan villogni, hanem olyat, ami szól valamiről és azt hiszem ennek pontosan ilyen kicsi színházban a helye. Nagyon tisztelem Szabó Ágit, hogy ezt a dolgot felvállalta, és azt, hogy egy ilyen kis színház képes összehozni egy ősbemutatót.

A darab stílus meghatározása slam poetry, zenével. Kinek az ötlet volt, hogy ezt a ma nagyon divatos műfajt használjátok?

Péter ötlete volt. Szervesen következett abból az elképzelésemből, hogy a környezet, ahol megjelenik maga a történet, nagyon hasonlítson a középkori helyzethez: ahol egy kocsmaudvarban - lásd a Dekameron hasonló szituációja - leülnek emberek és történeteket mesélnek egymásnak. Részint magukról, részint mások által megélt történeteket.  A slam poetry kocsmai műfaj, így alkalmasnak látszott erre a dologra. A Chaucer szövegek jelentős része ráadásul valamiféle verses formában íródott és a slam poetrynek ez a szabálytalan, mindig a pillanatnak szóló rögtönző világa nagyon stimmel ehhez a történethez.

A zene hogyan illeszkedik a műbe?

Ebben nincs semmi különösebb dramaturgiai újítás, hiszen akkor szólal meg a zene, amikor kell: amikor a szavak elfogytak, akkor jön az ének. A dal egyrészt szerves folytatása a történetnek, másrészt olyan magasságokba emeli, ami már többet mond a szónál, hiszen a zene komoly érzelmekre ható és mindent megmozgató dolog. Emellett azonban nekünk lényeges volt az is, hogy a dalok szövegükben is igényesen vigyék tovább az adott drámai szituációt. Miután a dalszövegeket is Horváth Péter írta, a dalokhoz írt versek nyelvi-, képi világa szervesen összetartozik a prózai szöveggel. Egyértelmű volt az is mindannyiunk számára, hogy nem a mai musicalek zenei hangzását, hanem inkább Kurt Weill világát akarjuk használni, amelyik érdes, kemény, nem mindig kellemes a fülnek. Ilyen értelemben tehát ez nem egy szokványos musical. Mihály Tamás gyönyörű, kellemes és nagyon szerethető dalokat írt, de vannak kifejezetten protest jellegűek is. Van nagyon kemény rock, de lírai szám is.

A színpadkép mennyiben idézi a már említett világvége hangulatot?

Olyan játékteret akartunk csinálni Csík György díszlet- és jelmeztervezővel, ahol van egy nagyon fontos, szimbolikus dolog, egy fa. Ha úgy tetszik ez a világ szimbóluma. Az életé és a halálé egyaránt, mert a gyökere az alvilágban van, a törzse a földi szintet testesíti meg, a koronája meg a tündérvilágba vagy a mennybe visz, ha úgy akarod. Onnan jött az ötlet, hogy egy szórakozóhelyen ültem, ahol a falra egy freskót festettek, amin reneszánsz figurák ülnek egy hatalmas fa ágain. És arra gondoltam, hogy ennek kell megjelennie a mi díszletünkben: egy kocsma udvar, ahol van egy hatalmas nagy fa. Igaz, hogy ez már nem igazi fa, hanem vasból, fémből, hulladékból, mindenféle anyagból van összehegesztve. Ebben a kicsit lepusztult környezetben, egy XXI századi senki földje romkocsmában játszódik ez a történet. Sok mindent tud a díszlet, ahhoz képest, hogy milyen kicsi a színpad. Többek között fel lehet rá függeszteni koporsót, fel lehet mászni rá, lehet játszani rajta, de sok jelentben csak egyszerűen jelen van. Én vizuális típus vagyok és nagyon szerettem mindig is a látványt. Egész életemben izgatott, hogy a különböző előadások látványvilága jó legyen. Mindent elkövettem ez ügyben, és most is így lesz. Meglepően érdekes és furcsa lesz a darab vizuális világa.

Hogy látod, a Gózon Gyula Kamaraszínház közönsége, mennyire lesz vevő erre a furcsa, különös, szokatlan előadásra?

Optimista vagyok. A darab elég sodró és próbáljuk a komoly mondanivalót úgy tálalni, hogy élvezhető legyen. Elviszi a zene, a látvány, a mozgás, és amit látnak a nézők, bár sok értelemben önmagukra, a környezetükre ismerhetnek, nem taszítja őket. Azt gondolom, szeretni fogják. A nyelvezetében sem mentünk el végletekig. Nem akarjuk a nézőket provokálni. Kerültük a trágárságot, bár Chaucer a maga alapművében elég egyértelműen, keményen fogalmazott bizonyos helyzetekben. Mint minden ősbemutatónál, itt is a darab léte a cél, ami ma még egy kiismerhetetlen jövő előtt áll. Talán mások is meg fogják szeretni, talán kedvet kapnak ahhoz, hogy továbbgondolják ezt a történetet és megcsinálják máshol. De ami talán a leginkább lényeges, amit mi nagyon komolyan gondolunk, hogy ebbe a kommercializálódott zenés színházi műfajba olyan új színt hoz, ami színházi és nem kereskedelmi eszközökkel próbál hatni. 

Szerző: Spilák Klára

Színház.hu