"Debrecenben nagyon szeretetteljes a légkör" - Villáminterjú Kubik Annával

A Vidéki Színházak Fesztiválján, a Thália Színházban szeptember 10-én vendégeskedik a Csokonai Színház, Szabó Magda  Régimódi történet című regényének színpadi adaptációjával. A főszereplő Rickl Máriát a Kossuth- és Jászai-díjas Kubik Anna formálja meg, aki tavaly szerződött a társulathoz. A váltásról és az előadásról beszélgettünk vele.

2013-ban a debreceni színházhoz szerződtél, a frissen kinevezett igazgató, Ráckevei Anna hívására. Miért váltál meg sok-sok év után Budapesttől, illetve a Magyar Színháztól?

Ennek főleg az az oka, hogy a Magyar Színház profilváltáson esett át. Elsősorban ifjúsági és gyerekszínház lett belőle, ami ellen persze semmi kifogásom nincs, továbbra is játszom például a kedvenc szerepemet a Ruminiben. De azt gondoltam, ha szeretnék még néhány felnőtt darabban játszani, akkor váltanom kell. Amúgy is túl hosszú ideje voltam már ott, és azt éreztem, új impulzusokra, új arcokra van szükségem. Ekkor jött Anna megtisztelő hívása. Ezzel egy időben Székesfehérvárra is hívtak, és nagy dilemma előtt álltam. Végül úgy döntöttem, hogy Fehérvárra vendégként megyek, ott úgyis otthon vagyok, hiszen ott voltam gimnazista. Debrecent pedig már régóta meg akartam ismerni. Mindig terveztem, hogy ha majd eljön az ideje, szeretnék minél több vidéki színházban megfordulni. Pécsre, Győrbe, Szegedre menni, például...  A pályám elején is el akartam szerződni, nem vágytam Budapestre, aztán végül több mint harminc évet itt töltöttem. Most azonban végre megtapasztaltam Fehérváron és Debrecenben is, hogy mennyire más vidéken játszani.

Kép a Régimódi történet c. előadásból: Kubik Anna, Edelényi Vivien és Szalma Noémi

Nem hiányzik a korábbi életed?

Évi egy szerepet vállaltam Debrecenben - persze több lesz. Mellette azért szinkronizálok, hívnak verset mondani országszerte, és játszom a Magyar Színházban is. Én mindig „együgyű” voltam, mint Melinda a Bánk bánban, szeretek egy dologra koncentrálni. Debrecenben nagyon szeretetteljes a légkör. Van egy igazán jó fiatal csapat. Szinte mindannyian benne vannak a Szabó Magda darabban. Irtó jó érzés újra olyan közösségben lenni, amelyik összetart. A másik dolog az, hogy az ember már nem tud elég messzire menni Budapesttől, hogy ne érzékelje nap mint nap, folyamatosan a politikát. Ebből nagyon elegem van. Azt szeretném, ha a színházra koncentrálnánk, és ez itt még lehetséges. Előadás után előkerül egy hangszer, valaki hozza a gitárját, és máris jó a hangulat. Nem érzem azt a hihetetlen feszültséget, ami sok más helyen attól alakult ki, hogy a politika totálisan betette a lábát a színházba. Holott mégiscsak egy célért kellene léteznünk és dolgoznunk. Én a színházat sokkal jobban szeretem annál, mintesem hogy ezzel tegyem tönkre.

A színházi munka mellett Debrecenben egyik kedves műfajod, a versmondás gyakorlására is lehetőséged nyílt.

A Déry Múzeumban elindítottunk egy nagyon jó irodalmi sorozatot, abban is szerepeltem. Hihetetlen, hogy van egy város, ahol

annyian kíváncsiak a költészetre, hogy teltházasak az előadások. Borbély Szilárd egyik kötetéből még a halála előtt, januárban összeállítottunk egy nagyon szép estet, amit Mispál Attila rendezett, Női testek címmel. Olyan nagy volt az igény rá, hogy májusban meg kellett ismételnünk. Hihetetlen női monológok sorozatából állt. Lelkileg borzasztóan megterhelő volt, alig bírtuk egymást hallgatni, mert a történetek olyan megrázóak, telis-tele vannak tragédiával.

Kubik Anna és Garay Nagy Tamás

Hogy látod, milyen volt Ráckevei Anna és debreceni színház első közös éve?

Mint minden kezdeti év, nehéz volt. Az biztos, hogy sok nézőt szereztünk vissza. Ez az egész nézőpont kérdése. Vidnyánszky Attila egy nagyon modern irányba vitte a színházat, Anna pedig, Gemza Péterrel karöltve, megtartotta az alternatív vonulatot is, miközben hagyományosabb előadásokat is létrehozott. Így minden réteg megtalálhatja a neki tetsző darabot. Az a huszonvalahány előadás, amit a Régimódi történetből játszottunk, mind óriási teltházzal ment. És láttam Mezei Kinga Novemberi éj című rendezését is, ami nem egy hagyományos előadás, mégis nagyon tetszett. Gyönyörűség és csoda látványban, zenében, mindenben. Azt hiszem, egy nagyvárosban ez a járható út.

A Régimódi történet Rickl Máriájáról elsőre nem biztos, hogy te jutnál eszembe.

Milyen jó, hogy nem te rendezted! Nos, titokban az az érzésem, hogy Anna helyett játszottam el ezt a szerepet. Hiszen ezt még az előző vezetés tűzte műsorra. Úgy vélem, neki találták ki, de közbejött az igazgatás, amitől rengeteg tennivaló szakadt rá. Így keveredhettem a képbe, meg a több évtizedes barátságunk okán is. Mindenesetre nagyon meglepett a felkérés, de ez aztán tényleg egy olyan nagy skálán játszódó szerep, amiért az ember elmenne akárhová, nem hogy az ország egyik legszebb városába! Minden színésznő boldog lehet, hogy ilyen korban eljátszhatja. Még meg tudja tanulni, még van rá fantáziája, esze, agya, szíve, energiája, mert elképesztő energiát igényel egy ilyen nagy időintervallumot bejátszani. Ráadásul a nagy elődök után nem kis fejtörés újrafogalmazni. Elolvastam az összes hozzá kapcsolódó művet, mert nem csak egy regény tartozik hozzá. Utána a színpadi változatot is, amit még Szabó Magda írt. Aztán, bár soha nem szoktam ilyet csinálni, megnéztem a Madách Színház előadását. Sulyok Mária tökéletesen magára szabta ezt az alakot, és úgy gondoltam, én is akkor járok jól, ha magamból fogalmazom újra. Egykori tanárom, Iglódi István mondta nekünk mindig: „nézzük meg, milyen a te elképzelésed!” Utoljára a Liliomfi Kamilláját játszottam, amikor rámszólt: „Láttuk Dayka Margittól ezerszer, de milyen a te Kamillád?” Ez jutott eszembe, amikor a Régimódi történetet próbáltam: a nézők azt akarják látni, hogy milyen az én Rickl Máriám.

Jóna Franciska Dorottya és Kubik Anna

Milyen a Te Rickl Máriád?

Másképpen formáltam meg a szerepet, mint Sulyok Mária. Ő az elejétől fogva egy tömbből, egy darabból fogalmazott, fantasztikus volt, de az ő volt, én pedig egy picit hajlékonyabbnak gondolom ezt a figurát. Abból indultam ki, hogy milyen vonások lehettek a személyiségében korábban. Nyilván volt a lelkében egy kis költészet és humor is, különben nem szeret bele Jablonczay Kálmánba! Nem keménynek és kérlelhetetlennek született, hanem később lett azzá, mert olyan dolgok történtek az életében: a szükség rákényszerítette, hogy átvegye a kormányrudat. Akkoriban még fontos volt egyben tartani egy családot, és ő erre kényszerült. Úgy gondoltam, érzékeltetnem kell, hogy igenis vannak érzelmei, humora, hogy a darabossága ellenére sok-sok apró finomság van a lényében, és ebből indultam ki. A szereplőnek talán egy maibb verzióját sikerült megformálnom, és egy színesebb, érzékenyebb, hajlékonyabb, árnyaltabb képet tudtam adni erről a nagy formátumú asszonyról. Hál’ Istennek a rendező, Csikos Sándor is hasonlóan gondolkodott minderről, nagy összhangban dolgoztunk vele. A csapat pedig tüneményes volt körülöttem, nagyon megszerettem Szalma Noémit, Sárközi-Nagy Icát, Varga Klárit, mindenkit! Májusban, a Hajdú-bihari Napló szavazásán megkaptam az olvasók által megítélt legjobb színésznek járó díjat. Ez nagyon jó érzés, azt igazolja számomra, hogy nem csak én szerettem meg Debrecent, de talán a debreceniek is engem. Aztán ért még egy nagy öröm az évadban. Székesfehérváron is megkaptam a Fejér Megyei Hírlap Aranyalma-díját, szintén az olvasók – nézők szavazatai alapján, az Indul a bakterház Banyájáért. Végül is mindegyik bemutatkozás nagyon jól sikerült. Bár minden évad ilyen lenne, hogy az ember tud Banya és Rickl Mária is lenni! Egy végletes vígjátéki karakter és egy nagy, drámai hősnő. Nagyon vágytam már egy vígjátékra. Jól esett, hogy Bagó Bertalan meghívott erre a szerepre, örülök, hogy felfedezte, vagyis - tekintve, hogy főiskolás korunk óta ismerjük egymást - nem felejtette el a bennem lakozó karikírozó kedvet.

Úgy érzed tehát, hogy jól döntöttél tavaly, és kiegyensúlyozott, boldog időszakot élsz meg művészként?

A színházban mindenképpen. Az ember tudomásul veszi, hogy már kevesebbet bír, nem tud annyit dolgozni. Ennek ellenére nagyon hiányzik a rádió és a tévé. Mindig eszembe jut Raksányi Kutyu, aki folyamatosan azt morogta az orra alatt, hogy „hát legalább az eskünket engedjék betartani.” Kultúra közvetítésre adtuk a fejünket, mondta ő, akkor micsoda dolog, hogy mi nem csinálhatjuk azt, amit a főiskolán megfogadtunk. A tévében, a rádióban nagyon leszűkültek a lehetőségek. Az elmúlt tíz évben a televízióban mindössze három mesét mondtam el. Csak beszélgetni hívnak, azt pedig már meguntam. Az egyetlen, amit még hajlandó vagyok elvállalni, ha a kollégákról kell megemlékezni - azt kötelességemnek érzem. A rádióban még ennyi felkérés sincs. Régen volt olyan év, amikor 110 rádiójátékban játszottam egy év alatt. Amik most nem készülnek el, azt nem lehet majd elővenni és újra leadni a tévében, a rádióban. De Debrecenben boldog vagyok. A következő darab, amiben benne leszek, Ratkó József Segítsd a királyt! című drámája, amiben Gizellát fogom játszani. Ráadásul Szalma Tamás lesz István, akivel már főiskola óta szeretnénk újra együtt játszani. Nagyon várom a közös munkát.

Kubik Anna és Ágoston Péter

Fontos és jó dolognak tartod a Vidéki Színházak Fesztiválját?

Nagyon. Én kiterjeszteném az egész évre. Annyi csodálatos produkció készül, amik sajnos hamar elsüllyednek, mert van egy bizonyos nézőszám, ami fölé nem nagyon lehet menni vidéken. Úgy gondolom, hogy lenne rájuk közönség a fővárosban egész évben. Mindig azt érzi az ember, amikor Budapestre jön egy-egy produkcióval, hogy szeretik az emberek a vidéki színházakat. Nagyon nagy az érdeklődés. A színházba járók imádnak felfedezni fiatal tehetségeket, régi kedvenceket újra látni, és ebben segít ez a fesztivál.

Mivel ajánlanád a fővárosi közönségnek, miért érdemes elmenni a Thália Színházba és megnézni a debreceni Régimódi történetet?

Minden családnak van egy, vagy akár több nagy története, amit őriz így vagy úgy! Ez a szerethető, szép családmese sok tanulsággal jár, s talán egy debreceni gimnazista lány fogalmazta meg legszebben: a darab hatására kíváncsi lett saját felmenőinek „meséjére”, honnan is, milyen családba született vajon, milyen életutak sűrűsödnek össze az ő sorsában?! Azt hiszem, ha ezt az érdeklődést felkeltettük, elértük a célunkat.

Az interjút készítette: Spilák Klára

U. sz.: Színház.hu