Átadták az Agora terminál kulturális központot Szolnokon

Helyi kulturális és közművelődési tevékenységeknek, a civil élet eseményeinek, valamint az egészséges életmóddal összefüggő programoknak biztosít új, építészetileg is izgalmas teret az Agora terminál multifunkcionális kulturális központ, amelyet a Szolnok napja rendezvénysorozat keretében adtak át szombaton a városban.

hora

 

Szalay Ferenc (Fidesz) polgármester aláhúzta: az 1,8 milliárd forintból - 92 százalékos európai uniós támogatással - megvalósított beruházás célja nem az volt, hogy még egy közművelődési tér jöjjön létre a belvárosban, hanem hogy átépítsék a város központját.

 

Olyan modern kulturális központtal gazdagodott Szolnok, amelyet fenntartani, működtetni is képes - mondta, hangsúlyozva, hogy a tervező és a kivitelező cég irányítója egyaránt szolnoki. Hozzátette, hogy a belváros ezen része méltatlan volt Szolnokhoz, de a kezdeményezés eredményeként a szomszédos Pelikán szálló tulajdonosai is elkezdték a leromlott állagú, szürke szocreál hotel rekonstrukciójának előkészítését.

 

agora1


Szalay Ferenc kijelentette: a kultúra, a hagyományok olyan alapot adnak, amelyre támaszkodhat a város. A fejlesztés ellenzőire utalva azt mondta: "aki nem akarja megnézni, ne nézze, aki nem akarja használni, ne használja, de ne vegye el azok kedvét, akik örülnek annak, hogy szépül, gyarapodik a város, és ne akarja elhitetni senkivel: a szolnoki ember kevesebbet ér, mint bárki más".

 

Balázs Péter, a szolnoki Szigligeti Színház igazgatója köszöntőjében kiemelte: fontos, hogy a szolnoki Agora történelmi elődeihez hűen fóruma legyen a nép hangjának, a kultúrák szabad találkozásának. Figyelmeztetett: nem csak a szakemberek feladata lesz, hogy megtöltsék tartalommal az új létesítményt.

 

agora2


Molnár Lajos Milán, az Aba-Novák Kulturális Központ igazgatója arról beszélt: akik megálmodták és megépítették e komplexumot, úgy gondolták, egy modern város elképzelhetetlen korszerű közösségi terek és pezsgő kulturális élet nélkül. Az agora a kreativitás otthona, inspirál és lehetőséget teremt, "segít megismerni egymást és magunkat". Az intézmény irányítói és munkatársai ennek szellemében igyekeznek majd a kultúra ezerszínű otthonává formálni az új közösségi teret - ígérte.

 

agora


A négyszintes, csaknem 3800 négyzetméteres épületegyüttes munkálatai 2011-ben kezdődtek. Az Álmosdi Árpád helyi építész által megálmodott komplexum külső homlokzatán mintegy 2200 négyzetméternyi mészkőburkolatot használtak fel. A felső három szint belső terei a szórakozást, a művelődést, az oktatást szolgálják, és az irodai helyiségek is itt kaptak helyet. A felső szintek különlegessége, hogy 750 négyzetméternyi zöldfelületet alakítottak ki, és az új intézményt híd köti össze az Aba-Novák Kulturális Központtal.

 

A projekt részeként az Agora terminál előtti térszakasz is ugyancsak megújult.