Művészhajó járja Európát

A magyar kezdeményezésre létesült Rivers of Europe (RIVE) fedélzetén 8 ország 25 művésze működik együtt, akik egy-egy művészeti ágon (kortárs tánc, vizuális művészet, design és zene) keresztül igyekeznek megszólítani a folyó-menti embereket. 

 rive

 

35 nap alatt 1884 kilométert tesznek meg, végigcsorognak a Fekete-erdőtől a Fekete-tengerig.

 

A projekt, melynek főszervezője a magyar Pro Progressione, fő céljául azt tűzte ki, hogy egyfajta kommunikáció, interakció induljon meg a Duna-menti régiók lakói között és ezen keresztül a vízi élet kihívásaira próbálják megtalálni a válaszokat. A felkészülés egy évet vett igénybe, a programban résztvevő országok partnerszervezetei pedig egy-egy művészeti ág vezetéséért feleltek, felelnek, úgy, hogy a művészi koncepciót a „víz, mint művészi alkotóelem” gondolatmenet köré építették fel.

 

A hajó 2014. augusztus 16-án indult Regensburgból, 9 különböző országot érintve 33 városában állnak meg, ahol több mint 40 előadást tartanak. Magyarországra augusztus 27-én érkeztek, és most is Budapesten vannak (a Nehru partnál), utána Dunaújvárosnak, Bajának és Mohácsnak veszik az irányt, majd következik Horvátország, Szerbia, Bulgária, Románia, Lengyelország és végül újra Németország. 

 

A programról itt olvashatnak bőven. 

 

süti beállítások módosítása