"Az ember megszeretheti a fájdalmat" - Interjú Nagy Norberttel

A szeptember 6-13. között a Thália Színházban megrendezésre kerülő Vidéki Színházak Fesztiváljának első napján a székesfehérvári Vörösmarty Színház Pillangó című előadását tekinthették meg a nézők Horváth Csaba rendezésében. A darab egyik szerepét a Színművészeti Egyetemen idén végzett Nagy Norbert alakítja, sőt, zeneszerzőként is közreműködött az előadásban. A friss diplomás művésszel olvahatnak interjút.

Az előadásban amellett, hogy játszol, zeneszerzőként is dolgoztál. Hogyan és miért kezdtél zenét szerezni?
Horváth Csaba, az osztályfőnököm tudta, hogy régebben zongoráztam és szeretem a zenét. A Toldi vizsgaelőadásunk próbái során egyszer csak azt kérdezte tőlem, lenne-e kedvem megzenésíteni az egyik éneket. Igent mondtam. Ezt követően, amikor meghívott rendezőként a Marton osztállyal a Vérnászon dolgozott, felkért, hogy írjak hozzá kórusokat. Ezután jött a Pillangó.

A Pillangó dalai hogy születtek? Miből indultál ki?
Sokat beszéltünk előtte Csabával, hogy milyen zene illene az előadás koncepciójához és volt jó néhány hely, ahova kórust szerettünk volna. Először népdalszövegeket kerestem, olyanokat, amik passzoltak azokhoz a részekhez, ahová a dalokat elképzeltük. A darab elején például az aratási képben van egy kórus, amit egy arató dal szövegére írtam. De átdolgoztam a Zöld erdőben, zöldmezőben sétál egy madár című dal Kodály Zoltán féle kórusfeldolgozását is. A zeneszerzéskor a népzenét használtam alapul, mert fontosnak tartottuk, hogy „egyívásúak” legyenek.

Fotó: Vadócz Péter

Mi a funkciójuk a kórus betéteknek?
Ahogy a mozgás segíti egyes szituációkban az adott helyzetet vagy a jelenetet, úgy az ének is képes erre, csak szervesen kell tudni beépíteni az anyagba.

A főszereplő fiú nagyapját játszod, aki hány éves?
Nem tudom. Hetven fölött.

És te mennyi vagy?
Huszonhárom.

Ennyire fiatalon hogy lehet megformálni egy ilyen idős karaktert?
Nem szoktam nagyon filozofálni, amikor ilyen figurákat vagy karaktereket próbálok megjeleníteni. Megpróbálunk a helyzetből kiindulni és a próbák során egyszer csak megjelenik a figura. Ha jó a szöveg, érezhető belőle a karakterrajz, akkor igazából nem kell nagyon sokat foglalkozni azzal, hogy én hogy vagyok hetven éves. Ebben az esetben a maszk sokat segít. Ha az emberre felkerül egy maszk, teljesen megváltozik a gesztusrendszere, a hangja. Nélküle más volt próbálni.

Miért neked adta ezt a szerepet Csaba? Miért nem keresett korban hozzá illő színészt?
Ez egyszerűen csak így történt. A Peer Gynt előadásunkban, amit koprodukcióban vittünk színre a temesvári színházzal, egy apát játszottam, Andrássy Máté volt a fiam, aki majd két méter magas. Szóval már történt ilyen régebben is. Úgy gondolja, hogy ha valakiben már van valami az eljátszandó figurából, az bőven elég. Az, hogy alkatra keressünk színészt, szinte a legutolsó.

Pillangó (fotó: vorosmartyszinhaz.hu)

Jól érzed magad ebben a szerepben? Nem feszélyez?
Nem.

Maga az előadás milyen? Mennyire van egyensúlyban benne a mozgás, a zene és a próza?
Egyforma mennyiségben és azonos súllyal van jelen mind három. Ezt a drámát Gyökössy Zsolt írta Móricz Zsigmond azonos című kisregényéből. Úgy próbáltuk meg feldolgozni, hogy érdemes legyen megnézniük a mai nézőknek is ezt a múlt századi szerelmi történetet.

A mozgás aláfest, vagy ugyanolyan egyenértékűen közöl, mint a szöveg?
Akkor jó, ha a kettő azonos szinten van. A beszédet, a nyelvet mindenki érti. A mozgás is érthető, de az egy sokkal emocionálisabb, mélyebb közlésforma, nem kódolható olyan egyszerűen, mint egy szöveg. Ha ez a kettő egymás mellé kerül, akkor olyan mélyebb jelentéstartalmakat, gondolatokat is felfedezhet benne a néző, amire a szöveg önmagában nem képes. Hiszek abban, hogy az a jó út, ha együtt használjuk a verbális és a nonverbális kifejezési formákat.

A fizikai színházi koreográfus – rendező osztályban idén tizenhárman végeztetek. Ez egy elég speciális műfaj, aminek Horváth Csaba, az osztályfőnökötök, meghatározó alkotója. De vajon van-e szükség Magyarországon ilyen sok, ezen a területen szaktudást szerzett alkotóra? Van-e ekkora felvevőpiaca ennek a műfajnak hazánkban?

Az biztos, hogy erősen meghatározza az embert, ha Horváth Csabával dolgozik, de ettől függetlenül mindenki külön individuum. Még bármelyikünkből bármi lehet. Nem lesz mindenkiből olyan típusú színházcsináló, mint ő.

Mit tanultatok, miben más a ti tudásotok, mint egy hagyományos színházrendező szakos hallgatóé?
Nem tudom, mivel tudunk többet vagy kevesebbet, de abban biztos vagyok, hogy mást tanultunk, mint minden rendező osztály. Sőt, abban is biztos vagyok, hogy mást tanultunk, mint minden más színész osztály, mert nálunk vegyes képzés volt. Én például kizárólag játszom, engem ez a része érdekel a dolognak. Több olyan osztálytársam van egyébként, aki kőszínházban dolgozik. Egyre inkább vevők erre azok a színházrendezők, akik bár nem foglalkoztak ilyen fajta színházzal, de látták és tetszett nekik. Kíváncsiak lettek. Vagy azzá tettük őket. És ez jó. Azt persze én sem tudom, mi fog történni, hiszen most kezdem az első pályaévemet.

Színészként mit tanultál ebben az öt évben?
Elsősorban a munka iránti alázatot. Ez bonyolult, mert a színházban mindenki alázatos, vagy próbál az lenni, de az a fajta munka iránti alázat, amit Csaba keze alatt lehet tanulni, az összehasonlíthatatlan. Mert ez művészet és sport egyben. Ezért érzem azt, hogy ez más. Gyakorlatilag minden egyes órán a saját határainkat feszegetjük, amikor már nem igen tudja az ember, hogy most ájuljon el, vagy... És mindig van tovább. Ilyen csak a sportban van, a hosszútávfutásban vagy az úszásban. Az ember megszeretheti a fájdalmat. Lehet, hogy azt mondja valaki, ez egyáltalán nem kapcsolódik a színészethez, de szerintem ez az alapja. Az alázat mellett pedig nagyon lényeges a hozzáállás, a munka iránti szeretet, a feladatra való koncentrálni tudás.

Olyan képzésetek volt, ahol a klasszikus alapokat sajátítottátok el? Hogyan kell felépíteni egy szerepet, hogyan dolgozz önmagadból, a lelkedből?
Volt ilyen része.

Pillangó (fotó: vorosmartyszinhaz.hu)

Mi történne, ha közületek valaki úgymond hagyományos színházhoz szerződne? Meg tudnátok-e állni ott a helyeteket? Értenétek-e egyáltalán azt az instrukciót, amit ott kaptok?
Nem tudom. Én dolgoztam kőszínházban, nem Horváth Csabával, de olyan problémám nem adódott, hogy zavarba jöttem volna attól, hogy kell szerepet építeni, mert ugyanazt tanultuk a színházról, mint más, csak más formában. Máshogy is lehet fogalmazni. Például sokszor az intenzív mozgástól kerül állapotba az ember. A testi fegyelmezettség már eleve ad egy erős szuggesztivitást, ami olyan szintre juttathat, mint az úgymond klasszikus „ön-lélekbúvárkodás”. De óhatatlanul belekerül az ember, nem lehet megúszni. Mármint lelkileg. Nem kell erőltetni.

Az idei tanévtől tanársegédként dolgozol az egyetemen Zsótér Sándor most induló osztályában. Mennyire ért váratlanul a felkérés és nem ijedtél-e meg attól, hogy friss diplomásként máris tanítani fogsz?
Nagyon meglepett. Sándor a zenésmesterség tárgyban számít rám. Látott színpadon, dolgoztam vele, jól ismer. Egyszerűen szeretne egy másik szemléletet megismertetni a növendékekkel, ami friss, ami új és hasznos lehet. Igazából nem szeretem azt hallani, hogy tanítok. Ez nem óraadás lesz, inkább közös munka. Együtt akarok valamit csinálni velük, amiből én is inkább tanulni szeretnék. Talán tudok nekik olyan dolgokat mondani, amiket fel tudnak majd használni.

A tanítás mellett milyen feladatok várnak az évadban?
A Forte társulathoz szerződtem. Csaba sok külsős megkeresést kapott, és akit tud, visz magával a csapatból. A Radnóti Színházban az Oresztészben lesz egy szerepem és mellette lesz zenei feladatom is. Utána megyünk Kaposvárra, a Magyar Elektrát rendezi Csaba, majd Fehérvár következik és végül a Forte saját bemutatója a Szkénében, a Bűn és bűnhődés.

Fontosnak tartod-e, hogy van Budapesten egy fesztivál, ahol a vidéki színházak megmutathatják előző évi produkcióikat és a fővárosi közönség megismerheti az ott dolgozó művészeket?
Igen, mert nem csak Pesten történik színház, hanem máshol is, ahova nem mindig egyszerű eljutni. Ebből a szempontból Székesfehérvár speciális hely, mert sokan járnak oda Budapestről azok miatt a színészek miatt, akiket a fővárosi közönség is jól ismert, hiszen évekig játszottak ott különböző színházakban és persze a város közelsége is sokat segít.

Mivel ajánlanád a fővárosi közönségnek, miért érdemes elmenni a Thália Színházba és megnézni a székesfehérvári színház Pillangó előadását?
Közelebb van, mint Fehérvár. Aki hallott ilyen színházról, azért jön, aki nem, talán épp ezért..

Forrás: Thália Színház