Öt bemutatót tervez a Centrál Színház

Megtartotta évadnyitóját a Centrál Színház, amely 1 nagyszínpadi és 4 kisszínpadi bemutatót tervez a 2014/2015-ös szezonban.

A hétfői évadnyitó társulati ülést olvasópróba követte: elindultak a Broadway felett az ég című új magyar musical próbái. Kiss Márton és Baráthy György új darabját november 7-én mutatja be a színház a Kisszínpadon. A darab zenéjét Darvas Ferenc szerezte, a produkcióban Botos Éva, Cserna Antal, Szilágyi Csenge, Papp János, Borbás Gabi és Rada Bálint szerepel.


A közlemény szerint Puskás Tamás a társulati ülésen ismertette az évad terveit. Tájékoztatása szerint szeptemberben a Kisszínpadon a Nézőművészeti Kft. előadását láthatja a közönség: Parti Nagy Lajos Bivaly-szuflé című krimi-komédiáját szeptember 23-án tűzik műsorra először a Centrál Színházban. A főszerepekben Scherer Péter, Mucsi Zoltán, Kovács Krisztián és Katona László látható.


A Nézőművészeti Kft. első premierjét az évadban a CAFe Budapest művészeti fesztivál keretében október 4-én tartják. Emmanuel Robert-Espalieu A hal nem hal bele című groteszk játékát mutatja be Scherer Péter és Katona László a színház Kisszínpadán.

 

central

Fotó: centralszinhaz.hu


Az évad első nagyszínpadi bemutatója, november 28-án lesz: egy Broadway- és West End-siker érkezik a Centrál színpadára. David Lindsay-Abaire Jó emberek (Good people) című keserű komédiájának főszerepét Básti Juli alakítja. A további szerepekben Szervét Tibor, Parti Nóra, Pokorny Lia, Rada Bálint és Szabó Éva látható. Az előadást Puskás Tamás rendezi.


A Kisszínpadon 2015. január 16-án Martin McDonagh Leenane szépe című színdarabját mutatják be. Az előadás főszerepeiben Pogány Judit, Pokorny Lia, Schmied Zoltán és Rada Bálint látható, a darabot Gigor Attila állítja színpadra.


Szintén a Kisszínpadon láthatja a közönség John Fowles A lepkegyűjtő című thrillerét 2015. márciusának végén. A produkciót Horgas Ádám rendezi, Ágoston Katalin és Bereczki Zoltán szereplésével.


Puskás Tamás az évadnyitón kitért arra is, hogy bár eddig még nem írták ki a Centrál Színház Nonprofit Kft. privatizációs pályázatát, a Fővárosi Közgyűlés június 30-án megszavazta azt és amint kiírják, biztosan beadja a pályázatát.


A Fővárosi Közgyűlés júniusi döntése szerint a Centrál Színházat működtető kft. önkormányzati tulajdonú üzletrészének értékesítésére és a használatában lévő ingatlanok hasznosítására pályázatot írnak ki. A pályázati felhívás megjelentetésének határideje augusztus 31. volt. Eredményes pályázati eljárás esetén a nyertes pályázóval megkötendő szerződéseket november 30-ig kell a Fővárosi Közgyűlés elé terjeszteni. A hasznosítás kezdete legkorábban 2015. január 1. lehet.


A pályázat kiírásának lehetősége azért merült fel, mert a Centrál Színházat vezető Puskás Tamás - akinek igazgatói mandátuma 2016. január 31-ig szól - ajánlatot tett a színházat működtető kft. megvételére és a társaság által használt ingatlanok bérbevételére.


Az előterjesztés szerint az önkormányzat megvizsgálta annak a lehetőségét, hogy egyes színházak esetében az üzletrész értékesítésével és bérleti konstrukció kialakításával létrejöjjön egy önálló, a fővárosi költségvetést nem terhelő működési struktúra, amely új modellként szolgálhat a fővárosi színház-finanszírozás és -működtetés során.

 

Forrás: MTI