"Nincs kötelező sorvezető" - Papp Tímea a kritikapályázatról

A Magyar Állami Operaház, a Fidelio.hu és a Színház.hu közös pályázatot hirdetett kezdő kritikusok részére. Az öttagú zsűriből ezúttal Papp Tímeát kérdezte a műfajról és elvárásairól a Fidelio.

 

A Fidelio cikkéből:

 

- A pályázati felhívásban az áll a neved után, hogy újságíró és kritikus. Ez a kettő két külön szakma lenne? Létezik ma egyáltalán főállású kritikus?

- Az mondanám, hogy alapvetően kétféle kritikusi attitűd létezik. Az egyik a gyakorló újságíróé, aki a napja jelentős részét sajtótájékoztatókon tölti, híreket ír, interjúkat vagy épp mozgóképes anyagokat készít. Emellett pedig van egy olyan szívének kedves időtöltése, amolyan hobbija, a kritikaírás, amivel alapvetően nem az információ kommentár nélküli átadása a fő cél, hanem valamiféle népművelés, illetve az adott műalkotáson, jelen esetben opera-előadáson átszűrve a világról alkotott véleményének a megfogalmazása a napi feladatok mellett. A másik részről pedig vannak, akik a műfajt jóval elméletibb oldalról közelítik meg, akiknek a kritikája nem annyira a zsurnaliszta, mint inkább a tudós munkásságának képezi szerves részét. Ez a két megközelítés persze leginkább a kritikák vagy elemzések hosszában különböztethető meg, attitűdben nem áll mindig olyan távol egymástól, én mégis inkább az első kategóriába sorolnám magamat.

 

papp timea

Fotó: gyerekszinhaz.blogspot.com

 

(...)

 

- Zsűritag vagy, tehát megkerülhetetlen a kérdés: szerinted mitől lesz jó egy kritika?

- Amikor átkerültem a szerkesztői oldalra, meglepve tapasztaltam, hogy bizonyos általam sokra tartott, fontos szerzők nyers szövegeiben milyen alapvető hibák vannak. Az volt az érzésem, hogy ezeket a kritikusokat valójában a szerkesztőjük tette naggyá. (És itt most nem magamról beszélek.) Egy kritikánál, és általában, bármilyen szövegnél az a legfontosabb, hogy legyen tisztán követhető gondolati íve, legyen eleje, közepe és vége, és olyan olvasók számára is koherens legyen a pro vagy kontra indoklás, akik nem látták az előadást, nem voltak ott a koncerten. Hogy a kritikus épp az előadók munkájáról ír vagy a rendezői koncepcióról, az már az előadásnak a függvényében dől el, tehát el lehet olvasni Patrice Pavis Előadás-elemzés című munkáját, de nem kell szentírásnak venni a vektoros módszert. Nincs egyetlen, kötelező sorvezető, amivel a produkcióhoz közelíteni lehet. (...)

 

A teljes interjú a Fidelión olvasható.

 

Forrás: fidelio.hu

 

 

süti beállítások módosítása