"Recycling színházzal" is vár a Trafó új évada

Az előadóművészetek új dimenzióiból ad ízelítőt a Trafó új évada.                                                                     

 

Barda Beata muveszeti vezeto

Barda Beáta, művészeti igazgató

 

Sajtótájékoztatót tartottak:

 

Az előadóművészetek területén új dimenziókat megnyitó előadásokat kínál a Trafó 2014/2015-ös évada, amelyet a dzsessz, a techno és a minimalista zene nagymesterei, színházi premierek, kiállítások és a különböző művészeti ágakat ötvöző táncelőadások is színesítenek.

 

Az intézmény 17. évadának egyik tematikus sorozata olyan előadásokat ölel fel, amelyek a megváltozott világra, a digitális tartalmakra, a technológiai újításokra reagálnak, míg az előadóművészeti program másik fő iránya a mindennapokra reagáló, és a saját, valamint a közös múlttal való szembenézést boncolgató produkciókat kínál - mondta el Barda Beáta művészeti vezető a Trafó szerdai évadnyitó sajtótájékoztatóján Budapesten.

 

Az intézményben a zenei programok mellett a hagyományos táncfelfogáson túllépő előadások is műsorra kerülnek, míg a galériában egyebek közt hibrid műfajokban dolgozó művészek munkái várják az érdeklődőket.

 

Nagy Jozsef igazgato

Nagy József igazgató

 

 Szabó György az új évadról:

 

 A Trafó új évadáról a Fidelio-n olvashatnak interjú Szabó György operatív igazgatóval.

 

- Bár az interjúnk közben Nagy Józsefnek sürgős elfoglaltsága miatt indulnia kellett, azért közösen kérdezlek titeket: hogyan értékeltétek az előző évadot művészeti és stratégiai szempontból?

- Józsival (Nagy József, a Trafó ügyvezető igazgatója - a szerk.) mindketten úgy éreztük, hogy sikeres évnek mondhatjuk az előzőt, amit a nézőszám is igazolt, mivel tavaly csúcsévet értünk el. Szakmai oldalról nézve elég erős előadásokat tudtunk elhozni, ami közben sok tanulsággal is szolgált. Az egyik az volt, hogy megjelent egy fiatal, saját hangján megszólaló, lassan beérő generáció, ők pedig magukkal hozzák a fiatal közönségüket. Mi szeretnénk támogatni ezeket a huszonöt-harminc körüli művészeket a közönségükkel együtt. A másik tapasztalatunk az volt, hogy a Trafó életében is érezhetők azok a financiális megszorítások, amelyek a függetleneket folyamatosan sújtották. Világos, hogy az eddiginél is kevesebb a pénz, ezért a társulatoknak sokkal összetettebb munkába kell fogniuk, mint korábban. A megélhetés pedig ezekből fakadóan komoly gondot jelent.

- Mik a lehetséges túlélési stratégiák? Milyennek kell lennie az új alkotói hozzáállásnak?

- Vége annak a korszaknak, amikor egy művész egyszerűen csak felállt, és azt mondta, hogy én akarok egy csapatot. A filmszektorhoz hasonlóan, a sikeres előadás érdekében, a színház és tánc területén is támogató, fejlesztő jellegű produkciós szervezetek váltak szükségessé. A hazaiak közül a FÜGE, a Műhely Alapítvány, a SÍN munkáját fontos kiemelni. Olyan produkciós irodákról van szó, amelyek munkájukkal az alkotók és a társulatok egész pályafutását határozhatják meg azzal, ahogy segítik a társulatokat pénzhez jutni, megvalósítani, menedzselni az előadásokat. Vagyis támogatják mindazzal, amivel egy művész már nem tud és akar foglalkozni. Szerintünk ma ez a fejlődés kulcsa.

 

Folytatást a Fidelio-n talál. 

 

trafo

 

 

A Trafó 2014/2015-ös évadjának szeptemberi programja:

 

Rába Roland / Proton Színház: Utolsó (színház)
2014.09.11-13. 20.00
Premier!

Egy idilli bevásárlóközpont. Maga a földi paradicsom. Pont olyan, amilyet megérdemeltünk. Egy napon ismeretlen eredetű vírus üti fel a fejét. Pánik alakul ki. Karantént rendelnek el. A bent ragadtak, a túlélésre rendezkednek be. A szükségletek és az ösztönök átveszik az irányítást. A vírus egyre csak terjed. Vajon ki fertőzött és ki nem? Rába Roland legújabb rendezése sajátos keretek között mutatja be a mindannyiunkat foglalkoztató, Ionesco által felvetett kérdéseket: milyen lehetőségei vannak az egyénnek a tömeggel szemben? Mi a különbség az elnyomók és az elnyomottak között? Hogyan viselkedünk egy katasztrófahelyzetben? És végül: képes-e legyőzni a racionalitás az irracionális félelmet?

 

Trojka Színházi Társulás: Cleansed (színház)
2014.09.15. 20.00

Sarah Kane darabjainak a kíméletlen őszinteség és az emberi sors iszonyatának leplezetlen feltérképezése a legfontosabb jellegzetessége. A színházi forma határait a lehető legtágabban értelmező szerzőt ma a legjelentősebb színpadi írók között tartják számon. Az ő darabját dolgozták össze az alkotók a ma már kultikusnak mondható Lepkegyűjtő című Fowles művel.

 

Vincent de Rooij / Lakatos Csilla: Zzzzzzzzzz! ( BOOT – AUW!TO – FLY) (kiscsoportos összérzékszervi játék)
2014.09.17,18, 20. 19.00, 20.30
2014.09.19. 19.00, 20.30, 22.00

2014.09.20. 17.00, 19.00, 20.30

A Trafó leszállópályává alakított parkolójába és mini filmstúdióiba három akcióval érkeznek az ősszel rendezendő DACS - Hollandia, királyság fesztivál keretein belül, így ne csodálkozzunk, ha egy repülőgép fedélzetén, egy autópályán vagy éppen egy leves közepén találjuk majd magunkat… Valódi filmes díszletek között, élőben instruált jelenetek és képvágások közepette, valós időben tapasztalhatjuk meg és leshetjük el a mozivászonra vetülő, élő zenével kísért kameramunka és forgatás titkait.
A korlátozott turnusok és férőhelyek száma (50 fő / turnus) miatt javasoljuk az előzetes jegyvásárlást!

 

Színikritikusok díja 2014 (díjátadó)
2014.09.21. 20.00

Idén 34. alkalommal adják át a Színikritikusok díját tizenöt kategóriában. Minden díj és minden kategória: játék. Vagy ahogyan a Színházi Kritikusok Céhének tagjai gondolnak rá: lehetőség arra, hogy minél több terület minél több alkotójának munkájára felhívják a nyilvánosság figyelmét. Cél az is, hogy az új évad kezdetén legyen egy jó hangulatú este, amikor kőszínháziak és függetlenek, pályakezdők és nagy öregek, színháziak és nézőik együtt tudnak örülni egymásnak és maguknak, és meg legfőképp a színháznak.

 

Dollár Papa Gyermekei: Otthon (színház)
2014.09.22. 20.00

A 2013 áprilisában, a Trafó stúdiójában bemutatott Szerelem (Henrik Ibsen: Kis Eyolf) című előadás folytatásaként a fiatal színházi alkotók figyelmének központjában továbbra is a család, a családi kapcsolatok és viszonyok állnak. A társulat a tőle megszokott lakásszínházi eszközök és megoldások segítségével személyes és nagyon intim, közvetlen hangvételű előadásokat hoz létre. A nézőktől karnyújtásnyira, közöttük játszanak. Ezek miatt sokan improvizációnak gondolják az amúgy nagyon szerkesztett ám minden eshetőséggel számoló előadásokat. Fő céljuk a bevett nézői stratégiák és színházolvasási szokások felülírása, a néző és színész, valamint a színész és a szerep közti határ eltörlése.

 

HUPS! Crew: Idegen elemek (bábkoncert, recycling színház)
2014.09.23-24. 20.00
Premier!
korhatár: 12 év

Újabb fiatal csapat tart premiert a Trafó színpadán: az Idegen elemek című előadás, a HUPS! Crew második produkciója ötletbörze, kevés szöveggel, sok zenével, végtelen kreativitással.
A csapat tagjai egykor osztálytársak voltak a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, ahol öt év alatt, a színészi alapképzésen túl különböző bábtechnikákat sajátítottak el, köztük a tárgy animációt, a kesztyűsbábozást, a pálcás bábozást, az árnyjátékot, a homok animációt, a marionettet és a bunrakut. Az Idegen elemek emberi esendőségeinkről, kommunikációs nehézségeinkről beszél. Arra keresi a választ, lehetséges-e a valódi kommunikáció két ember között, érdekel-e minket egyáltalán, hogy mit mond a másik, és ha eléggé akarnánk, meg tudnánk-e még érteni egymást?

 

Frenák Pál Társulat: Tricks&Tracks 2. (tánc)
2014.09.26-27. 20.00

A 15 éves Frenák Pál Társulat 1999-ben mutatta be Tricks & Tracks című előadását. A legendás és korszakalkotó produkció alapgondolata azonban most aktuálisabb, mint valaha. Az egykor és a most összeér, a fehér, üres felületre új vonalakat, új jeleket rajzolt a társulat, nem felejtve, hanem továbbgondolva a múltat. A Tricks & Tracks 2. egy szándékoltan ironikus, kegyetlen és provokatív előadás: a szereplők karakterekből karakterekbe bújnak, levetkőzik saját magukat, majd visszabújnak saját, kreált szerepeikbe.

 

 

 

 

 

süti beállítások módosítása