Udvaros Dorottya: "A színházcsinálás kollektív műfaj"

A Nemzeti Színház társulatának tagját az Origo kérdezte.

 

Az Origo cikkéből:

 

"Az igényeim most is ugyanolyanok, mint pályakezdő koromban. Sosem voltak szerepálmaim, nem az volt a célom, hogy feltétlenül eljátsszam Júliát vagy Lady Macbeth-et. Hanem az, hogy olyan emberekkel dolgozzak, akik inspirálnak, akik adnak nekem, és akiknek én is tudok adni. Akik látnak bennem valamit, amit nem tudok magamról. Ezek a felfedezések építenek engem. Ha ez nincs, az ember egyedül marad, pedig a színházcsinálás kollektív műfaj" - mondta Udvaros Dorottya az interjúban. Hozzátette: fiatalon máson izgul az ember, mint idősebb korában, de valamiért mindig izgul. 

 

A színésznő szerint bárhol is van az ember, mindig nagyon jó színházat akar csinálni. "Talán nem az a legfontosabb, hogy ezt a színházat nemzetinek hívják-e. Nem szeretem, ha ezzel a szóval valamilyen bonyolult, nehezen megfogalmazható követelést támasztanak. (...) A stúdióban játsszunk alternatív darabokat a vájt fülű színházrajongóknak, kellenek olyan népszerű közönségsikerek, mint Csiky Gergelytől a Buborékok, amit nem lehetett levenni a műsorról, és olyan nagy volumenű előadások a nagyszínpadon, mint Valló Péter III. Richárd-ja, amiről féltünk, hogy fél 11-ig végig fogja-e nézni valaki. Szeretem ezt a koncepciót, de tulajdonképpen a többi színház is ugyanezt akarja: minden rétegnek mutatni valamit abból, ami érdekelheti. Szerintem a Nemzeti Színháznak különösen ilyennek kell lennie" - hangsúlyozta Udvaros Dorottya.

 

udvaros-dorottya

Fotó: Pályi Zsófia/origo.hu

 

A színésznő arra a kérdésre, mi alapján döntött arról, hogy marad-e a Vidnyánszky vezette Nemzeti Színházban, így felelt: "Én korábban nem dolgoztam Vidnyánszky Attilával. Amikor megjelent a Nemzetiben a folyóson, minden kollégám, akit már rendezett, odament hozzá, megölelte és megpuszilta. Azután mégis elmentek a Nemzetiből, mert úgy érezték, muszáj elmenniük. Szerintem ez így nem szakmai döntés. Borzasztóan izgalmas színházi alkotónak gondolom őt, egészen sajátos látásmóddal. Egy munkánk volt eddig együtt, a Johanna a máglyán: jó volt vele próbálni. Elmondta magáról az első társulati ülésen, hogy olyan rendező, aki nagyon szereti a színészeket. És ez tényleg így van."

 

Eperjes Károly távozásával kapcsolatban megjegyezte, abszolút elfogadja, ha valaki valamiről másképp gondolkozik, egyetlen fájdalma az, hogy nem a társulati ülésen, hanem a sajtóból tudták meg.

 

"Én az elmúlt rendszerben kezdtem a pályámat, ami furcsa módon könnyebb volt. A nyolcvanas években már nagyon enyhe volt a cenzúra, beleszóltak, de nagyon finoman. Nem tiltották meg Aschernek, hogy bevonuljon a szovjet hadsereg, és nem is volt semmilyen retorzió. Viszont támogatták a kultúrát, rengeteg film készült, és nagyon gazdag volt a színházi élet, a nyugati vendégeink el sem akarták hinni, hogy mennyire. Sokan elmondták már, hogy Aczél György nagyon félelmetes ember volt, de pontosan tudta, hogy ki mennyit ér, ismerte a tehetségeket. Ma a kulturális vezetőink nem tudják, hogy kik dolgoznak és mit csinálnak a színházban – pedig kéne. Az én időmben három színészosztály – Ratkó-gyerekek – végzett egy évben a főiskolán, mégis mindenkinek volt munkája. Ma egyetlen prózai osztály végez, és volt olyan év, amikor egyetlen végzős sem kapott szerződést. Persze ennek is van pozitív oldala: hatalmas a pezsgés, minden sufniban létrehoz valaki egy előadást" - mondta Udvaros Dorottya.

 

A teljes interjú itt olvasható.

 

süti beállítások módosítása