Színházpedagógia programmal kezd az Osonó

Színházpedagógia foglalkozással egybekötött előadással kezdi az évadot az Osonó Színházműhely.

MaloM Viztukor 140117-41

 Az Osonó közleménye:

 

A PulzArt kortárs összművészeti fesztivál keretén belül, szeptember 14-én, vasárnap 15 órakor az Osonó Bázison a Fazakas Misi által rendezett, immár 320 alkalommal bemutatott Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadást játssza a társulat. Az előadást követve, Részben én is tükrözöm… címmel színházpedagógiai foglalkozásra kerül sor Prezsmer Boglárka vezetésével.

 

A Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa partnerségben létrejött rendhagyó esemény mottóját Mezei Éva drámapedagógus egyik gondolata adta: „A közönség nem pusztán megfigyelő, de adott esetben partner, akit arra biztatnak, hogy közbeszóljon, kérdezzen, magyarázzon, véleményezzen és együtt játsszon.”

 

A vasárnapi esemény egy tíz előadást és azt követő foglalkozást tartalmazó projekt első állomása, hiszen október folyamán újabb kilenc alkalommal kerül rá sor. Az előadást követő színházi nevelési foglalkozások sorozatát azzal a céllal indítjuk útjára, hogy a nézői élményt résztvevői színházi élménnyé (is) mélyíthessük. Az egy térben, egy közösséget alkotva, színházi nevelési eszközöket használva közelítünk a látott előadás által felkínált témákhoz. Az interaktív órában olyan résztvevői módokat kínálunk nézőinknek, melyek a téma és a színházi forma befogadását, megértését érzékenyítik, a személyesség és az átfogóbb értelmezés szolgálatában pedig közös gondolkodásra ösztönöznek.

 

MaloM Viztukor 140117-109

 

Színpadtól függetlenül, mindannyian felmutatjuk, feltárjuk vagy tükrözzük azt, ami foglalkoztat. A színházpedagógiai foglalkozás során, a látott élmények személyesebbé tételével olyan érzékeny témákat járunk körbe, melyek az örök gyermek tiszta kérdéseit vizsgálják: meddig tart a törődés, a szeretet, mit tehetünk a magunkra maradottság feloldásáért, vagy azért, hogy hittel éljük tovább életünket.

 

A foglalkozásokat az osonós színészekkel közösen, Prezsmer Boglárka színházpedagógus vezeti.

 

 

 

süti beállítások módosítása