Monty Python-műsorral is vár a Dumaszínház

Kompót Dumaklub néven megújult és kibővült kamarateremmel, új produkciókkal és önálló estekkel, köztük egy Monty Python-műsorral, valamint a YouTube-on friss kabaréval várja a Dumaszínház az érdeklődőket az új évadban.

"A kamaratermet a megnövekedett nézői igények miatt bővítettük ki 80 fő befogadására alkalmas Kompót Dumaklubbá. Az elmúlt évadban több mint 150 ezer nézője volt a Dumaszínháznak, a 2013-as évben 140 ezer" - mondta Litkai Gergely, a Dumaszínház egyik alapítója a pénteki budapesti sajtótájékoztatón, miután ünnepélyesen felavatta a megújult kamaratermet.


A Dumaszínház két évvel ezelőtt költözött a Corvin sétányra, és szoros együttműködésben működik a Kompót Bisztróval. Litkai Gergely kitért arra, hogy a Dumaklub országos klubhálózattá alakul és visszatér a Dumaszínház gyökereihez, vagyis minőségi, főleg kisebb klubokba szánja műsorait, ahol lényeges elem a közönség közelsége, az interaktivitás, a klubhangulat.


Mint elhangzott, a YouTube-csatornán elérhető saját kabaréműsorral jelentkezik a külsősökkel (mások mellett Elek Ferenccel, Varga Ferenc Józseffel) kiegészülő társulat, vasárnap Kőhalmi Zoltán vezetésével.

 

dumaszinhaz

 

A Dumaszínház nagytermében új önálló estjét mutatja be Bödőcs Tibor, Kiss Ádám és Laár András, a dumaklubban lesz látható Galla Miklóssal és Szirtes Balázs színművésszel a Monty PythonRÓL, Monty PythonTÓL című interaktív műsor.


"Spontán est lesz, humoros improvizáció, más néven röhögtönzés. A dalok és a felújított Monty Python-jelenetek mellett beszélni fogok azok születésének hátteréről, például arról, hogy a híres papagáj-jelenet eredetileg egy autószerelő-műhelyben játszódott. Fotókkal és rajzokkal mesélek találkozásaimról a társulat tagjaival" - mondta Galla Miklós. Az első előadás október 4-én lesz, a produkció havonta kétszer jelentkezik.


Felméri Péter Csenki Attilával folytatja a Dumaszínház tehetségkutatóját, amelyen az elmúlt tíz évben már 3600-an vettek részt. Felméri Litkai Gergellyel Galeri címmel képzőművészeti elemzéseket is bemutat, új önálló produkciójának címe pedig Majd én megmondom, míg Csenki családi témákkal fog foglalkozni. Lesz dumaslam, ami a Dumaszínház és a slam poetry keveréke, együtt és külön is új műsorral jelentkezik Tóth Edu és Szobácsi Gergő, a zenés dumaswingben Janklovics Péter, Kovács András Péter és Illés Ferenc lesz látható.


Litkai Gergely beszámolt arról, hogy a Jurányi Produkciós inkubátorházban három közös produkciót mutatnak be a FÜGÉ-vel, közülük október végén a 40 - avagy a véges élet című Bánki Gergellyel, Keszég Lászlóval, Mészáros Bélával és Stefanovics Angélával. A Gólem Színházzal koprodukcióban tavasszal mutatják be a Gyakran Ismételt Kérdések a Zsidókról című estet.

 

Forrás: MTI

 

süti beállítások módosítása