Tükörben a város - Keddtől PLACCC Fesztivál

Feltárni, felidézni, felforgatni, újragondolni, átértelmezni, másként látni a várost – ezen gondolatok köré szerveződik az idén kilencedik alkalommal megrendezett budapesti PLACCC Fesztivál.

A programsorozatot 2014. szeptember 23-28. között tartják a főváros különböző közterein (a belvárosban, illetve Csepelen), ahol hazai és nemzetközi alkotócsoportok bukkannak fel az adott helyszínekhez kapcsolódó, azokra reflektáló alkotásokkal, előadásokkal, installációkkal.

 

A fesztivál célja a szervezők szerint az hogy gondoljuk újra, amit Budapestről tudunk: fedezzünk fel új részleteket, és találjunk új kapcsolatokat a minket körülvevő terekkel, ne csak éljünk e terekben, hanem éljük is meg őket. Ennek jegyében évről évre olyan ideiglenes alkotásokat is bemutatnak, amelyek akár hosszabb távon is a választott helyszínen maradhatnak.

 

A PLACCC 2014 programkínálatában színházi és táncelőadások, valamint köztéri építészeti-képzőművészeti installáció és design-akció is szerepel. Két külföldi projektet mutatnak be; a fesztiválra fiatal magyar alkotókat is meghívtak: a színház területen dolgozó 011 Alkotócsoportot, a Studio Nomad építészkollektívát, valamint a Noppa tervezőcsapatot - utóbbi kifejezetten a PLACCC felkérésére készül helyszínspecifikus alkotásokkal.

 

placc1

 

A PLACCC 2014 kiemelt programjai:

 

Benjamin Vandewalle: Birdwatching 4x4 – a holland alkotó előadásának közönsége egy különleges, mozgó nézőtérről figyelheti a flamand koreográfus köztéri táncelőadását.

 

011 Alkotócsoport: egy disztopikus világba kalauzolják nézőiket, amelyben az állampolgári döntés és választás lehetősége kérdőjeleződik meg.

 

Lotte van den Berg: Building Conversation - a holland színházi rendező sorozatában az emberek közti kommunikációval foglalkozik; azzal, hogy miként tudunk egyéni és közös sorsunkról beszélni.

 

Studio Nomad: Check-Point – az installáció a városi ember térhasználati viselkedését elemzi, s egy olyan rendszert hoznak létre, amely új útvonalat jelöl ki a megszokott városi térben.

 

Szubjektív Csepel - cseh és magyar művészek közreműködésével egy üresen álló csepeli bolthelyiséget változtatnak pop-up galériává.

 

Noppa: Ez a hely MENŐ! - a hazai alkotócsoport embernagyságú, interaktív térképjelölővel készül, amely segítségével Budapestet valósidejű térképként élhetjük meg.

 

A programot két kisebb kísérőesemény egészíti ki:

- a Rombusz Terasz Keszon-bárjában hang-installáció készül Esterházy Péter, Kőrösi Zoltán és Szakonyi Károly szövegeiből, a Petőfi Irodalmi Múzeummal együttműködésben.

- Sgraffito-projekt: kertmozis vetítés a Váli utcában, a 2012-ben megkezdett Fix Sarok projekt folytatásaként.

 

A PLACCC 2014 támogatói:

In Situ, European Commission (DGEAC – Culture programme, Holland Királyság Magyarországi Nagykövetsége, Fonds Podiumkunsten, Flemish Representation in Budapest, CAFe Budapest, Summa Artium, Four Days.

 

 

Bővebb információ:

www.placcc.hu

https://www.facebook.com/

PLACCC 2014:

https://www.facebook.com/events/950740834951567

 

 

süti beállítások módosítása