Marton Éva: "Különleges hangokat szűrtünk ki"

Nagyon elégedett vagyok, mert a versenymezőny nagy merítéséből ki tudtunk szűrni több különleges, szép hangot - mondta az MTI-nek Marton Éva, a hétvégén véget ért nemzetközi énekverseny névadója és zsűrielnöke.

"Egy versenyre sohasem gyűlik össze 10-15 egyedülálló hangú énekes, ha az ember 4-et vagy 5-öt ki tud szűrni a számos induló közül - mintegy 150-en jelentkeztek -, az már sikernek mondható. Nekünk ez sikerült, ezért nagyon elégedett vagyok" - mondta a Kossuth-díjas operaénekes.

 

martoneva


A Zeneakadémia szervező csapatának odaadó és magas szintű munkája mellett kiemelte: a zsűritől és az énekesektől is pozitív visszajelzéseket kapott. "A zsűri tagjai el voltak ragadtatva a fogadtatástól, a vendéglátástól, a városnézéstől, nagyszerűen érezték magukat, és a versenyzők is nagy szeretettel, kedvességgel vettek körül, amikor beszéltem velük" - mondta Marton Éva.

 

Vörös Szilvia nagydíjáról szólva kiemelte: "Borzasztóan érdekes, hogy a zsűri az első naptól fogva szinte ragaszkodott az első helyéhez; én nem pontozhattam, mert valamikor a növendékem volt. A versenyre már nem én készítettem föl, hiszen egy éve már egyedül dolgozik, önálló művész" - mesélte.


Marton Éva kitért az ukrán Tetyana Zsuravel második helyezésére is: "Bár természetesen a nemzetiség nem játszott szerepet a döntésben, Ukrajna nehéz helyzete miatt külön örültem, hogy egy ottani fiatalt is fel tudunk emelni és támogatni tudunk a pályáján".
Arról is beszélt, hogy a különdíjakkal a legjobb külföldi énekeseket igyekeztek "Magyarországhoz kötni", fellépési lehetőségeket kínálni számukra vidéki és fővárosi zenekarok, színházak, koncerttermek meghívására.


A kérdésre, lesz-e II. Nemzetközi Marton Éva Énekverseny, a névadó azt felelte: "Személy szerint nagyon szeretném, de ez attól függ, hogy a kormány hogyan fog hozzáállni. Remélem, hogy két év múlva meg tudjuk rendezni a második énekversenyt. Egy ilyen verseny nem olcsó, de nagyban növeli az ország presztízsét és javítja nemzetközi megítélését" - fogalmazott.