130 éves az Operaház - Rendhagyó gálaesttel ünnepelnek

1884. szeptember 27-én nyitotta meg kapuit a budapesti Opera. A Magyar Állami Operaház az első megnyitót idéző élő tömegjelenettel, rendhagyó gálaesttel, filmbemutatóval és egy történeti könyv megjelentetésével ünnepli az évfordulót.

 

Az Operaház ajánlója:

 

2014. szeptember 27-én kétszáz önkéntes statiszta jeleníti meg azt a tömeget, amely az 1884-es megnyitót hűen rekonstruálva betör az Operaházba. A tavasszal meghirdetett játékra több mint ötszázan jelentkeztek, hogy az Opera statisztáival és művészeivel közösen játsszák el, mint szabadult el a pokol a 130 évvel ezelőtti avatóünnepségen Ferenc József jelenlétében. A császárt ezúttal Kuna Károly színművész, Sissi hercegnőt Sáfár Orsolya operaénekes jeleníti meg. Kíséretükkel hintón érkeznek a dalszínházhoz, ahol Tisza Kálmán kormányának tagjai várják őket az építőművész Ybl Miklóssal együtt.

A nyilvános, szórakoztató össznépi játék után operalegendák, Magyarország utóbbi évtizedeinek nemzetközi hírű énekesei elevenítik fel a nyitóest műsorát. Erkel: Bánk bán című operája második felvonásának különleges szereposztásában színpadra lép Kiss B. Atilla, Kertesi Ingrid, Marton Éva, Berczelly István, Gulyás Dénes és Ötvös Csaba. A Medveczky Ádám vezényletével elhangzó előadásrészlet operatörténeti jelentőségű esemény, hiszen e rangos művészgárda kifejezetten a 130. évforduló tiszteletére vállalt szerepet a gálaesten.

 

opera

Fotó. mek.oszk.hu

 

Robert North Trójai játékok című, a táncművészektől különleges állóképességet követelő koreográfiáját tavasszal mutatta be nagy sikerrel az együttes. A világhírű amerikai koreográfus balettkomédiájába az aikido japán harcművészet motívumait, valamint a capoeira, a brazil harcművészeti játék elemeit is beleépítette, a címből fakadóan azonban megjelennek a görög harci emlékek is, mindez pedig a brazil folklór színes elevenségével párosul. A darab különlegessége, hogy a nehéz akrobatikus elemekkel tűzdelt alkotás férfiakra készült. A koreográfiát női táncosokkal Európában először Solymosi Tamás balettigazgató tűzi műsorra a Magyar Nemzeti Balett nyolc szólóbalerinájával.

A szeptember 27-i ünnepi est filmpremierje, M. Tóth Géza: A Sugár úti palota – Opera130 című alkotása a jubileumra készült. Az Opera 130. évfordulójára készült film – bár van benne történeti szál – komplex képet fest az egykori Sugár úti palotáról, amely megépülése óta a legértékesebb műintézmény az országban. Nemcsak építészeti szempontból az, hanem összművészeti szempontból is, mint az egyetlen színház az országban, amelyben együtt van jelen a zene- és képzőművészet, valamint a balett. Mindez most kiegészül a filmművészettel is. A néző huszonöt perces utazást tehet e térben Sáfár Orsolya operaénekesnő vezetésével, aki különféle operai- és operaházi alakok képében jelenik meg, folytonos átváltozásban: felbukkan többek közt mint súgó, mint világosító, mint hostess, mint közönség, s közben még egy-egy részletet is felvillant az operairodalom legcsodásabb áriáiból.


Az Opera a 130. évfordulón mutatja be a nagyközönségnek a Helikon Kiadó gondozásban megjelenő könyvet, melynek címe: Az Operaház története kezdetektől napjainkig. A gazdagon illusztrált, informatív kötet az Operaház, s általa a magyar opera- és balettjátszás történetét meséli el írásban-képben. Aranykorok és válságperiódusok emléke, legendás előadások, világhírű muzsikusok és énekes óriások jelennek meg a könyvben, amely az Erkel Színház száz évét is bemutatja. Szerzői: László Ferenc, Gara Márk, Ókovács Szilveszter és Zsoldos Dávid, szerkesztő: Devich Márton.

 

 

A szeptember 27-i ünnepi est műsora:

Himnusz
Erkel Ferenc: Hunyadi László - Nyitány
Erkel Ferenc: Bánk bán (II. felvonás legendás művészekkel)

Közreműködik: Berczelly István, Gulyás Dénes, Marton Éva, Kiss B. Atilla, Ötvös Csaba és Kertesi Ingrid
-------
Liszt Ferenc: Magyar Király-dal
M. Tóth Géza: A Sugár úti palota – Opera130 (filmbemutató)
Robert North: Trójai játékok - amazonokkal (balettparódia paródiája, európai bemutató)

Közreműködik: Gikovszki Sznezsana, Boros Ildikó, Cristina Balaban, Jaclyn Ann Higgins, Kristina Starostina, Carulla Leon Jessica, Papp Zsuzsanna, Pap Adrienn

Vezényel: Medveczky Ádám
Rendező: Aczél András

 

Forrás: opera.hu

 

 

süti beállítások módosítása