"Én a történetekben hiszek" - Interjú Szirtes Tamással

Szeptember 26-27-28-án a Madách Színház színpadán hármas szereposztásban mutatták be a Mamma Mia! musicalt. Szirtes Tamással, a Madách Színház igazgatójával, a darab rendezőjével beszélgettünk egy próba előtt.

Mi tartott tíz évig?

Általában, amikor egy nagysikerű produkció születik, a szerző fenntartja magának a jogot, hogy az eredeti produkció alkotói állíthassák színpadra a darabot a világ különböző nagyvárosaiban. Ezért ha egy producer valahol be akar mutatni egy ilyen musicalt, szerződtetnie kell az eredeti alkotókat. Így jönnek létre a replica produkciók: az eredeti kreatív team elutazik az adott színházhoz, ahol pontról pontra, az utolsó gombig mindent úgy állít be, mint az ősbemutatón.

Azonban elérkezik az a pillanat, amikor a szerzők úgy döntenek, hogy szívesen látnának olyan produkciót is, amelyik új, az eddigiektől eltérő felfogásban állítja színpadra a művüket. A Mamma Mia! esetében tíz év után gondolták úgy az alkotók, hogy engedélyt adnak a darab úgynevezett non-replica változatára, ami rendezésben, díszletben, koreográfiában és jelmezekben egyaránt különbözik az eredetitől. Büszkék vagyunk arra, hogy a világon elsőként a Madách Színház kapott erre lehetőséget.

Mi lehetett az a momentum, ami meggyőzte a Mamma Mia! jogtulajdonosait arról, hogy a Madách Színház kapja meg elsőként a non-replica jogot?

A Madách Színháznak nagyon jó neve van a zenés színház világában, a szerzők és a neves ügynökségek körében egyaránt, pontosan azért, mert valamennyi nagy sikerünket világhírű musicalek non-replica változatának színpadra állításával értük el. Nálunk soha nem született klón-produkció, amely az eredetit ismételné. Az is nagyon fontos, hogy kitartóak voltunk az elmúlt tíz évben, amíg a Mamma Mia! jogairól tárgyaltunk, a háttérben állandó munka zajlott: folyamatosan tartottuk a kapcsolatot, tárgyaltunk a jogtulajdonosokkal, pályázatokon vettünk részt, ha szükség volt megújítottuk a régebbi pályázatokat. Vagyis az elmúlt tíz év aktív munkát és jelenlétet igényelt minden olyan fórumon, ahol ez fontos volt, a Mamma Mia! itthoni színrevitele érdekében.

Kinek mondta el először, hogy megkapták a jogot a non-replica produkcióra?

Úgy emlékszem, hogy Herczeg Tamásnak, akivel akkoriban éppen arról tárgyaltunk, milyen produkciót vigyünk a Szegedi Szabadtéri Játékokra. Felhívtam és megkérdeztem tőle, ül-e. Azt mondta nem, kértem, hogy akkor előbb üljön le, és azután mondok valamit…(Nevet.)

Az öröm után pedig nagyon gyorsan el kellett kezdeni dolgozni…

Nagyon gyorsan! Sokkal sebesebben készült ez a produkció, mint a zenésszínházi daraboknál megszokott – a bő egy éves szakasz, ami a döntéstől a bemutatóig vezet a Mamma Mia! esetében jelentősen lerövidült.

A tíz év alatt azért gondolatban már megrendezte a Mamma Mia!-t?

Bevallom őszintén, hogy  nem. Én általában akkor szoktam igazán mélyen foglalkozni egy darabbal, amikor már biztos, hogy bemutatjuk. Bár ha nézek egy előadást, a képzeletem színpadán megjelenik egy másik lehetséges előadás képe, de a Mamma Mia!-val konkrétan idén január környékén kezdtem komolyan foglalkozni.

Látta valamelyik klón-produkciót?

2004-ben Stuttgartban láttam a Mamm Mia!-t. Ott, és akkor határoztam el, hogy ezt itthon is meg kell csinálni. Illetve nem olyan régen megnéztem Londonban is, ahol a darab ősbemutatója volt - és ilyet talán nem illik – de azt kell mondanom, hogy bár a műtől akkor is el voltam ragadtatva, de az angol előadástól egyáltalán nem. Jó hangulatú előadás volt, de sok minden hiányzott belőle Azt feltételezem, hogy amikor ezt a darabot 1999-ben bemutatták, a producerek nem fektettek sem túl nagy összeget, sem túl sok művészi erőfeszítést az előadásba – és a világsiker, amit hozott, valószínűleg mindenkit meglepetésként ért.

Catherine Johnson, az eredeti musical, illetve később a film szöveg-és forgatókönyvírója annak idején viccnek tartotta az ötletet, és nem fűzött nagy reményeket a Mamma Mia!-hoz, még abban sem bízott, hogy a zene elviszi a darabot. Nem lett igaza.

Az ABBA dalok önmagukban zseniálisak! Itt a színházban, a próbák alatt nap mint nap hallgatjuk őket: megunhatatlanok és varázslatosak. Ám szerintem a produkció létrehozásában pont a szövegkönyv írója, Catherine Johnson volt az igazán kreatív szellem. Amikor az ember megnézi a darabot és hallgatja a több mint két tucat ABBA slágert, rájön, hogy a dalok olyan tökéletesen illeszkednek a történtbe, mintha ahhoz írták volna. Pedig a megszokott alkotó folyamat pont a fordítva zajlik. Az alkotók létrehoznak egy történetet, és ahhoz készülnek a dalok. Ebben az esetben a fordított alkotói folyamat tökéletesen sikerült. Szituációs musical született popslágerekből, más szóval a dalok ugyanúgy működnek, mint a klasszikus musicalekben: továbbviszik a cselekményt, van karakterértékük, változatos zenei formákban jelennek meg, szólókban és duettekben, illetve nagy zenés képekben, ahogy azt a darab megkívánja.

A Mamma Mia! musical producere, szövegkönyvírója és rendezője is nő. A film készítésénél pedig az alkotók már kifejezetten törekedtek arra, hogy a stáb tagjainak többsége nő legyen, mondván inkább bennük van a „Mamma Mia! faktor”. A Madách Színházban viszont a kreatív teamben – a műfordítóktól a rendezőig - a férfiak vannak többségben.

Nem tudom pontosan mit értettek „Mamma Mia! faktor” alatt, de amennyiben ez érzékenységet, empátiát jelent a női sors és a női történetek iránt, akkor kétségtelen, hogy ez igaz. A Mamma Mia! női történet, pontosabban két nő története – anyáé és lányáé, de azon kívül egy nagy szerelem története is – az is, ha úgy tetszik, női szemszögből.

Számomra érthető, hogy miért volt szükség erőteljes női jelenlétére az eredeti produkció létrehozásánál. Hozzáteszem, én szenvedélyes nőpárti vagyok (nevet), úgyhogy én is kérek egy kis részt abból a Mamma Mia! faktorból!  Ugyanakkor én a történetekben hiszek – abban, hogy a színház arra való, hogy nagy történeteket meséljen el. A musical pedig – így a Mamma Mia! is - olyan összművészeti alkotás, amelyben a történet mellett a zenének, a látványnak, illetve a színészi alakításnak egyaránt jelentős szerepe van.

Magyarországon kettős, illetve hármas szereposztásban játsszák majd a darabot, ez a többi Mamma Mia! előadásra nem jellemző - miért döntött így?

Általában a nyugati musical előadások egy sztárra épülnek, és a sztár mögött áll az úgynevezett „understudy”, vagy „cover”, azaz tartalék, aki csak akkor lép színpadra, ha baj van. De jellemzően a sztár viszi hónapokig, vagy akár évekig a főszerepet. Magyarországon nem ezt a receptet követjük, arra törekszünk, hogy lehetőségeinkhez képest egyenrangú és egyforma művészi kvalitású színészek és színésznők kapják meg a főszerepeket és elosztjuk köztük az előadásokat. Emellett a darab jellegétől és a színészek elfoglaltságától is függ, hogy kettős vagy hármas szereposztásban mutatunk be egy-egy produkciót.

A Madách Színház produkciójában korban és habitusban is eltérő színészek - Gallusz Nikolett, Koós Réka és  Kováts Kriszta, illetve Nagy Balázs, Sasvári  Sándor és Stohl András játsszák Donnát és Samet

Ez a musical többek közt arról szól, hogy az embernek soha nem szabad feladnia a szerelemmel, a boldogsággal kapcsolatos ambícióit – kortól függetlenül. Így azt gondoltam, hogy a darabnak jól állna, ha kiszélesítenénk a főszereplők korspektrumát: ezért van nálunk két negyvenes és egy ötvenes sor. 

Meryl Streep sem a negyveneseket erősítette a filmben…

Meryl Streep, amikor Donna szerepét eljátszotta 59 éves volt.

Mennyire volt szerencsés, hogy abban a tíz évben, miközben tárgyaltak a MammaMia! jogairól, elkészült a film - parádés szereposztással - és hatalmas siker lett?

Egyrészt a film sokat segített a darab ismertségében, itthon is megszerették, és olyanok is hallottak a musicalről, akik nem látták az angol előadást. Bennünket, a magyar előadás alkotóit viszont nehéz feladat elé állít, hiszen mindenki a filmmel hasonlítja majd össze az előadásunkat. Az első időben a gyakori kérdés az volt: „na, és ki lesz Meryl Streep vagy Pierce Brosnan”? De hét szegedi előadás után, ahol Kováts Kriszta és Sasvári Sándor játszották a főszerepeket, már senki nem tette fel ezt a kérdést– olyan remek alakítást nyújtottak. És abban is biztos vagyok, hogy Gallusz Nikolett és Koós Réka, valamint Nagy Balázs és Stohl András sem okoznak majd csalódást.

A darabban az ABBA számok magyarul csendülnek fel – dilemmáztak azon, hogy lefordítsák-e a dalszövegeket?

Nem, egy pillanatig sem. Ahogy már említettem, hogy bár jól ismert popslágerekről van szó, ezek a dalok a darabban szituációs dalként funkcionálnak. Ezért a történet szempontjából minden betűjüket érteni kell. És azért ne feledjük el azt sem, hogy amikor az ember angolul hallgat egy dalt, általában hiányzik a mély szövegértés, a musicalben viszont a dal is a cselekmény része. Ám hogy „tisztelegjünk” a híres és jól ismert sorok előtt, több refrént, hívószót meghagytunk angolul. Ez kétségtelen fordítói bravúr. Hozzáteszem, a darab fordítása remekül sikerült.

Van kedvenc ABBA száma?

Két dalt szeretek nagyon: az „S.O.S.”-t és a „Lepereg az idő” -t, aminek az eredeti címe „Slipping Through My Fingers”…. de nagyon szeretem a „The Winner Takes It All”-t is, ja és a „Take a Chance on Me"-t is.

Chaterine Johnson annak idején nem bízott a darab londoni sikerében- ön szerint a Mamma Mia! a Madách Színházban felveszi a versenyt mondjuk a Macskák itthoni páratlan sikerével?

A Mamma Mia! rendkívül szeretetreméltó darab, és remélem, hogy amikor az emberek beülnek a nézőtérre, elfeledkeznek mindenről, egyszerre lesznek játékos gyerekek és érző lelkű felnőttek, gondos szülők és szenvedélyes szeretők. Egyébként a Macskákat 31 éve játsszuk. Azt hogy „macskányi” lesz-e a siker, nem tudom, de beérem 29 évvel.

Színház.hu, Kodova Michaela,

Fotó: Madách Színház