Mészáros Blanka a Liliom Julikája - Villáminterjú

- Nagyon szerencsés volt az osztályunk, mert az egyetemen közös gyakorlataink voltak Szász János tanár úr filmes hallgatóival. Egyszer azt a feladatot kapták, hogy rendezzenek meg jeleneteket a Liliomból. A tanár úr egyik tanítványa keresett meg. Julika utolsó nagy monológját vettük fel.

- Ennek eredménye lett a színházi felkérés?
- Nem tudom, de az biztos, hogy a tanár úr látta a jelenetet. A negyedév második félévében kaptam tőle egy telefonhívást, és most itt vagyok. 

- Milyen karakter a te Julikád?
- Szerintem az baj lenne, ha pár mondatban ezt ki tudnám fejteni….Remélem sokféle lesz és mindenki meg tudja majd ragadni belőle azt, ami éppen neki fontos. Mindenesetre a két nagymamámnak köszönettel tartozom, hogy még élnek és figyelnek rám. Általuk megismerhettem annak a világnak egy szeletét, amelyben Julika élhetett. A többi már csak az elszabadult fantáziám következménye és persze egy csomó friss gondolat, amit a próbafolyamatnak és az alkotótársaknak köszönhetek. Nagyon finom, és erős lány. Az ösztönei vezérlik. Nem az a fajta naiv teremtés, aki sodródik az árral. Julika dönt, és magától értetődő természetességgel viseli ennek minden következményét. 

 

- Mi köti egymáshoz Julikát és Liliomot?
- Julika beleszeret Liliomba. Maga sem tudja, mikor és hogyan történt, de egyszer csak azt veszi észre, hogy összetartoznak. Végérvényesen. Megmásíthatatlanul. Nem beszélik meg. Nem mondják el egymásnak. Tudják, és kész. Nincs szükség szavakra. Nincs is helye a szavaknak.

- Néma szerelem.
- Ez is a tragédiájuk.

- Mi a legnagyobb kihívás Julika megformálásában?
- Ez az első olyan szerepem, amelyet nem az egyetem keretein belül játszom, hanem társulatnál. Mi a kihívás? Minden egyes pillanat a színpadon. Megmutatni a nézőknek azt a kimondatlan csodát, ami ennek a két embernek a szerelme. Szavak nélkül beszélni, reményt adni, hogy ilyen igenis létezik.