Több díjat is elhozott a Budapest Bábszínház Banja Lukából

Elnyerte a nagydíjat a Budapest Bábszínház Lúdas Matyi előadása a Banja Lukai Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztiválon, amelyen Kovács Judit és Tatai Zsolt alakítását is díjazta a zsűri.

A Lúdas Matyi bemutatóját 2012. szeptember 30-án tartották a Budapest Bábszínházban. Az előadást azóta beválogatták a VII. Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemlére - ahol elnyerte a Nemzetgazdasági Minisztérium különdíját -, és a régió három fontos fesztiváljára kapott meghívást.

 

ludas matyi

Fotó: budapest-babszinhaz.hu


A pozsonyi "Kis hősök nagy világa", valamint a Szabadkai Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztivál után 2014 szeptemberében a 13. Banja Lukai Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztiválon szerb, bosnyák, montenegrói, szlovén, olasz és bolgár előadások mellett vett részt a társulat - olvasható a színház MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.


A fesztiválzsűri döntése értelmében a Fige Attila rendezte előadás - amely a Színház- és Filmművészeti Egyetemen 2013-ban végzett rendező diplomamunkája volt - a fesztivál nagydíja mellett további díjakat is elnyert: a címszerepet alakító Tatai Zsoltot és a Klára szerepét játszó Kovács Juditot színészi alakításért járó díjjal ismerték el.


A szeptember 28. és október 2. között megrendezett fesztiválon a résztvevők előadást hallhattak a kortárs magyar bábművészetről is, és láthatták a Budapest Bábszínház szcenikusának, Lénárt Andrásnak saját Stop! című előadását, amelyért a legjobb animátornak járó különdíjjal jutalmazták Lénárt Andrást.

 

Forrás: MTI

 

süti beállítások módosítása