A Thália főrendezője lett - Interjú Réthly Attilával

2010-ben indított színészosztálya nemsokára diplomázik a kaposvári egyetemen. Doktori oklevelét nemrég vette át. Március óta a Thália Színház főrendezője. Bár húsz éve Budapesten él, a mai napig inkább vidéki embernek tartja magát. Réthly Attilával olvashatnak interjút.

Tavaly októberben mutatta be a Thália Színház a Boeing, boeing – Leszállás Párizsban című bohózatot. Az általad rendezett előadás a színház jelenkori történetének egyik legnagyobb sikere lett. Idén tavasszal felkértek főrendezőnek. Váratlanul ért a megkeresés? 

Nem számítottam rá, de nagyon jól esett. Azt jelentette ugyanis, hogy a szakmai jelenlétem olyan bizalmi helyzetet eredményezett, aminek köszönhetően a vezetés úgy érezte, nagyobb terheket is szívesen rám rakna.

Mert a felkérést egyértelműen a Boeing, boeing sikerének tudod be?
Igen, de mellette talán az eddigi munkám, a pályámon elért eredményeim is számítottak. A színházról való gondolkodásomat két igazgatói pályázatból is megismerhette a szakma korábban, most úgy tűnik, nem volt hiábavaló letenni és mindenki számára megismerhetővé tenni elképzeléseimet. Ugyanakkor biztos, hogy a Boeing sikere nélkül nem merült volna fel a nevem. Lényeges azonban, hogy a siker nem csupán arról szól, hogy a közönség jól fogadta az előadást, azóta lassan már a 25 ezres nézőszámot is elérjük, hanem arról is, hogy a próbafolyamat alatt a színészekkel és az alakulóban lévő új színházi gárdával való együttműködésünk szerencsésen alakult, és igazán jó partneri viszony jött létre közöttünk.

A Thália Színházban korábban nem volt főrendező. Mi tette szükségessé a kinevezésed?
Egy változóban lévő befogadó színházban, ahol egyre nagyobb az igény a saját produkciókra, amelyek létrejötte az épülethez szorosan kötődő színészi gárda nélkül elképzelhetetlen, előbb-utóbb óhatatlanul szükségessé válik az állandó rendezői jelenlét is. Tudom, azonban mindez kicsit bővebb magyarázatra szorul, biztosan vannak a szakmában olyanok, akik számára még nem teljesen világos, mi is történik nálunk. A Thália fő profilját tekintve befogadó színház. Működésünk három fő pilléren nyugszik, vagyis a befogadott produkciók jelenlétén, a nálunk zajló és egyre sikeresebb fesztivál programok lebonyolításán, és a saját előadások színrevitelén. Ezt a fővárossal kötött alapszerződésünk szabályozza. A színház menedzsmentjének azonban az az ambíciója, hogy nagyobb számban szülessenek magas színvonalú saját produkciók, amihez viszont elengedhetetlen az állandó színészi jelenlét. Ezért döntött úgy Bereményi Géza és Kálomista Gábor, hogy 15-16 művésszel exkluzív szerződést köt és prioritást szerez az egyeztetésükhöz. Ez ugyan jogilag nem jelent senki számára státuszt, a művészek kötődése, ha tetszik virtuális, nem egyenlő a valóságos társulati létformából következő tagsággal, mégis egy olyan speciális helyzetet hoz létre, amelynek eredményeként folyamatában lehet gondolkodni a jövőről. Ahhoz azonban, hogy ez ténylegesen megvalósuljon nélkülözhetetlen, hogy az itt folyó művészi munkának, a futó produkcióknak állandó gazdája legyen, hogy megerősödjék a színészek pályafutásában gondolkodó rendezői szemlélet. Az én érkezésemet megelőzte Hamvai Kornél irodalmi vezetői kinevezése, akinek elsődleges feladata, hogy a repertoár a megfogalmazott művészi irányvonalat tükrözze és érződjék belőle az átgondolt színház-esztétikai koncepció. Rettentően izgalmas most itt a légkör és kihívásokkal teli a közeg. Vágytam arra, hogy én is részese lehessek ennek, és sokévnyi szabadúszás után ismét részt vehessek valamiben, amit szinte az első pillanatától, az épülés kezdetétől figyelemmel kísérhetek. Rögtön egy olyan helyzetbe kerültem, ami borzasztó nagy felelősséggel jár, de jóleső felelősség ez. Ráadásul olyan színészi gárda van alakulóban, akik még inkább megerősítik ennek a helyzetnek a kivételességét.

Csányi Sándor művészeti vezető, Hamvai Kornél és te határozzátok meg a jövőben a színház arculatát, irányát, karakterét. Milyen úton indultok el?
Mindhármunk és a nekünk bizalmat szavazó Bereményi Géza és Kálomista Gábor igazgató urak számára is világossá vált, hogy az egyébként nagyon gazdag és színes színházi palettán mutatkozik egy rés, miszerint tartalmas, szórakoztató színházi jelenlétre komoly igény van. Mindannyiunk számára természetes volt hát, hogy olyan színházat képzelünk el, ami nem kíván a Budapesten oly régóta kiválóan működő művészszínházakkal konkurálni. Meggyőződésünk, hogy kellő számú, kivételes formátumú színházi műhely működik a fővárosban, újabb versenytársat ezen a fronton talán már nem bírna el a piac. Ugyanakkor azt érzékeljük, hogy olyan igényesen szórakoztató színházra, amely nem szervilisen ugyan, de mégiscsak figyelembe veszi a szélesebb közönségréteg elvárásait, hatalmas az igény. Ezen a vonalon még lehet találni és teremteni valami újat.

Thália Színház: Boeing, Boeing (fotó: thalia.hu)

Ilyen profilú színház azért van néhány a fővárosban. Például ott a Játékszín, az Orlai Produkció előadásai. Mitől lesztek mások, mint bárki más?
Alapvetően attól, hogy nagyobbak vagyunk, ebből következik, hogy a kockázat is nagyobb. Négy játszóhellyel rendelkezünk, estéről-estére meglehetősen nagyszámú közönség érkezik hozzánk. Aztán attól is, remélem, nem tűnik nagyképűségnek, hogy nem egy akarunk lenni a sok közül, hanem szeretnénk a legjobbak, a legkorszerűbbek lenni ezen a vonalon. Most a közönségépítés fázisában vagyunk, szerencsére az eddigi mutatók bennünket igazolnak. A 2013/2014-es évadban októbertől május végéig 31 százalékkal növeltük a fizető nézőszámot az előző évadhoz képest, a jegybevételünk pedig 23 százalékkel nőtt, amiből a saját előadásokból származó bevételeket 34 százalékkal sikerült növelnünk. De kialakulóban lévő arculatunk és színházi identitásunk alapvetően mégsem ezektől más. Nem szabad elfelejteni, hogy hozzánk rengeteg produkció érkezik, amit mégiscsak közös alapra kellene emelnünk. Talán ez a legnehezebb kihívás. A befogadói státuszból fakadóan nagyon nehéz jól érzékelhető arculatot megfogalmazni és megteremteni egy egységes színházi identitását. Ez nem megy egyik napról a másikra. Az, hogy ezekből a pillérekből, ami a befogadott produkciókat illetve koprodukciókat, az üzleti alapon létrejövő vendégjátékokat (mert ilyenek is vannak, hiszen ezek bevetélt hoznak a színháznak), a fesztiválokat, a Független Thália Projektet és a saját előadásokat jelenti, mennyi idő alatt és hogyan lesz egy egységes ízlésű és a saját maga esztétikáját bátran vállaló gazdag színházi fórum, még előttünk van. Tulajdonképpen ezen dolgozunk. No meg azon, hogy ebben a sokfajtaságban hogy jelennek meg új ízt, új irányt adva a saját produkcióink.

Mi ez az irány?
Minden színház kortárs, de nem minden színház korszerű. Megítélésem szerint csupán a korszerűtlen színháznak nincs létjogosultsága, a műfaji határok mentén való szakmai megkülönböztetést nem tartom szerencsésnek. Egy színház lehet nívós vagy nívótlan, a mi ambíciónk az első kategóriába tartozni, tudatosan vállalt profillal. Milyen repertoár következik ebből? Szeretnénk műsorra tűzni elsőrangú irodalmi vígjátékokat, kurrens vagy korábbi Broadway és West End sikereket, a francia Belle Époque jól megírt vígjátékait és fergeteges bohózatait, kelet-közép-európai fanyarabb humorú darabokat. Színpadra állítunk romantikus, érzelmekre ható műveket és olyan színdarabokat is, amelyek jutalomjátékot jelentenek egy-egy vezető színésznek. Ha eljutunk oda, hogy létrehoztunk 8-10 olyan produkciót, amely évekig műsoron maradhat, kiderül, hogy ennek az elképzelésnek van-e létjogosultsága és hosszútávon sikeres tud-e lenni. Ha sikerül a házat estéről estére megtölteni és olyan ütemben, olyan intenzíven növekszik az érdeklődés és a bizalom irántunk, ahogy ezt most érzékeljük, ha közönségbázisunk már kellően megerősödött, akkor a következő szakmai kérdés az, hogy azt a párbeszédet, amelyet azokkal a darabokkal, amelyekkel megszólítottuk és becsábítottuk a nézőket hozzánk, milyen irányba és milyen módon tudjuk elmélyíteni. Ez volna a következő cél. Ez a szándék már az idei évadunkon is látszik. Egy amerikai bohózattal, Ken Ludwig darabjával, A hőstenorral kezdünk, amit a magyar közönség Botrány az operában címmel ismer. A művet Hamvai Kornél fordította és dolgozta át mai színpadra. Ezt egy cseh fekete komédia követi, Petr Zelenka Hétköznapi őrülete. Ez a bemutató már egy nagyobb lépés annak a gondolatnak az irányába, hogy hogyan lehet tartalmasan beszélni az élet dolgairól, miközben szórakozunk és nevetni is merünk. Nagyon érdekes, izgalmas vállalkozásnak ígérkezik februárban egy Molnár Ferenc által fordított Robert de Flers és Gaston-Armand Caillavet darab, a Két szék között című vígjáték, amit Magyarországon csak egyetlen egyszer mutattak be, az 1900-as évek elején, a Vígszínházban. A két szerzőről mintázta egyébként Molnár a Turai - Gál szerzőpárost a Játék a kastélyban, és akiket fordítva csiszolódott az ő vígszínházi stílusa. Ezt követi egy Broadway musical, Sondheim Félúton a Fórum felé című opusza, ami három Plautus darab összegyúrt parafrázisa. Ez nem egy tingli-tangli zenés produkció, komoly kihívások elé állít bennünket. Bízunk benne, hogy a közönséggel folytatott párbeszéd már tart ott, hogy vevők lesznek erre a különös játékra, amelyikben ugyan a prózai jelenetek önfeledt szórakozást nyújtanak, a zenei betétek azonban rendkívül igényesek, magas művészi minőséget képviselnek. Végül Terence McNally Ketten egyedül című darabját mutatjuk be, Goda Krisztina rendezésében. A darabból anno nagy sikerű film készült Al Pacinóval és Michelle Pfeifferrel, Krumplirózsa címmel.

Említetted a nagynevű művészeket, akiket „idecsábítottatok”. Ha csupa sztárral van tele a színház, ki fogja eljátszani a közepes vagy kis szerepeket?
Bárki a társulatból. Készülő új bemutatónkban, A Hőstenorban például Schell és Csányi, a Liliom után. Példásnak tartom ezt a hozzáállást. Az általunk kijelölt műfajokban azonban igazából nincsenek hárommondatos szerepek, de biztosan előfordulnak majd kivételek és a „virtuális” társulat így majd talán tovább bővülhet.

A hőstenor - sajtótájékoztató (fotó: thalia.hu)

Főrendezőként a hatásköröd csak a saját produkciókra terjed ki, vagy beleszólásod van minden egyébbe: a befogadott előadásokba, a megvalósuló vendégjátékokba, fesztiválokba?
Igen. Tulajdonképpen erre szerződtem. A befogadói státuszból egyenesen nem következik, hogy a Thália Színház bármilyen kínálkozó produkciót kötelező jelleggel befogadjon. Vannak bizonyos megkerülhetetlen gazdasági szempontok és jelenlétünkkel egyre erősebb lesz egyfajta esztétikai szempont is. Különböző megállapodási modellek mentén a bevételi oldalt is figyelembe véve, a költségeket, illetve a bevételeket megosztva kerülnek színre a vendégelőadások, de ezek nem termelhetnek a Thália számára veszteséget. Csak üzleti szempontok alapján viszont nem lehet vállalható, idővel a szakma megbecsülésére is számító színházi programot nyújtani. Sok befogadott produkcióval kapcsolatban megnehezíti az együttműködést, hogy vajon mennyire tudja a saját közönségét behozni a Tháliába illetve az itteni nézők mennyire „vevők” ezekre az előadásokra. Itt még nagyon sok a teendőnk. El kell fogadtatnunk ugyanis a szakmával, hogy az üzleti megfontolásokon túl színház-esztétikai szempontokat is kénytelenek vagyunk figyelembe venni. Rengeteg a megkeresés és ajánlat, ami egyfelől megkönnyíti a munkánkat, hiszen van miből választani, másfelől borzasztóan megnehezíti azt, mert óhatatlanul olyan helyzetet teremt, amiben szakmai meggyőződés alapján megfogalmazott döntéseink személyes érzéseket kelthetnek egyes kollégákban. Mégis olyan vállalás ez, amit nem szabad és nem is illik takargatni. Igyekszünk tehát kialakítani a stúdióterekben is azt a repertoárt, amiről azt gondoljuk, hogy az általunk meghatározott irányelveknek leginkább megfelel. Példaként szeretném megemlíteni a színművészeti egyetem végzős diákjainak előadását, a Horváth Csaba rendezte Toldit, amit októbertől nálunk játszanak. De helyet adunk az évadban a gondokkal küzdő Bárka Színház fiataloknak szóló friss és izgalmas produkciójának, melynek címe: Odüsszeusz szemeteslapáton. Keressük az együttműködés módját Radnai Márkkal és Gosztonyi Csabával is, mert a 011- Alkotócsoporttal közös produkciót tervezünk.

Mi a helyzet a Független Thália Projekttel?
A Független Thália Projekt egy örökség, amit mindenképpen szeretnénk tovább vinni. A FÜGÉvel és a Jurányival való együttműködés lényege és az ötlet, hogy a független színházi szféra egyes meghatározó alkotói, előadásai jelenjenek meg a Thália falai között, klassz és jó dolog. Újra kell viszont gondolni az együttműködés lehetséges módjait és a felmerülő problémákra megoldást kell találnunk. Már túl vagyunk az első egyeztetéseken. A Független Thália Projekt alá sorolandó produkciók abban különböznek a többi befogadott előadástól, hogy túl a befogadói státuszon a Thália egyfajta ösztönző partnerként kíván jelen lenni a születendő alkotások életében, de nem az ötlettől a megvalósulásig (bár erre is van nem egy példa), hanem azután, a létrejött és kiválasztott produkciók műsoron tartásával. Ezeket a produkciókat a FÜGE, mint egyfajta ernyőszervezet fogja össze, az ő feladatuk hogy egységesen kommunikálják a közönségbázisuk és a szakma felé.

Hogy érzed magad?
Nagyon jól, közeleg idei évadunk első bemutatója, A Hőstenor. Nagyon jól és borzalmasan élvezem, hogy sokat kell dolgoznom és van értelme a munkámnak. Úgy érzem, kifejezetten jó döntést hoztam, egy olyan szerencsés pillanatban, amikor két másik színháztól is komoly felkérést kaptam. Olyan közegbe érkeztem, ami épülni és fejlődni akar. Hosszútávú terveink vannak, látjuk honnan indultunk és hová szeretnénk eljutni. Hivatalosan márciustól vagyok főrendező, de ennek az évadnak az előkészítésében már alaposan részt vettem. Ha minden a reményeim szerint alakul, nem csak a közönség, de talán a szakma is kíváncsi lesz ránk.

Rövid biográfia:

Réthly Attila 1995-ben nyert felvételt a színművészeti egyetemre, Székely Gábor osztályába. Már harmadéves korában számos színház invitálta, köztük a legnagyobb budapesti színházak a Víg, a Madách is. Réthly Kaposvár mellett döntött, ahol már első rendezésével (Balta a fülbe -1998/1999) felhívta magára a figyelmet. 2000-ben szerzett diplomát. A kaposvári évek alatt külföldi meghívásokat is kapott többek között a Görög Nemzeti Színházba és Szentpétervárra. A színház mellett filmes munkákban is részt vett, olykor feltűnik Pálfi György és Kocsis Ágnes filmjeinek munkatársaként. Emellett évekig dolgozott a kereskedelmei televíziózásban, dialógus íróként. 2010-ben indított színészosztálya nemsokára diplomázik a kaposvári egyetemen. Doktori oklevelét nemrég vette át. Március óta a Thália Színház főrendezője.