Őszi turnén A nagy füzet

A Forte Társulat és a Szkéné Színház 2012 februárjában bemutatott közös előadása Temesvár, Magyarkanizsa és Bécs után, idén még négy alkalommal látható külföldön.

ANF Becs web

 

A görögországi 49. Dimitria Fesztiválon október 8-án és 9-én mutatkozik be a Horváth Csaba rendezte A nagy füzet. A második este ráadásul jubileumi előadásra kerül sor: ekkor játssza a társulat 50. alkalommal az előadást, és ezúttal külföldi publikum előtt.

 

A nemzetközi fesztivált, melynek műsorán zenei, színházi és tánc előadások, valamint kiállítások is szerepelnek, 1966 óta rendezi meg Thesszaloniki városa. Aghios Dimitriosról, a város védőszentjéről elnevezett fesztivál nagy népszerűségnek örvend a helyi közönség körében.

 

NF Becs2 web

 

Az olsztyn-i Jaracza Színház szervezésében megrendezett Demoludy Nemzetközi Színházi Fesztiválon, Lengyelországban, október 22-én látható az Agota Kristóf regényéből készült adaptáció. A 2008 óta megrendezésre kerülő és elsősorban a kelet-európai országok színházait bemutató fesztiválon a Katona József Színház és a Maladype után a Forte a harmadik magyar társulat, akinek a darabját beválogatták a hivatalos programba.

 

Az év utolsó hónapjában, december 2-án Szerbiában, a Kosztolányi Dezső becenevéről elnevezett Desiré Fesztiválon vendégszerepel a társulat az előadással. A kortárs nemzetközi színházi fesztivál idén hatodik alkalommal kerül megrendezésre a Kosztolányi Dezső Színház szervezésében.

 

NF Becs web

 

Az előadás utolsó turnéállomása Szlovákia, ahol a kassai Divaldo Thália Színházban, a Thália Tánc Estek sorozat részeként mutatják be december 8-án.

 

A Színházi Kritikusok Céhe 2013-ban három kategóriában is jelölte az előadást, a Legjobb előadás, a Legjobb független színházi előadás és a Legjobb színházi zene kategóriában. 2014-ben Veszprémben A Tánc Fesztiválján az előadás elnyerte a fődíjat, a Jancsó Miklós-díjat, valamint a Közönség díjat.

 

Budapesten legközelebb november 24-én és 25-én lesz látható az előadás a Szkéné Színházban.

 

Forrás: Forte Társulat / Szkéné Színház

 

 

süti beállítások módosítása