Szemünk fénye - Barokk zenére épül Góbi Rita új bemutatója

Október 7-én mutatja be a Nemzeti Táncszínház a Góbi Rita Társulat Szemünk fénye című új táncelőadását, amelyben a barokk zene sajátos interpretációban kelti életre a táncot. A produkció két alkotójával, Góbi Rita táncművész-koreográfussal és Tóth Mónika barokk hegedűművésszel. 

 

Ajánló az előadás elé:

 

A gyerekkor egy utazás, amely rengeteg stáción visz keresztül. A védtelen, igazi gyermeki léttől a lassanként megnyesett karakteren át egészen az ifjúkori önmegkérdőjelezésig. Ezt az utat viszont a szülők kísérik, ők adják a ritmust, a dallamot, közben a gyerek táncol. Ahogyan szó szerint is történik a Góbi Rita Társulat előadásában.


A Szemünk fénye című előadás fő motívuma a korabarokk és barokk zenékből összeállított dramaturgián alapul, amely úgy viszi végig a táncost különböző stációkon (és táncstílusi stációkon is), hogy szülei pillantása mindvégig elkíséri őt.

 

gobirita szemunkfenye

Fotó: Piti Marcell/goborita.hu

 

Interjú Góbi Ritával és Tóth Mónikával

Az interjút készítette: Bakk Ágnes


BÁ: Azért a témaválasztás, mert nehéz volt a gyermekkorotok?

Góbi Rita: Ellenkezőleg. Pont azért merült fel ez a téma, mert nagyon is jó volt. Ösztönösen jött ez a téma, adódott a szituáció abból, ahogy a két zenész, Tóth Móni és Gyulai Csaba, jelen vannak a színpadon velem, a táncossal.

 

Tóth Mónika: Ez főképp Rita ötlete volt, mivel az elején inkább kísérleteztünk. A kiindulópontom inkább az volt, hogy fogalmazzunk meg jó karaktereket és gesztusokat nemcsak zenével. Bár önmagában ez a zenei felállás is különleges, mivel a barokk zenében csembaló vagy lant adja a basso continuonak nevezett kíséretet általában, most viszont ütőhangszerek és gadulka lesz a continuo szólam. Ekkor Ritának bevillant, hogy ez a szimbolikus hármasság a színpadon visszavezethető a szülő-gyerek kapcsolatra. Ahogyan elkezdtük egyre jobban kidolgozni a részleteket, az affektusok is megszülettek, csak egy másfajta tematika szerint. A szülők zenélnek, a gyermek táncol.

 

Góbi Rita: Móni a zenei tételeket gondosan elemezte, körülírta. Amikor kidolgoztuk egy-egy zene hangulatát és kontextusát, én hozzátettem a karaktert, azt hogy miképpen lehet ezt a mozgással közvetíteni és milyen ott az alapállapotom. Ezután megvoltak a mozaikok, amelyekből kialakult az összkép.

 

gobi rita szemunk fenye2

Fotó: Piti Marcell/goborita.hu

 

BÁ: Hogyan találkoztatok?
Tóth Mónika: Miszlán, ahol a régi zene nyári egyetemet szervezem a Nemeskéry kastélyban, kaptam egy felkérést, hogy alkossak meg egy hegedű-tánc duettet. Gyulai Csaba - akit régóta ismerek - ajánlotta Ritát és elmentem őt megnézni az Érintésekben. Annyira megfogott, hogy az előadás közben csak rá és a szuggesztív táncmódjára tudtam figyelni. Aztán a duett helyett trió lett. Rita az első próbáinkon csak a sarokban ült, míg én zenéltem és onnan ismerkedett a világommal.

 

Góbi Rita:  Igazából nagyon hosszú ideig csak hallgatni tudtam ezt a világot. Meg akartam érteni, hogy én hol vagyok ebben.


Tóth Mónika: Kicsit furcsa is volt, mert úgy éreztem magam, mint aki vizsgázik: órákig hegedültem és Rita csak ült és ráadásul Csaba sem tudta még, hogy mit doboljon a barokk zenémhez. Éreztem, hogy ezért a bizalomért meg kell dolgoznom. Eközben látszott Ritán, hogy mindenféle képeket gyűjt magában, vizionál, ezért bizakodtam.

 

BÁ: Lehetséges, hogy zene és a tánc teljesen egyenrangúan van jelen a színpadon?
Góbi Rita: Az számomra meghatározó, hogy a zenész is ott legyen velem, akkor együtt vagyunk és nemcsak messziről követek egy felvételről bejátszott zenét, hanem a zene együtt születik a tánccal.


Tóth Mónika:  Miért ne lehetne egyenrangú? Ha nem lenne egyenrangú, akkor aszimmetria alakulna ki. Ha egy mozdulat másképp ér véget, mint a próbákon, akkor mi is másképp tudunk reagálni rá, hiszen jelen vagyunk. Mindhárman szerves részei vagyunk a játéknak.

 

 

BÁ: Miképpen lesz valakiből szülő?

Tóth Mónika: Szimbolikusan. Öleléssel.

 

Góbi Rita: Móni nagyon jól ismeri ezeket a darabokat és a miértjüket. Nekem ez inspiráló, mivel így én is tudom, hogy melyik mozdulat honnan jön. Ez közös bennünk.


Tóth Mónika:  Hasonlóan működik a belső vizuális világunk, mindketten képekben gondolkodunk.


BÁ: Mit láttok kihívásnak az előadásban?
Tóth Mónika:  Azt szeretném, hogy megszólítsa az emberek szívét.

 

BÁ: Ki tudnál emelni néhány zenedarabot, amit hallhatunk (és láthatunk)?
Tóth Mónika:  Próbáltam olyan darabokat választani, amelyek erős karizmával rendelkeznek. Játszunk ismert barokk zeneszerzők műveiből,mint J.S. Bach, A.Vivaldi, A.Corelli, C. Monteverdi, G.F.Haendel vagy F.Couperin, de lesznek kevésbé ismert szerzők is, mint Matteis, Playford, Pandolfi Mealli vagy Biber.

 

BÁ: Milyen végigmenni zenével ezen a folyamaton?
Góbi Rita: Egész életemben mindig visszamentem a gyerekkoromhoz, mindig visszacsatolok a gyökerekhez, és az egész darab így épül fel. Van egyfajta spirál, ami egyre intenzívebb majd hirtelen visszapottyanok és visszamegyek a szülőkhöz.

 

gobi rita szemunk fenye3

Fotó: Piti Marcell/goborita.hu

 

Tóth Mónika:  Igazából az egész életünk kérdésekkel teli: Ki is vagyok valójában? Elfogadnak-e úgy, ahogy vagyok? Szeret-e mindenki? Kell-e hogy szeressen mindenki? El tudom-e fogadni, hogy nem mindenki tud szeretni? Itt kapcsolódok ahhoz, amit Rita mondott az imént, hogy az ember sokszor visszatér a gyökereihez. Azt gondolom, hogy a gyermekkorra való visszaemlékezés egyfajta mágia, ha az ember nem távolodott el tőle nagyon.


BÁ: Neked Rita milyen volt a barokk zenére táncolni?
Góbi Rita: Ha már megemésztettem egy adott zenét, akkor nem befolyásol – bár ez lehet, furcsán hangzik. Kezdetben amikor még csak ültem és hallgattam a zenét, akkor még nem tudtam volna őszintén és hitelesen megmozdulni. Nagyon precíz a zene, ezt imádom. Ha ilyen cizellált, akkor nekem is adott a feladat, hogy kidolgozzam a mozgást, úgyhogy az szabad is legyen, de mégis nagyon pontos. Lehet, hogy azért is született meg a Szemünk fénye, mert a múltamra utalt valamilyen szempontból. Amikor utaztam vissza gondolatban, akkor értettem meg, hogy ez a gyerekkor, amihez egy bizonyos tánc-stílus kapcsolódik. A zene folyamán különböző pedig különböző táncstílusok fognak megjelenni, amelyek különböző életszakaszokat szimbolizálnak.


Tóth Mónika: Fontos elmondani, hogy a historikus barokk tánc nem volt cél a darabban, annak ellenére, hogy én autentikus barokk hegedűn játszom a zenét. Igaz, hogy rengeteg korhű, rendkívül kidolgozott táncleírás maradt ránk, mégsem akartunk táncokat rekonstruálni. Az előadás egy olyan utazás, ami arról szól, ami mindig aktuális: milyenek is vagyunk mi, emberek. A három szereplő pedig szimbolikus egységet képvisel számomra: tánc-dallam-ritmus, mint egy tökéletes forma: a háromszög.


Góbi Rita: Mindegyik erősen érzelmi kifejeződésű. A táncot úgy tapasztalom, hogy az érzelmekre hat, nem a gondolati síkot támadja meg.

 

gobi rita szemunk fenye4

Fotó: Piti Marcell/goborita.hu

 

A Nemzeti Táncszínház bemutatja:

GÓBI RITA TÁRSULAT: 

Szemünk fénye 

tánc barokk zenével

 

Tánc és koreográfia: Góbi Rita

Zene: Tóth Mónika és Gyulai Csaba

Jelmez: Földi Kinga

Kreatív producer: Bakk Ágnes

 

BEMUTATÓ:

2014. október 7. 19.00,

Marczibányi Téri Művelődési Központ

(II. kerület, Marczibányi tér 5/a)

 

Támogatók:

NKA, EMMI, Pepper Art Projects, Sín Kulturális Központ, Műhely Alapítvány, www.gobigabor.hu

 

 

Forrás: Nemzeti Táncszínház, gobirita.hu

 

  

süti beállítások módosítása