Elhunyt Császár Gyöngyi

A színművészt a Szigligeti Színház saját halottjának tekinti, a temetéséről később intézkedik.

 CsaszarGyogyi

 

"Császár Gyöngyi fanyar humora, különleges mozgáskultúrája, gazdag érzelmi skálája, nagyformátumú személyisége a magyar színésztársadalom egyik főszereplőjévé tette. Egyaránt kimagasló volt tragikai és komikai szerepekben" - közölte a szolnoki színház.

 

“Segítőkész, figyelmes kolléga volt, akihez a fiatalok bátran fordulhatnak tanácsért. A színpadon hatalmas alázattal dolgozott. Kulturált jelenléte, intelligenciája, finom lénye meghatározó színe lesz a honi színjátszás emlékezetének” – írták Császár Gyöngyiről.

 

Császár Gyöngyi 1978-tól játszott, sok neves rendezővel, például Csiszár Imrével, Csizmadia Tiborral, Iglódi Istvánnal és Zsótér Sándorral dolgozott. A színi-pályát Budapesten kezdte a 25. Színházban, majd Ruszt József hívására játszott Szegeden és a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház színpadán, mint alapító tag. Az ott eltöltött négy évad után a szolnoki Szigligeti Színházhoz szerződött, 1986 óta volt tagja a társulatnak.

 

Számos szerepet eljátszott Szolnokon, a társulat megbecsülésként elnyerte a Bodex gyűrűt, amelyet minden évben titkos szavazással ítélnek oda. 2009-ben megkapta a Gobbi Hilda által alapított Aase-díjat is, amelyet szakmai zsűri ítél oda a karakterszínészeknek.

Alakításai között szerepel Péreli-Aldobolyi-G. Dénes Roncsderby című mono-musicalje, E. Oneill Utazás az éjszakába című dráma női főszerepe. A Mágnás Miska című darabban 1988-ban Marcsát alakította, 1999-ben, Anasztázia szobalányt, 2014-ben pedig Lotti-Tanti szerepét játszotta.

 

süti beállítások módosítása