Radnay Csilla: "A színház számomra terápia"

A Székesfehérvári Vörösmarty Színház színésznője, Radnay Csilla október 17-én A félkegyelmű Nasztaszja Filippovnáját, egyik vágyott szerepét formálja meg. Ennek kapcsán a Magyar Hírlap készített vele interjút. Lapszemle.

Radnay Csilla Nasztalja Filippova karakteréről szólva elmondta: "Már gimnazistaként nagy hatással volt rám, hogy milyen "súlyos" karakter. Izgatott, hogy miként működhet. Azt egyelőre nem állíthatom, hogy sikerült száz százalékig megfejtenem, de épp most tartok ott, hogy úgy gondolom, sok mindent nem ésszel kell megérteni. Komoly intellektusú, s közben sérült és érzékeny, sérelmeibe belekövült, ellentmondásos nő. Bonyolult személyiség, bonyolult sors. (…) Erre a figurára is valamiképp rá kell "eresztenem" saját magamat, az ösztöneimet, a tapasztalatokat, és akkor az lesz az aktuális megoldás."

 

A színésznő a színházi világban betöltött helyzetéről, illetve saját személyiségéről is vallott: "Tény, hogy hatalmasra nőtt egók mozognak a színházi világban, kell is, hogy így legyen, hiszen folyamatos élveboncolást élünk át. Engem viszont nem ez érdekel a színházban. A munka és a történetek izgatnak. (…) Nem szeretnék folyamatosan szem előtt lenni, vagyis kizárólag a munka révén kívánok a reflektorfényben állni. Zárkózott vagyok, jobban szeretek magam figyelni másokat, mintsem hogy mindig rólam legyen szó" – mondta Radnay Csilla, aki második évadát kezdi Székesfehérváron, miután az igazgatóváltással otthagyta a Nemzeti Színházat.

 

Radnay Csilla am

 fotó: Falusi Kata pepitamagazin.com

 

"A tavalyi évadban ledöbbentem a szerencsémen. Megtörténhet az emberrel, hogy eljön egy kivételes csapatból és egyszer csak belecsöppen egy másik fantasztikus társulatba. (…) Az "idősebb" kollégák, Cserhalmi György, Gáspár Sándor, Derzsi János katalizátorai a fehérvári társulati életnek. Közvetlen viszonyban, folyamatos diskurzusban vagyunk. Ez egyébként a Nemzetiben is ugyanígy volt Hollósi Frigyessel, Törőcsik Marival vagy Garas Dezső bácsival. Óriási ajándéka az életemnek, hogy nagyon sok kiemelkedő tehetségű és emberségű színésszel találkozhattam, találkozhatok”- mondta, majd arról is beszélt, mit jelent számára a színház.

 

„A színház számomra egyfajta terápia: kiegyensúlyoz, talán, ha nem csinálnám, bezárkóznék. Egy sor olyan dologban segít a munkám, amit e nélkül nehezen dolgoznék fel. Másrészt nagyon szeretek építő dolgot adni a közönségnek" - nyilatkozta a színésznő.

 

Radnay Csilla beszélt még a My fair ladyről, arról, hogyan került a pályára, valamint az őt érintő kritikákról is. Az interjú teljes hosszában itt olvasható. 

 

süti beállítások módosítása