Családban marad - Péterfy Bori és Péterfy Gergely közös estje

A Rózsavölgyi Szalon október 20-án este fél 8-kor a Pár-Beszéd zenével és irodalommal című sorozatának keretében bemutatja Péterfy Bori és Péterfy Gergely közös estjét Családban marad címmel.

Az ajánlóból:

 

Az est vendégei külön-külön is elismert művészek, együtt pedig még rokonok is. A Rózsavölgyi pódiumán testvér- és házaspárok, szülők és gyerekek beszélgetnek Szegő Jánossal családi legendákról, magánmitológiákról, az egymás mellett alkotásról. A társalgást felolvasások, dalok, fényképek és egyéb meglepetések színesítik. Félszavakból is érzik egymást, most mégis teljes mondatokban beszélnek. A sorozat első vendégei Péterfy Bori és Péterfy Gergely, míg a házigazda Szegő János lesz.

 

Vajon olvassák/hallgatják/nézik a másikat? Milyen testvérek voltak és hogyan emlékeznek ugyanazokra a dolgokra? Az est folyamán ezekre a kérdésekre is választ kapunk.

 

peterfyk

 Péterfy Bori és Péterfy Gergely (forrás: Rózsavölgyi Szalon)

A Péterfy testvérekről:

 

Péterfy Bori énekesnő, színésznő. A Krétakör Színháznak, majd 2008-tól a Nemzeti Színház társulatának tagja, az egykori Amorf Ördögök zenekar és a 2007 elején alakult Péterfy Bori & Love Band énekesnője.

Péterfy Gergely József Attila-díjas magyar író, forgatókönyvíró, szerkesztő, egyetemi tanár. Legújabb regénye, a Kitömött barbár az idei Könyvhétre jelent meg.

Dédapjuk Áprily Lajos költő, műfordító, nagyanyjuk Jancsó Adrienne előadóművész, nagyapjuk Jékely Zoltán író, költő, édesapjuk Péterfy László szobrász.