Budapestre jön a veszprémi Hegedűs a háztetőn

Egy alkalommal, november 9-én a Budapest Kongresszusi Központban láthatja a fővárosi közönség a veszprémi Pannon Várszínház Hegedűs a háztetőn című musicaljét, a Budapest Kelzmer Band közreműködésével.

hegedusahazteton veszprem1

 

A veszprémi Pannon Várszínház a tavalyi évadban mutatta be a világ egyik leghíresebb musicaljét. A Hegedűs a háztetőn a veszprémi színház közönségének szavazati alapján a 2013-14-es évad legsikeresebb előadása díjat nyerte el, Gazdag Tibort pedig Tevje alakításáért díjazták. A darabban szereplő három színész Molnár Ervin, Telegdi Kamilla és Keresztesi László  a tavalyi évad  legjobb színészeinek járó elismerést vehették át.

 

A Pannon Várszínház Hegedűs a Háztetőn produkciójának különlegessége többen közt, hogy élőben közreműködik a darabban a Budapest Klezmer Band. Az musicalt a veszprémi társulat azóta több helyen is játszotta, november 9-én pedig egy előadás erejéig Budapestre is elhozzák.

 

hegedusahazteton veszprem2 

A színház ajánlója

 

Chagall, a világhírű festőművész álmodta meg a szakállas hegedűs figuráját, aki egy kis falu házai fölé emelkedve muzsikálja el közössége álmait, szenvedéseit, megaláztatásait és teremt átjárást ég és föld között.

 

A világhírű Brodway-musical nagy erővel szól a kisebbségi lét terheiről, a hagyományok erejéről, önironikus lírával fogalmazza meg az esendőségeket. Szeretettel szól az emberről, huncutul a „ha én gazdag lennék” állapotról, méltósággal a tejes kisemmizéséről, a hontalanságról. Ám derű, az élet végtelen szeretete árad a történetből és a slágerré vált dallamokból, melyeket a nemzetközi hírű Budapest Klezmer Band játszik élőben, a játék szerves részeseként.

 

hegedusahazteton veszprem3

 

Anatevka és Tevje története:

 

A 20. század első évtizedében játszódó történet egy ukrajnai, zsidók és oroszok lakta faluban, Anatevkán játszódik. A főszereplő, Tevje, a szegény tejesember és asszonya, Golde egy tradicionális világot képviselnek, amelyben a férfi, az apa szava a döntő, s az értékrendet e hagyományos családeszmény, a zsidó közösség és vallás előírásai határozzák meg. Tevjének azonban van öt leánya, akik már a modern, 20. századi világot személyesítik meg, amelyben a személyes érzelmek előbbre valóak a tradicionális-vallási eszméknél.

 

Tevje a házasságközvetítő Jente segítségével igyekszik kiházasítani idősebb leányait, ám azzal kell szembesülnie, hogy ellenszegülnek a szülői akaratnak. Szüleik generációjával szembemenve, a feléjük áradó megvetés és kiközösítésük árán is, vágyaiknak megfelelően veszik kezükbe életük irányítását. A legidősebb lány, Cejtel a szegény szabóhoz, Mótelhez megy nőül, noha apja a gazdag, de idős mészárosnak, Lazar Wolfnak ígérte a kezét. A kisebb nővérek hasonlóan öntörvényű döntései feldúlják a szülőket, s hagyományaikkal, zsidóságukkal való számadásra ösztönzik őket.

 

A családi fészket előbb Hódel hagyja el, aki egy kijevi marxista zsidóval, Percsikkel köti össze életét. Tevje összeomlását a harmadik lány, Hává döntése idézi elő, aki egy orosz legénnyel, Fegykával házasodik össze. Mindeközben a helyi zsidó közösségnek szembe kell néznie a történelemmel is: a mind erőteljesebb antiszemitizmussal, a népük ellen irányuló megmozdulásokkal, pogromokkal és végül azzal, hogy vagyonukat hátrahagyva kell elhagyniuk őseik földjét, Anatevkát.

 

A Pannon Várszínház, Budapest Klezmer Banddel közös Hegedűs a háztetőn előadását október 28-29-én a keszthelyi, október 30-án pedig a tokaji közönség is láthatja.

 

hegedusahazteton veszprem4

 

Joseph Stein – Jerry Bock – Sheldon Harnick
Hegedűs a háztetőn

Tevje, tejesember  - Gazdag Tibor
Golde, a felesége - Pap Lívia
Cejtel - Telegdi Kamilla / Gőbölös Krisztina
Hódel - Porzsolt Éva / Kiss Barbara
Chava - Staub Viktória
Sprince - Krámer Juli
Bjelka - Kurdi Panni
Jente, házasságközvetítő - Egyed Brigitta
Mótel Kamzojl, szabó - Molnár Ervin
Sendel, az anyja - Oravecz Edit
Percsik, diák - Keresztesi László
Mordcha, kocsmáros - Farkas-Csányi Attila
Rabbi - Krámer György
Mendel, a fia - Kiss Dávid
Avram, könyvárus - Lenchés Márton
Náhum, koldus - Punk Péter
Lázár Wolf, mészáros - Koscsisák András
Cejtel nagymama - Kovács Ágnes Magdolna
Fruma-Sára - Egyed Brigitta
Jászl, kalapos - Magyar János
Csendbiztos - Kiss T. István
Ivan, Felügyelő - P. Petőcz András
Fegyka - Szelle Dávid
Szása, a barátja - Horváth Bence
Oroszok, falubeliek - Troják Tibor, Pelle Viktor / Fekete Csaba
Első diákfiú - Kiss Máté
Második diákfiú - Schäfer Benedek


Falubeliek, fiúk, lányok:

Kovács Ágnes Magdolna, Jenei, Viktória, Dudi Viktória, Hercsik Rebeka, Gfellner Fanni,

Steingruber Nikolett, Percze Csenge, Jurák Lili, Órás Martin, Farkas Rebeka, Pápai Polli, Balázs Petra

 

A hegedűs: Gazda Bence

 

Élőben közreműködik a Budapest Klezmer Band

 

Karmester: Váradi Katalin 

Rendezőasszisztens: Dudi Viktória, Punk Péter, Jenei Viktória
Koreográfus: Krámer György

Díszlettervező: Kovács Yvette Alida

Jelmeztervező: Justin Júlia

Rendező: Vándorfi László

 

 

Forrás:Pannon Várszínház, Hegedűsaháztetőn.hu

 

süti beállítások módosítása