Kritikus társadalmi helyzetben élő iraki nők küzdelmét mutatja be a Vígszínház Házi Színpadának legújabb előadása. A Fátyol nélkül a filmrendezőként ismert Mátyássy Áron első színházi rendezése, amelyhez kapcsolódóan október 22-én közönségtalálkozót szervez a Fidelio.
- Nehéz társadalmi jelenséggel foglalkoztok az előadásban: elnyomott iraki nők sorsát mutatjátok be. Hogyan mélyültél el a témában?
- Segítségemre volt Keresztély Kata iszlám-szakértő és az olvasópróbától kezdve az egész alkotói csapat is. Mindenki lázasan olvasott, videókat nézett a neten, és ami a legfontosabb: nagyokat beszélgettünk a szövegkönyv fölött. A darab közös értelmezése nagyon sok kérdésünkre megadta a választ. Csak el kellett mélyedni a belső összefüggésekben és egy kicsit zárójelbe tenni a magabiztos nyugati gondolkodásunkat. Rájöttünk, meg kell próbálnunk az iraki emberek szemével látni a dolgokat, ha meg akarjuk érteni a motivációikat, történeteiket. Egyébként elnyomott nők nemcsak Irakban vannak, hanem itt Magyarországon is, a férfi dominanciára épülő társadalmak belső motívumai nagyon hasonlóak az egész világon. Igyekeztünk megtalálni azokat az azonosulási pontokat, amikre a néző azt gondolja: ez akár velem is megtörténhetett volna.
Mátyássy Áron (fotó: Szkárossy Zsuzsa, Vígszínház)
- Mi foglalkoztatott leginkább a darabban?
- A darab monológok sorozata. Szerettünk volna olyan intim színész-közönség viszonyt létrehozni a játéktérben, ami lehetővé teszi, hogy az iraki történetek mögött valódi emberi sorsok tudjanak felsejleni. Ehhez az kellett, hogy nyolc fantasztikus színésznő lemondjon színészi eszköztárának egy részéről, és szinte dokumentarista, egyszerű, tiszta jelenléttel, minden este kicsit belehaljon a szerepébe. Nagyon mélyen megérintett, hogy a darabban megidézett nőalakok milyen méltósággal viselik sorsukat. Nincs bennük önsajnálat, tárgyilagosan beszélnek az őket megnyomorító eseményekről és társadalmi jelenségekről, de mivel érzik, hogy valami mégsem kerek az életükben, elkezdik magukban keresni a hibát. És ez benne a legmegrázóbb: a néző tudja, nem ők tehetnek a szenvedéseikről, de végig kell néznie, milyen kínokat élnek át, hogy választ kapjanak arra, miért érzik üresnek az életüket. Valaminek a hiányát élik meg újra és újra, aminek a körülírására mintha nem is lennének szavaik.
- A darab szerzője, Heather Raffo maga is iraki származású nő. Mit tudunk a szöveg keletkezéséről?
- Raffo gyerekként járt Irakban, majd felnőtt fejjel 1993-ban. A Bagdadi Múzeumban felfigyelt egy festőnő, Layla Al-Attar képeire, melyek meglepő módon meztelen női testeket ábrázoltak. Elkezdett utána járni, hogyan lehetséges ez egy iszlám országban, egy diktatúrában, amit később újabb és újabb interjúk, beszélgetések követtek különböző társadalmi helyzetű iraki nőkkel. Végül 2003-ban készült el a darab, melynek eredeti címe:Nine parts of Desire volt.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.