Fekete György: "Félidőnél jár az MMA teljes felépülése"

Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) újra megválasztott elnöke szerint infrastrukturális szempontból és szellemi értelemben is félidőnél jár a szervezet felépülése.

Fekete György az MTI-nek elmondta: a tagozatok teljessége mellett a nem akadémiai tagok száma, valamint a különféle társzervezetekkel folyó közös akciók tekintetében is a fele idejénél tart az intézmény. Kiemelte, hogy a nem akadémikus köztestületi tagok jelenlegi csaknem kettőszázötvenes számának jövőbeni növekedésében bízik.


Kitért arra is, hogy mivel a Pesti Vigadó "szellemi székház" és ott nincs hely az irodáknak, ezért szükségük van egy másik épületre is. A Vörösmarty téri üvegháznak jelenleg a 34 százalékát bérlik.


Az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetének helyet adó, a XII. kerületben található Hild-villáról elmondta: történelmi hűséggel, minimális kiegészítésekkel állítják helyre, amelyek nem rontják az épület hitelességét, de ezáltal egy 21. századi intézmény színvonalának felel majd meg.


Mivel a Kárpát-medencei kortárs magyar művészet története, elmélete "nincs összeírva", az intézet kutatóinak feladata az lesz, hogy feltérképezzék a hiányosságokat, megkíséreljék összeírni a tendenciákat és számba kell venniük a területen elért kutatási eredményeket. A cél az, hogy a komplex kutatási feladatokat ellátó intézmény egyfajta koordinációs szerepet töltsön be a hazai művészetelméletben.


A harmadik hosszú távú program a Nemzeti szalon rendszere, amelynek az a jelentősége, hogy a vizuális művészetek - fotó, építészet, képző- és iparművészet, dizájn - teljes országos teljesítményét bemutassák a nagyközönségnek. Jövőre a képzőművészetben valósul meg a Nemzeti szalon és azt szeretnék, ha a Műcsarnok és az MMA képzőművészeti tagozata közreműködésével olyan koordináció és "szellemi terjeszkedés" indulna meg, amely a nagyvárosok lehetőségeit is bővítené például úgy, hogy a szalon anyagát részekre szedve állítanák ki többek között Pécsett, Debrecenben, Szegeden.

 

Fekete Gyorgy


Fekete György a Műcsarnokról elmondta: az előző vezetés egy-másfél évre előre megkötött szerződéseibe, megállapodásaiba az MMA mint gazda nem nyúl bele, tehát az intézmény minden ilyen programot, kiállítást megvalósít jövőre is. Mint mondta, a kiállítóhely jelentősége a külföldi teljesítmények fogadásában is rejlik.


"Az MMA elsősorban a magyar tartalom megjelenítésének korábbi gyakorlatát akarja megváltoztatni, hogy ne szűk kurátori érdekek és egyebek befolyásolják" - jegyezte meg.


Fekete György nagy eredménynek tekinti, hogy kezdeményezésükre létrejött és az MMA gondozásába került a Nemzet művésze díj. A művészeti ágak képviselői közül életjáradékra eddig csak a színészek, a filmesek és az Operaházhoz kötődő művészek, illetve az irodalmárok voltak jogosultak, amely nagyon méltánytalan volt a többi művészeti ág képviselője számára - tette hozzá.


Szót ejtette arról is, hogy a Pesti Vigadóban olyan könyvtárat alapítottak, amelyben az akadémikusok alkotásai mellett a róluk írt művek, valamint a más fórumokon publikált saját írások, cikkek, tanulmányok találhatók meg. "Ez a könyvtár az akadémikusokról szól, de jó keresztmetszet arra nézve is, hogy bizonyos műfajok milyen intenzitással dolgoznak" - vélekedett.


Beszámolt arról is, hogy Magyar Művészet címmel folyóiratot indítottak azzal az alapgondolattal, hogy a különböző tagozatoknál felvetődött - kizárólag elméleti - kérdésekkel foglalkozzanak.


Fekete György a tervekről szólva elmondta, hogy a következő egy esztendőben mintegy 30 kiállítással várják a látogatókat: a programkínálatban szerepel többek között Székely László díszlettervező életmű-kiállítása, Karácsony Gábor festőművész tárlata, babakiállítás és ötvösművészek bemutatkozása. Kiállítást terveznek Supka Manna művészettörténész és Kemény Henrik bábművész emlékére, valamint Erdélyi Zsuzsanna néprajztudós tiszteletére. Az irodalmi tagozat rendszeres felolvasóesteket tart majd, kamara opera-előadásokat és nemzetközi elméleti konferenciát rendeznek, emellett a Pesti Vigadó ad otthont a Széchenyi bálnak és egy saját rendezésű bálnak is.


A közeljövőben nyílik meg a Pesti Vigadóban a színház és az étterem, így jövőre már hat művészeti ág lehet jelen azonos időben az épületben. Az Európában páratlan összművészeti jelenlétet biztosító Pesti Vigadóban zenei és színházi produkciók, film, irodalom, tanácskozás és kiállítások egyszerre valósulhatnak meg - hangsúlyozta az MMA elnöke.

 

Forrás: MTI, Színház.hu

 

süti beállítások módosítása