Tolnay Klári születésének centenáriumi ünnepségsorozatához a Vígszínház is csatlakozik.
A Vígszínház így emlékezik:
Október 30-án nyílik meg a művésznő portréiból és színházi tablókból összeállított kiállítás, amely Tolnay Klári pályájának a Vígszínházban és a Művész Színházban töltött szakaszait mutatja be.
A kiállítást 18 órakor Lukács Sándor színművész, a Vígszínház társulatának tagja nyitja meg.
Szintén október 30-án veszi kezdetét a Tolnay 100 – A XX. századi (színész)nő választásai című színháztörténeti konferencia a Házi Színpadon, ahol két napon keresztül tartanak előadásokat Tolnay Klári művészetéről és a korszak színészetéről.
Tolnay Klári pályájáról:
Tolnay Klárit a Vígszínházban fedezték fel, innen indult színésznői pályája. A társulatnak 1946-ig volt tagja, majd két évre a Művész Színházhoz szerződött. 1948-49-ben a Vígszínház társigazgatója, majd 1950-től a Madách Színház vezető művésze lett egészen 1998-ban bekövetkezett haláláig.
Számos magyar játékfilm és színházi előadás jelentős szerepét alakította. Kezdetben naiva szerepeket formált természetes, látszólag eszköztelen játékkal. A komolyabb feladatokban bontakozott ki színes egyénisége, játékossága, gazdag érzelemvilága. Tragikus, modern hősnői mindig pátosztól mentesek. Tiszta érzelmű és értelmű játéka a hazai színészet nagy egyéniségei közé emeli – írja róla a Magyar Színházművészeti Lexikon.
A kétszeres Kossuth-díjas (1951, 1952), Érdemes (1950) és Kiváló Művész (1954) Tolnay Klárira a magyar színházművészet egyik legjelentősebb alakjaként emlékezünk.
A Tolnay 100 programsorozat rendezvényeinek létrehozásában a Vígszínház partnere, a Klárika 100 Alapítvány és az Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti Tára.
"Örökké fényképezünk" - Tolnay Klári így vallott a színészetről:
"Bajor Gizi mondta azt is, hogy nincs kegyetlenebb pálya, mint a miénk. Amikor az édesanyja haldoklott, rajtakapta magát, hogy a kezét figyeli. Én is eljátszottam már a nagybeteg, és az élettől búcsúzó anyámat, toporzékoló gyermekemet és a magam kispárnát rágó gyötrődését is. Ha az emberek tudnák, hogy mi öntudatlanul is örökké fényképezünk, talán nem is mernének előttünk, velünk élni.
Néha azt érzem, hogy a mellünkön, a hasunkon végig cipzár van, amit este hétkor a színpadon ki kell nyitni ahhoz, hogy megmutathassuk, mi van belül. A vágy villamosa után több pályatársam is féltett, óvott – mert ők értik igazán egy-egy alakítás lényegét –, hogy jaj, ne… nem szabad magam annyira kiadni!
Nem minden a tapasztalat. Az élmény hat a szerepre, de a szerep is visszahat a színész egyéniségére, közérzetére, sőt magatartására is. Volt nekem egy nagyon okos, színházat sose látott anyósom. Ő az én civil magatartásomból, otthoni gesztusaimból mindig visszakövetkeztetett rá, hogy mit próbálok. Amikor a naivák hosszú sora után kivételesen „nadrágszerepre”, valami ifjú hercegre készültem, az anyósom egyszercsak kifakadt: mi van velem, olyan furcsán jövök-megyek a lakásban, mintha folyton ellenőrizném, hogy helyükön vannak-e a bútorok…"
Forrás: Színház.hu, Vígszínház
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.