Október 31-én mutatja be a Szputnyik Hajózási Társaság akezdetvége című előadását Kovács D. Dániel rendezésében a Jurányi Kamarateremben. Ennek kapcsán adott rövid interjút a rendező.
Nem tudom megállni, hogy ne kérdezzem meg: milyen a hangulat a próbán?
Kiváló (nevet). Nagyon jól állunk, ami annak is köszönhető, hogy rengeteg időnk – hat teljes hetünk – volt a darabbal foglalkozni. Az eredeti, kb. 30-35 perces játékidőnek megfeleltethető szövegkönyv fel is duzzadt 1 óra 40 percre, ami jelzi, hogy nagyon gyorsan jöttek az ötletek.
Ez annak is köszönhető, hogy immár harmadszor dolgozol együtt a Szputnyikos csapattal?
Ad egyfajta otthonosságérzetet. Amikor először dolgoztam velük, szörnyen izgultam, és bennem volt a bizonyíthatnék, ami mára eltűnt. Most már ismerjük egymást annyira, és vagyunk annyira jóban a színészekkel, hogy kötetlenebbül tudunk próbálni, dumálni, dobálni a hülye ötleteket, vagy épp megbeszélni a problémákat.
Hogyan esett a választásod O’Casey korántsem fő művének számító darabjára?
O’Casey szórakoztató szférájú darabja vadiúj terepet és kihívást nyújt számomra. Az egyetemen folyamatosan elvállaltam az olyan szent hegyeket, mint például a Woyzeck, a Baal, vagy épp a Gyévuska. A humort így mindig egy súlyos anyagban kerestem, hogy abban hogyan jön ki egy helyzet komikuma. Amikor kiderült, hogy nem az egész Szputnyik megy Grazba, rengeteg darabot elolvastunk Viktorral, és ösztönösen kerestem a sötét tónusokat. Egy ponton azonban megfogalmazódott bennem, hogy a Reflex és a Baal után nemcsak nekem, hanem a színészeknek és a társulat repertoárjának is jót tenne egy üde színfolt. Ráadásul amikor Viktor a Vígben, vagy épp Grazban dolgozik, mindig nagyon erősen operál a humorral, és fura lett volna, ha itt a Jurányiban meg olyan imidzse alakul ki a csapatnak, hogy csupán sötét lélekmarcangolás történik. Ugyanezeket a toposzokat meg lehet fogni a másik oldalról is.
A kezdet vége című dráma bővelkedik gegekben, a Chaplin-féle humorban.
Első lépésként megpróbáltuk megérteni az olyan zsánerelemeket, mint például a villanykörte kicserélése, és azt vizsgáltuk, hogy mi adja meg a valós komikumát ezeknek a bohóctréfáknak, mitől működnek, miért írja bele O’Casey őket a darabba. Nem a darab settingjét, hanem a humorát igyekeztem aktualizálni: úgy látom, hogy az abszurd jóval erősebben benne van a mostani légkörben, sokkal nyitottabbak az emberek a valószínűtlenre és a véletlenszerűre. Amúgy ez életem egyik legjobb bulija, olyan mintha rajzfilmet rendeznék: sorra dobáljuk be az újabb ötleteket, hogy mivel lehetne még feltölteni az előadást, ami abból is fakad, hogy nincs a darabnak kötött drámai struktúrája. A jelenetek felvázolásakor azonban kiderült, hogy csak úgy fog megszületni az egésznek a biológiája, ha a színészek komolyan veszik ezeket a gegeket, és megfelelő idegállapottal és jelenléttel mögéjük állnak.
Milyen térben helyezted el a történetet?
Ha konkrét helyszínt kellene mondanom, akkor az egy isten háta mögötti sziklaszirten álló kunyhó lenne. A darabban azonban szerintem nem a couleur locale az izgalmas, hanem a zárt rendszer, amiben ez a három figura létezik: ezáltal el tud emelkedni attól, hogy Somogyban, vagy épp Észak-Írországban játszódik a történet, és így nagyobb fókuszt kaphat az emberi kapcsolatok elemzése.
Mit akartatok a jelezni a cím egybeírásával, akezdetvégével?
Pontosabb címnek tűnt, és jobban kiemeli, hogy minden egybefolyik: a kezdet vége a kezdet vége és így tovább. Ilyen hurkokkal és időből való kizökkenésekkel játszunk a darab során.
Kérdezett: Antal Klaudia
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.