Cserhalmi György átvette a Nemzet Színésze címet

Cserhalmi György átvette a Nemzet Színészének járó oklevelet.

A Szentivánéji álom kedd esti előadása előtt, hatalmas tapssal kísérve Cserhalmi György színművészt hívta színpadra Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója. Cserhalmi Györgyöt két hete választották soraikba a Nemzet Színészei, az erről szóló oklevelet vette át a Kossuth-díjas művész. Szívből gratulálunk! 

Részlet Cserhalmi György legfrissebb interjújából:

Nagy dolognak tartja, hogy a Nemzet Színészének választották?

Szakmai átölelés ez. Hatvanhat évesen oda kéredzkedhettem hozzájuk és velük lehetek. Az első gondolatom az volt: lám, már én is azok közé tartozom, akik eleget dolgoztak.

Állami szinten nem kényeztették el: a Kossuth-díját 1990-ben vehette át. Attól kezdve néma csönd.

Az volt az utolsó állami díjam. Nem is tudok ehhez mit hozzáfűzni. Viszont a Nemzet Színésze cím nagyon rendben van: ez szakmai elismerés, nem az állam választott ki.

A Magyar Művészeti Akadémián nemrég hetvenen lettek a Nemzet Művészei. Ellendíj?

Én annak örülök, hogy köztük van Csomós Mari, Sinkó Laci, Ragályi Elemér vagy Sára Sándor. Persze sok nevet említhetnénk, akik hiányoznak onnan. De ez már nem meglepő, naponta szembesülünk ilyesmivel. A komoly teljesítményekért kevés elismerés jár. Ez így nem is igaz, mert a közönségtől megkapjuk. Mindeközben azért látok magam körül keserű embereket nemzeti ünnepeken, amikor lógó orral mászkálnak és méltán szomorúak. Magam is hiányolok neveket – már vagy tizenöt éve folyamatosan –, akiknek ott kellene lenniük a kitüntetettek listáján. Akiket pedig megjutalmaznak, azokról tudjuk, hogy mivel érdemelték ki.

Miért nem játszik fővárosi színházban?

Emberekhez szerződöm, nem színházakhoz. Saját magam alakítom a sorsomat. A székesfehérvári Vörösmarty Színházban jól érzem magam, remek szerepeket kapok és rendezek is. Nézze csak meg a társulatot, kik vannak itt, öröm közéjük tartozni. Hatvan kilométerre van a főváros: vagy átok, vagy áldás. De ha játszom, itt maradok.

Folytatást itt talál.

Cserhalmi Györgyről saját szavaival:

Kihívások: Egyszer csodálkozva meg is kérdezte valaki: ilyen nyizge testtel hogyan lehetek ennyire erős? Úgy, hogy alvás közben is állandóan megfeszülnek az izmaim, mert görcsben alszom. Még kamaszkoromban készültem vizsgára katekizmusból. Tudtam, ha sikerül, életemben először kapok egy öltönyt. Én addig csak kopott tréningruhában jártam, arra futotta és nagyon szerettem volna méltó lenni az öltönyhöz. Úgy kiállni a vizsgára, hogy ha bármit is kérdez a tanár, ne hebegjek-habogjak, hanem kivágjam a rezet! Az volt az első éjszaka, amit görcsben aludtam végig. És azóta mindig szorongást érzek, amikor olyan feladat előtt állok, amelyhez méltó szeretnék lenni. Színpadra lépni azokon a deszkékon, ahol Kálmán Gyuri is játszott! Egy fejjel volt kisebb nálam, de ahogy közeledett, és nézett rám, úgy éreztem, legalább akkora, mint én, a nézőtérről meg valószínűleg ő látszott magasabbnak... Vagy amikor verset mondok, azután, hogy Latinovits is mondott! Volt egyszer egy műsor a rádióban. Ő is érezte, hogy ezzel valami egészen fantasztikusat alkotott. Együtt hallgattuk. Azt gondoltam, utána lángolni fog a telefon. Összesen egyszer csöngött. Dayka Margitka zokogott bele a kagylóba. Neke, igen, mindig ezek voltak az igazi kihívások! Kálmán György után színpadra lépni, Latinovits Zoltán után megszólalni! Balhék, verekedések, kipakolt kocsmák, őrszobák, fogadásból leugrás a háztetőről, min-mind csak vérszegény virtuskodás ehhez képest. (Forrás: OSZMI)

Mártózni: Sok rendező nem is tudja mit ér a színész, mire képes, mit lehet belőle kihajtani. Elég a küllem, a fizikum. A sablon – mert ez könnyen azzá válik, ezt én is tudom. Márpedig én nem szeretnék elsablonosodni. Ezért is váltogatom a színházakat, ahol játszom, s ezért is vállalok el sok tévé és filmszerepet. Egy fiatal színésznek csak úgy van módja megismerni önmagát, ha megmártózik – vagy megmártóztatják- mindenféle vízben. (1976 Magyar Ifjúság)

Hamlet: Ha egy színház klasszikus drámát játszik, akkor a színpadra lépő színészeknek maivá kell tenniük a dráma hőseit. Hamlet, amikor az író a drámát megírta, igazi “mai” figura volt. Én Hamletet mai hősnek érzem. Az életünk tele van Hamletekkel és Hamlet-i kérdésekkel, hiszen nap mint nap keressük az élet kérdéseire a választ. Korunk jellemzője a felfokozott tempójú élet. Gyorsabban döntünk, cselekszünk, élünk. A mai színházi előadásoknak is rövidebbeknek kell lenniük. Hamlet életét a meditáció nem töltheti ki, a megoldást önmagának, önmagában kell megkeresnie és megtalálnia, ezért vibrálóan nyugtalan, amit a mozgással is ki kell fejezni. (forrás: Hajdú Bihari Napló, 1977)

Mítosz: "Hogy mítosz lettem volna? És mit tudtam tenni ezzel vagy ez ellen? Esténként a porba ittam magamat, hogy megmutassam, valójában milyen hős is vagyok…" (forrás: Nők Lapja)

Fontos színész: "Egyszer egy általam nagyra tartott színházi ember azt nyilatkozta, hogy fontos színész vagyok. Emlékszem, ez nagyon elszomorított. Én egyszerűen csak jó színész szeretnék lenni, nem pedig fontos. Valamelyik nap előadás után bejött hátra egy nagyon helyes, tizenhét éves fiú a barátnőjével. Megvártak és azt mondták, köszönjük. Nem is mentem el sehova csatangolni utána. Ezt haza lehetett vinni. Vittem is. Gyorsan… Voltam néhányszor padlón az elmúlt időszakban. Léptem bele brahiból, naivságból vagy egyszerűen kényszerből olyan pofonokba, amelyektől reálisan nézve már rég ki kellett volna, hogy számoljanak. Mégis felálltam. Folytattam és folytatom. Igazán magam sem tudom mi ad ehhez hitet, elszántságot, csak érzem, hogy muszáj.. Pedig soha semmiben sem kíméltem magam. Minden tekintetben önpusztító voltam, mégsem nyűvődött el a testem, nem fogyott el az energiám. Olykor azért is ittam le magamat, mert úgy éreztem, szétvet az akarat, a düh, a tenni vágyás. Hogy megzabolázzam indulataimat, vágyaimat, reményeimet". (forrás: Hölgyvilág, 2000)

Folytatást itt talál.

Forrás: Nemzeti Színház, Színház.hu