Mi a teendő, ha a receptünk azt kéri tőlünk: „glazírozzunk"? Esetleg „attasírozásra" szólít fel? Mit csináljunk, mikor rájövünk, hogy a „glász" nemcsak húskivonatot vagy szaftot, hanem akár fagylaltot is jelenthet? (Javaslat: a tévedésből keletkezett édességet inkább dobjuk ki.) Mennyi az „egy csipetnyi só"? Mi az, hogy „amennyit felvesz"? És egyáltalán: hogy érti azt, hogy „fűszerezzük ízlés szerint"? Ízlés szerint?! Szakácskönyvből főzök, az ég szerelmére!

Most úgy érzi, több, a felsoroltaknál fontosabb probléma is eszébe jutott, és egyik sem az étellel kapcsolatos. Pedig - lássuk be - életünk legégetőbb kérdései ezek. Mert eszünk. Egyfolytában. Nagyjából 760 csirkét, 5 tehenet, 20 sertést (már aki), 20 birkát és kb. 500 kg halat fogyaszt el az ember élete során (és nyolc pókot is álmában, állítólag). Ha ehetünk, évente 4 kg csokit veszünk magunkhoz. Ha nem ehetünk, arról álmodozunk, hogy magunkhoz veszünk 4 kg csokit. Egy kisbaba étkezési szokásai meghatározhatják a napunkat, saját étkezési szokásaink meghatározzák az életünket.

Így eshet meg az is, hogy az étkezés meghatároz egy egész évszázadot. A Szakácskönyv a túlélésért egy olyan asszony története, aki át- és túlélte a 20. századot. Utóbbi volt az igazán nehéz feladat. Hédi néni a lichtenwörthi koncentrációs táborban tanult meg főzni – elméletben, 28 kilósan. Enni azonban már korábban is szeretett. Mert az evés maga az élet.

fotó: Hajmási Péter