Numera és Kamarakoncertek a Maladypében - Új programsorozatokat indítanak

Idén is két új programsorozattal jelentkezik a Maladype Színház.

A számok és az alkotás összefüggéseit vizsgáló beszélgetéssorozat, a Numera, illetve a bensőséges hangulatú Kamarakoncertek című sorozat lesznek az idei évad újdonságai.

 

A Numera című beszélgetés-sorozatról:

 

A november 2-án 15 órakor induló Numera közönség felé is nyitott, interaktív eszmecseréi során a társulat tagjai a meghívott vendégekkel közösen a számok sajátos világrendező szerepét szeretnék kibontani. A beszélgetések célja elsősorban nem a tudományos igényű, teljes körű áttekintés, sokkal inkább egyfajta nyomozás, kötetlen kalandozás a numerikus jelek világában.

 

A számok konkrét, absztrakt, szimbolikus jelentésének vizsgálatán túl, a szabad asszociációnak is teret engedve, játékos kísérletet tesznek arra, hogy összekapcsolják a tudományok és művészetek egymástól távol eső területeit. Ehhez a rendhagyó expedícióhoz ezúttal is a színház szolgál majd iránytűként: a szervezők mindenekelőtt olyan fogalmakra és területekre szeretnének összpontosítani, melyekben a számok az alkotás folyamatával fonódnak össze.

 

Numera  m

Surányi László, Monspart Sarolta, Sáry László, Tankó Erika (forrás: Maladype)

 

A havi rendszerességgel jelentkező programnak mindig más számjegy lesz az origója. A november 2-ai nyitóalkalom fókuszában a NULLA áll. Ez a kezdethez, véghez, végtelenhez, teljességhez, újjászületéshez, újrakezdéshez kötődő fogalmainkat magába sűrítő számjegy gazdag kiindulási pontként szolgál a meghívott vendégek – Monspart Sarolta, a Futás Nagyasszonya, tájfutó világbajnok, Sáry László, zeneszerző, zenepedagógus, Surányi László, matematikus, filozófus, művészet- és irodalomesztéta valamit Tankó Erika, a Maladype Színház színésznője – nézőkkel közösen történő beszélgetéséhez.

 

A kamarakoncertekről:

 

A Kamarakoncertek – muzsikus közelben koncertsorozat az Európa-szerte kialakult udvari zenélés, zenei szalonok és klubok hagyományához csatlakozva a klasszikus és kortárs zeneszerzők iránt nyitott nézőknek kínál kikapcsolódást. A havonta jelentkező zenés esteken a Maladype egyik kulcsfogalmát jelentő "emberszínész" az "emberzenész" fogalmával egészül ki: a Bázis intim teréhez alkalmazkodó koncertek a hallgatóságot a zeneművek és zeneművészek munkájának műhelytitkaiba avatják be.

 

A hagyományosan megszokott formáktól eltérően az érdeklődők testközelben találkozhatnak és kötetlenül beszélgethetnek a meghívott alkotókkal zenéről, harmóniáról, hatásokról, a létrehozás folyamatairól és lehetőségeiről, az alkotótársak kölcsönös felelősségéről, szöveg és zene kapcsolatának alakulásáról - a kamarazenélés művészetén keresztül élvezhetik és vizsgálhatják meg közösen előadó, mű és befogadó egymásra gyakorolt hatásait.

 

A következő kamarakoncertre november 16-án 19 órakor kerül sor a Maladype Bázison, melynek témája az idő megjelenítése a zenében.

 

Előadók: Jónás Krisztina (ének), Vályi Csilla (gordonka) és Hegedüs Gönczy Katalin (zongora).

Forrás: Maladype

 

süti beállítások módosítása