Átadták a THEALTER kritikusdíját

Szabadkán adták át a szegedi nemzetközi színházi fesztivált szervező MASZK Egyesület képviselői a díjat a Kosztolányi Dezső Színház társulatának.

A Rózsák című produkciót a társulat vezetője, Urbán András rendezte, a darabot nyáron Szegeden mutatták be, és repertoáron tartják Szabadkán is.

 

DSC 0237

 

Az október 30-án megtartott díjátadón Martinkovics Katalin, a MASZK Egyesület alelnöke köszöntőjében elmondta: a THEALTER fesztivál házigazdáiként a kezdetektől fontosnak tartják a határon túli magyar alkotóművészek bemutatását, lehetőség szerint munkájuk támogatását. Büszkék rá, hogy Urbán Andráshoz, illetve a Kosztolányi Dezső Színházhoz több mint évtizedes szakmai kapcsolat fűzi az egyesületet.

 

2003 óta 13 koprodukciós előadást állítottak színpadra közösen, a társulatnak értő törzsközönsége van Szegeden. Ezeket az előadásokat azonban nem csak a szegedi és a szabadkai közönség láthatta, hiszen számos, sikeres szerbiai és európai fesztiválszereplés mellett Indiában és Brazíliában is bemutatkozott a társulat.

 

DSC 0242

 

Az idei THEALTER kiemelt meghívottja Urbán András volt, így a fesztivál közönsége nem csak a Rózsák című előadást láthatta, hanem – Magyarországon elsőként – az Újvidéki Színházban bemutatott, többszörös díjnyertes Neoplanta című produkciót is.

 

A THEALTER szervezői idén először fiatal kritikusokat is vendégül láttak a fesztiválon, Szentes és Szeged mellett Kolozsvárról és Marosvásárhelyről. Balázs Nóra, Benczúr Kata, Drubina Orsolya, Kovács Bea és Szabó Réka a fesztiválújság cikkei mellett valamennyi előadásáról, illetve a Tea for Two tréningről is naponta tudósítottak a fesztivál honlapján indított blog jr. rovatban.

 

A fesztivál plakátját idéző kritikusdíjat ez a fiatal csapat ítélte oda a Rózsák című produkciónak. A díjat Jászay Tamás kritikus, a blog jr. szerkesztője, a fesztivál szakmai beszélgetéseinek vezetője adta át Szabadkán.

 

DSC 0243

 

Júliusban 9 nap alatt, 11 helyszínen 7 ország 26 alkotócsoportja mutatkozott be a 24. alkalommal megrendezett nemzetközi színházi fesztiválon, több előadást meg kellett ismételni a nagy érdeklődésnek köszönhetően.


A fesztiválon második alkalommal díjazták a produkciókat. A legnépszerűbb előadás közönségdíját Pintér Béla és Társulata Titkaink című produkciója nyerte el, a juniordíjat pedig Ötvös András, a budapesti Katona József Színház színésze érdemelte ki A csemegepultos naplója című Orlai produkcióban nyújtott teljesítményéért.

 

Forrás, fotók: MASZK

 

 

süti beállítások módosítása