"A József-legenda előadása ünnep" - Kocsis Zoltán a Strauss-balettet vezényli

A József-legenda előadása ritka alkalom, valódi ünnep - mondta az MTI-nek Kocsis Zoltán karmester Richard Strauss egyfelvonásos balettjének november 12-i és 13-i bemutatójáról, amelyen a Szegedi Kortárs Balett társulata Juronics Tamás új koreográfiájában értelmezi át a darabot a Művészetek Palotájában.

József és Potifárné bibliai történetét Hugo von Hofmannsthal, Strauss hűséges librettistája ajánlotta a komponistának balett-témaként. Bár Strauss kezdetben meglehetősen unalmasnak találta a szemérmes, istenkereső József alakját, végül mégis elkötelezte magát, amikor a sikerei tetőpontján lévő Orosz Balett vezetőjétől, Szergej Gyagilevtől felkérést kapott a mű megírására.

"Strauss igyekezett lépést tartani Gyagilevék modernista törekvéseivel, egyszer életében utoljára ő is modern akart lenni a maga módján. A József-legendából, amely egyébként az egyetlen kapcsolat német szerzők és Gyagilevék között, kihallani Mahlert, Prokofjevet, Sztravinszkijt is" - magyarázta Kocsis Zoltán.

A balett bemutatójára a közeledő háború árnyékában, 1914 májusában került sor a Párizsi Operában a szerző vezényletével. A címszerepet az eredeti tervek szerint a legendás táncos, Vaclav Nyizsinszkij alakította volna, Gyagilevvel való szakítása miatt azonban végül valaki más táncolta a férfi főszerepet (Gyagilev azért szakított egykori szeretőjével, mert az feleségül vette a magyar Pulszky Romolát).

Az ősbemutatón elmaradt az átütő siker, ami a háború előtti németellenes hangulattal, Nyizsinszkij távolmaradásával és a klasszikus balettkonvenciókat áthágó zenével is magyarázható. A József-legenda később sem vált a koncertrepertoár állandó részévé, amiben Kocsis Zoltán szerint a produkció megvalósításának nehézségei, a még straussi léptékkel mérve is hatalmas méretű zenekarigény játszotta a fő szerepet. 

"Nem azért játsszák ritkán, mert Nyizsinszkij annak idején nem táncolta el, és így elmaradt a siker. Ha eltáncolja, akkor sem lett volna igazán népszerű a József-legenda. A hangszerelésükben ilyen gigantomán műveket általában nem szokták gyakran előadni, még ha a zene jó is, különösen akkor, ha balett lévén a zenekar árokba kényszerül. A Müpában sem lesz könnyű bepasszírozni az együttest az árokba" - jegyezte meg.

"Strauss hallatlan objektivitással mérte fel, hogy nem dallamszerző, neki nem jutnak eszébe hosszú dallamok, mint Mozartnak, hanem csak rövid motívumok, ezekhez viszont olyan zeneszerzői technikát fejlesztett ki, amely egyedülálló a maga nemében. Ebben a darabjában is olyan megoldásokkal találkozunk, melyeket nyugodt lélekkel nevezhetünk egyedieknek. Ezért van az, hogy annyira identifikálható a zenéje, még akkor is, ha mint itt is, egész akkordkapcsolatokat vesz át például Mahlertől vagy Sztravinszkijtól. A wagnerességéről azért nem beszélek, mert ezt ő maga vallja be. Sőt, hozzáteszi, hogy Wagner után neki kellett jönnie, mert ő az igazolása Wagnernek. Ez kicsit nagyképűen hangzik, de Strauss valóban teljes egészében körbejárta azt, amit Wagner-hegynek nevezhetünk, csak épp a csúcsára nem ért föl soha" - fejtegette a Nemzeti Filharmonikusok főzeneigazgatója.

Kocsis Zoltán kitért arra is: nem előzmény nélküli, hogy Strauss "tánczenét" szerzett. "Nem szabad elfelejteni, hogy Salome táncol, Elektra táncol, Zarathusztra táncol, tehát az ókori táncok tekintetében a József-legenda egyáltalán nem előzmény nélküli. A Rózsalovag lényegét is a keringő adja, attól szeretjük ezt az operát, ahogyan a bécsi keringővel játszik benne Strauss. Azt hiszem tehát, hogy olyan talajon állt a József-legenda komponálásakor, amelyen tökéletes biztonsággal mozgott" - mutatott rá.

A József-legenda ószövetségi történet, amelyet természetszerűleg áthat a vallásosság, valamint a zsidóságra jellemző historikus szemlélet. Richard Strausst azonban ezek közül egyik sem érdekelte túlzottan - vélte Kocsis Zoltán. "A balett szerint József megdicsőül, és felvétetik a mennybe. Azt gondolom, a megdicsőülés és ennek megkomponálhatósága, dramaturgiája sokkal jobban érdekelte Strausst, mint a valódi bibliai történet, és folytatása, amely szerint József megfejti a fáraó álmát, és Egyiptom alkirályává avanzsál. Strauss ugyanakkor maga nem volt vallásos. Azok közé a komponisták, a 'felvilágosult zeneszerzők' közé tartozott, akik a vallást elutasították, és individualisták voltak. Debussy is hasonló cipőben járt, és miként Strauss, ő sem volt hajlandó isteni adománynak tekinteni a tehetségét. Én ezt a szemléletet érzem Strauss zenéjéből is" - magyarázta.

A József-legendát a lengyel származású Jan Cieplinski koreográfiájában, Fülöp Zoltán Veronese-stílusú barokk színpadképével 1934-ben műsorra tűzte a budapesti Operaház, ezt követően azonban Magyarországon is feledésbe merült. A Budapesti Fesztiválzenekar néhány évvel ezelőtt bemutatta a Művészetek Palotájában - az előadás 2007-ben lemezként is megjelent a Channel Classics gondozásában -, ez azonban koncertszerű előadás volt, tánckoreográfia nem készült hozzá.

Az NFZ Strauss-sorozata 2011-ben a Daphnéval indult, 2013 márciusában a Capriccióval, majd októberben A hallgatag asszonnyal folytatódott. Ezt egy zenekari est követte, műsorán az Itáliából című szimfonikus fantáziával és Az úrhatnám polgár című zenekari szvittel. 

November 12-én és 13-án a József-legenda előtt Richard Strauss utolsó nagyzenekari műve, a Japán ünnepi zene csendül fel a Nemzeti Filharmonikusok tolmácsolásában, magyarországi bemutatóként. Az alkalmi kompozíció a Japán Császárság fennállásának 2600. évfordulójára készült 1940-ben.

Forrás: Színház.hu, MTI