Pogány Judit Hazám-díjat kapott

Kiosztották a XXI. Század Társaság által alapított, a magyar kulturális és tudományos életben kiemelkedő szerepet játszó személyeknek szóló Hazám-díjat november 8-án Budapesten.

Az elismerést Marosi Ernő művészettörténész, Perényi Miklós gordonkaművész, Pogány Judit színművész, Sajdik Ferenc karikatúrista, Solymosi Frigyes kémikus, Szigeti László, a felvidéki Kalligram Könyv- és Lapkiadó igazgatója, valamint Vekerdy Tamás pszichológus, író, pedagógus vehette át az idén. A hét tudós és művész mellett Hovanyecz László újságíró munkásságát posztumusz Hazám-díjjal ismerték el.

 

pogany m

 Pogány Judit (forrás: szinhazkolonia.hu)

 

Kocsis András Sándor, a XXI. Század Társaság elnöke köszöntőjében elmondta azt is, hogy a díjátadó előtt - a hagyományoknak megfelelően - a társaság tagjai koszorút helyeztek el József Attila sírján a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben.

 

 Az elnök felidézte, hogy a 2001-ben alapított díj a költő Hazám című költeményéről kapta nevét, az elismerést azért kapják heten, mert a versciklus hét szonettből áll.

 A Hazám-díj kuratóriuma a kitüntetést minden évben azoknak a művészeknek és tudósoknak adományozza, akik a magyar közgondolkodásban, az ország tudományos, illetve kulturális és művészeti életében kiemelkedő tevékenységet folytattak, életművükkel Magyarországot szolgálták.

 

hazam m

 A díjazottak (fotó: Bruzák Noémi, MTI)

 

A díjra a társaság tagjai tehettek javaslatot, a kitüntetett személyiségek közé minden évben egy külhoni magyar művészt vagy tudóst is beválogatnak.

A Hazám-díj kuratóriumának elnöke Vámos Tibor villamosmérnök, tagja Ágh Attila közgazdász, Kocsis András Sándor, a Kossuth Kiadó vezetője, Révész T. Mihály jogtörténész, Romsics Ignác történész, Spiró György író és Varga Gyula professor emeritus.

Forrás: MTI

 

süti beállítások módosítása