Valcz Péter színész két évet töltött az ingolstadti Városi Színházban. Most a Tünet Együttes új produkciójában tér vissza a magyar színpadra. Őt kérdezte Antal Klaudia.
Hogyan kerültél az ingolstadti Városi Színházba, ahol az utóbbi időben dolgoztál?
Knut Weber, az ottani igazgató látta korábban a KoMa Plazma című előadását és mikor kitalálta a Dunamenti városok koprodukciós tervét, megkereste a KoMát is. A közös munka (az Übü király/ Übü pere c. előadás) annyira jól sikerült, hogy kettőnket, Polgár Péterrel visszahívtak játszani. Aztán meg le is szerződtettek. Mivel nem tudtam németül, ezért elég nagy kihívás és kaland volt ez a két év.
Kulturális szempontból milyen különbségeket tapasztaltál?
Ingolstadt nekem olyan volt, mint egy német Kaposvár egy Tisza-méretű Dunával, meg egy hatalmas Audi gyárral. Ott sírt fel az első kis Audi. Piszok gazdag kis város. Viszont nincs szubkultúra: minden intézményesített és megtervezett, ami nem túl kedvező a kísérletező kedvű fiatalok számára.
Tényleg Ingolstadtban találkoztál először Szabó Rékával, a Tünet Együttes vezetőjével?
Igen, egy rövidfilmfesztiválon, amire bejutott az Árnyékfilm is. Jól esett, hogy ott volt. Hazai küzdelmekben megedződött társulatvezető, meg egy nyugati, önkéntes száműzetésben lévő pályakezdő találkozása. Mikor hazajöttem szabadúszni, épp indult a Voyager 3 c. projektjük, amihez elsősorban színészeket kerestek.
Milyen arányban kap szerepet a mozgás és a szöveg a Voyager 3-ban?
Számunkra is csak most realizálódott, hogy itt nem csak bemelegítés, hanem bebeszélés is lesz. A Tünet előadásaira jellemző személyes történeteket ezúttal irodalmi szövegekkel is ötvözzük.
Milyen kapcsolat fűzött korábban a tánchoz, a mozgáshoz?
A Kaposvári Egyetemet követő két év kőszínházazás után még tanulni akartam. Kimentem Párizsba kérdezősködni, hogy melyik a legjobb suli. Mindenki Jacques Lecoq iskoláját ajánlotta, akinek a mottója, hogy a test többet tud az agynál. Ötven év alatt kiérlelt két éves oktatás, melynek expresszionista megközelítése szépen harmonizál az itthoni belső építkezéssel. Röviden: ha meg akarsz ragadni egy érzést, találj hozzá egy absztrakt mozgást. Ezt az élményt, ezt a fizikális tapasztalást utána bármely stílusra levetítheted. Na, szóval sokat mozogtunk.
A Voyager 3-ban milyen témákat, kérdéseket feszegettek?
Az egyén és a közösség identitása közti vonalon mozgunk. Az alapkérdésünk: mit üzennél az ufóknak? Egy univerzális környezetben egy egyéni feladat. Voltaképpen egy önmeghatározás. Kiderül, hogy ki mit tart fontosnak, milyen értékeket képvisel, milyen témák és milyen formák vannak rá hatással. És ha ezt másokkal csinálod, akkor az előbb-utóbb kidob egy közösségi képet, kvázi minitársadalmat. Az üzenetküldés követő másik nagy téma, a befogadás. Milyen hatással van ez minden-fontos-dolgok tárháza egy a bolygója szélén ülő, magányos lényre. És a közösséget provokáló kérdésfeltevés újra találkozik az egyénnel. Voltaképp ez minden színházi előadás mechanizmusa – csak nálunk maga helyzet van feldolgozva.
És te például kiküldenéd az űrbe a nagy becsben tartott versenykerékpárod?
Nem, őt nem adom.
Kérdező: Antal Klaudia
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.