Képtelen történet – Bemutatták a soproni társulattal készült filmet

Bemutatják a Képtelen történet című játékfilmet Sopronban a Kaleidoszkóp VersFesztivál keretében november 15-én a Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központban.

A Képtelen történet című játékfilmet a nyár elején forgatták Pápán, Sopronban és környékén, valamint Budapesten. Az alkotás producere Pataki András, a leghűségesebb város teátrumának igazgatója, a rendező Bozsogi János, az operatőr Mike László. A főbb szerepekben Bánsági Ildikó és a Soproni Petőfi Színház tagjai láthatók. A film létrehozásában nagy szerepet vállalt a Pápa Városi Televízió.

 sopron m

Jelenet a filmből (forrás: nepszava.hu)

 

Pataki András elmondta: a holokauszt emlékévhez csatlakozva filmesítettek meg egy olyan valóságos alapokon nyugvó történetet, amelynek témája az emlékezést segítheti. Hámori András ötlete alapján Németh Ervin és Németh Anna írta meg a film forgatókönyvét, amely egy pápai származású íróról szól, aki festménye hátoldalán egy zsidó családot ábrázoló fényképet talál. A rajta lévő írásból kiderül, hogy a fotón látható szülők hagyták a képet fiukra. Az író a rejtély nyomába ered, felkeresi szülővárosát, ahol újabb információkhoz jut. A legfontosabb támpont nagynénje naplója, amelyből kiderül: a zsidó pár elcserélte a gyermeket, hogy legalább ő biztonságban legyen az üldöztetés idején. Az író megtalálja azt az asszonyt, aki saját, halott gyermeke helyett felnevelte a zsidó fiúcskát. Bár a történet főszereplője a fiú, a film cselekménye nem az ő életét követi nyomon, hanem a megmentésében részt vevők szemszögéből mutatja be a holokauszt borzalmait.

 

ács tamás m

 Ács Tamás és Molnár Anikó a forgatáson (forrás: Soproni Petőfi Színház)

 

A film - amelyet nyolc millió forinttal támogatott a Miniszterelnöki Hivatal Civil Alapja - oktatási segédanyaggal együtt, elektronikus formában minden magyar általános iskola és középiskola számára hozzáférhetővé válik.

 

Forrás: Soproni Petőfi Színház

 

süti beállítások módosítása