Az Újbudai Kulturális Intézet (KULTI) Kelenvölgyi Közösségi Házában 2015 januárjától új színházi programsorozatot indít 11EST elnevezéssel.
A 2015-ös műsorterv kialakításához az intézet várja infrastruktúrával nem rendelkező, magas művészeti színvonalon működő független színházak és társulatok jelentkezését, valamint olyan civilek közreműködésével létrejövő színházi produkciók nevezését, amelyek a játszók közösségi életéből merítenek inspirációt, és az együttjátszás öröméből születnek. A szervezők a 11EST színházi program keretein belül tizenegy alkotóműhelynek adnak lehetőséget a bemutatkozásra.
Újbudai Kulturális Intézet (forrás: KULTI)
A KULTI
a kiválasztott produkciók számára teret, megfelelő színháztechnikai feltételeket, szakmai és infrastrukturális segítséget biztosít ahhoz, hogy bemutathassák előadásaikat.
az előadást szerepelteti honlapján és programmagazinjában, közösségi oldalán, hírlevelében és szóróanyagain, valamint szakmai kapcsolatai révén sajtó-és média megjelenést biztosít.
a társulat részére tiszteletdíjat biztosít az előadás jegybevételéből 70% (Társulat) 30% (KULTI) megoszlás szerint, valamint vállalja a jegyértékesítést is.
az előadásokról és a próbákról fotókat készít.
anézőszám alapján a legsikeresebb előadások alkotóival hosszú távú együttműködési lehetőséget ajánl fel.
a bírálati szempontok között szerepel a művészi minőség, referenciák, szakmai múlt, megvalósíthatóság, valamint a pályázó(k) közönségszervezési hajlandósága.
Közösségi produkciók esetében fontos, hogy a nevezett előadás az interpretáláson túl a játszókat meghatározható gondolatiság, és az őket érintő kérdés vagy problémakör mentén szülessen meg. A beérkező pályázatokat szakmai zsűri bírálja el.
A zsűri tagjai:
Preisinger Éva, a KULTI igazgatója, Köllő Miklós, színházi szakember, a KULTI művészeti vezetője, Farkas Róbert, a Kelenvölgyi Közösségi Ház szakmai referense és Tóth János Gergely, színész, rendező.
Pályázni a http://ujbudakulti.hu/11-est.html internetes oldalon található jelentkezési adatlap hiánytalan kitöltésével és határidőre történő beküldésével lehet.
Az adatlapokat első sorban e-mailben (kkh@ujbudakulti.hu) várjuk, de személyesen is leadhatók a KULTI - Kelenvölgyi Közösségi Házban (1116 Budapest, Kardhegy utca 2.)
Határidő: 2014. december 05.
Forrás: KULTI