Kovács István a Centrál Színházban játszik

Brian Clark: Mégis, kinek az élete? című színműve öt éve fut a Centrál Színházban. A darab rendezője, Puskás Tamás szerepátvételekkel újítja meg az előadást.

A Centrál Színház közleményéből:

 

Nagy-Kálózy Eszter és Rudolf Péter kettőse a darab egyik alappillére, ezért ők változatlanul tovább játsszák a darabot. Mellettük Schmied Zoltán is marad az eredeti szereposztásból, ő a jókedvű segédápolót alakítja. Az előadásnak eddig is voltak már beálló szereplői: Botos Éva és Pokorny Lia. Most viszont Rada Bálint, Ágoston Katalin és Kovács István beugrásával gyakorlatilag újrafogalmazódik az előadás – áll a Centrál Színház honlapján.

 

megis m

Nagy-Kálóczy Eszter és Rudolf Péter az előadásban (forrás: 7ora7.hu)

 

"Kovács István megjelenése a Centrál Színházban annak a jól megalapozott koncepciónak a része, amely szerint fontos, hogy a Centrál Színház társulatában igazi „közönségkedvencek" kapjanak feladatot" – áll a színház közleményében.

 

"Kovács Istvánt minden generáció ismeri, a fiatal színházba járók gyerekkorukban már találkoztak vele. Ő megőrizte fizikai állapotát és tehetségét évtizedeken át, átérezvén, hogy az őt övező nézői szeretet kötelezi őt is. Kovács István  Dr. Michael Emerson főorvos szerepét játssza a Mégis, kinek az élete? című előadásban" - foglmaz a színház.

 

 

brian-clark-megis-kinek-elete-budapest-4-o

 

Ajánló a darab elé:

 

Ken Harrison szobrászművész élete a munka. Egy napon balesetet szenved, és megbénul. Mi lesz vele? A darab a tragédia utóéletét dolgozza fel: hogyan lehet morállal, méltósággal és nem utolsósorban humorral túlélni mindezt? Egyáltalán túl lehet? S mindenképpen akarni kell túlélni? Ken nem szeretné. Harcot indít a döntés jogáért – s ezzel minden megváltozik...

 

 „Mondjuk, van egy ember, aki olyan biztos az igazában, hogy nem tűr ellentmondást. Ha ez az ember egy béna szobrász, akkor paranoiásnak nevezzük. Ha viszont főorvos az illető, akkor vérprofinak” - mondja Ken Harrison szobrász, aki egy autóbaleset következtében megbénul.

 

Harrison úgy dönt, nem akar munka, szerelem és cél nélkül tovább élni. Harcba száll az élete és halála fölötti rendelkezés jogáért. Küzdelme az élet szeretetét ébreszti fel bennünk, újra érezzük: élni jó - még akkor is, ha Ken Harrison hozzáteszi: nem minden áron.

 

kovács m

Kovács István

 

Brian Clark:

Mégis, kinek az élete?

- színmű -

Fordította:

Radnai Annamária és Falusy Zsigmond

 

Szereposztás:

Ken Harrison: Rudolf Péter

Dr. Clare Scott, osztályos orvos: Nagy-Kálózy Eszter

Dr. Michael Emerson, főorvos: Kovács István

Philip Hill, ügyvéd: Simon Kornél

Anderson főnővér: Borbás Gabi

Joey Sadler, nővér: Ágoston Katalin

John, segédápoló: Schmied Zoltán

Dr. Rebecca Barr, kozultáns pszichiáter: Pokorny Lia

Mrs. Gillian Boyle, szociális munkás: Botos Éva

Millhouse bíró: Papp János

Dr. Paul Travers, pszichiáter: Rada Bálint

Andrew Eden, kórházi jogtanácsos: Vári-Kovács Péter

Díszlettervező: Szabolcs János

Jelmeztervező: Kesserű Andrea

Dramaturg: Radnai Annamária

Rendező: Puskás Tamás

 

Forrás: Centrál Színház

 

süti beállítások módosítása