Apu, én, meg a diktatúra – Lola Arias a Trafóba érkezik

Lola Arias argentin rendező a Trafóba tavaly meghívott előadása, Az év, amikor születtem, a chilei Pinochet diktatúra éveit boncolgatja, az a produkció, amit idén láthat a közönség My life after címmel a 70-es évek Argentináját idézi meg a rendező saját emlékfoszlányaira támaszkodva.

lola

 

Ajánló a produkció elé:

 

Az előadás résztvevői, mind a 6 szereplő – a 70-es, és korai 80-as években születtek – szüleik történeteit rekonstruálják eredeti dokumentumok, fényképek, levelek, magnókazetták, régi ruhák, családi történetek és emléktöredékek segítségével. Kik voltak a szüleim, amikor megszülettem? Milyen volt Argentina, mielőtt megtanultam beszélni? Hányféle verziója létezik egy történetnek, ami a születésem előtt esett meg vagy akkor, amikor olyan kicsi voltam, hogy még nem emlékszem belőle semmire?
 
A szereplők a rekonstrukciós kísérlet során azért merítkeznek meg a múltban, hogy megpróbáljanak felkészülni a kiszámíthatatlan jövőre. Felveszik a szüleik ruháit és megpróbálják az akkori életüket ábrázolni.
 
Carla rekonstruálja apja, a Népi Forradalmi Hadsereg (ERP) őrmestere, halálának egymásnak ellentmondó verzióit. Blas felveszi apja reverendáját, hogy a papi szeminárium életét illusztrálja. Mariano ismét meghallgatja azokat a magnókazettákat, melyeket az apja, a Peronista Fiatalok Mozgalmának (Juventud Peronista) tagja ráhagyott. Pablo újra átéli banktisztviselő apja életének azokat a napjait, amikor a katonai kormányzat bekebelezte a bankot. Liza pedig alaposan megvizsgálja azokat a körülményeket, amelyek szüleit száműzetésbe kényszerítették.
 
Az előadás a valóság és a fició határán egyensúlyozik, miközben 2 generáció kapcsolatát, találkozását, egymásra hatását mutatja be, a kollektív és a privát történelem elemeinek keresztezésével.

 

 

Balkányi Nóra írása a darabról:

 

A múlt értő feldolgozása legalább olyan jó ütemben halad kis hazánkban, mint a metróépítkezések. A Buenos Aires-i író, rendező és zenész Lola Arias színháza azok közé a munkák – filmek, szövegek, zenék, mindezek rituális ötvözetei –, közé tartozik, melyek kiinduló lényege az „igaz történet alapján”. A november végén Trafóban szereplő Diktatúrában élt az apám (My Life After) feldolgozni, szembenézni, megérteni segít. Mindez különösen fontos, ha évtizedes történelmi traumákat ír át vagy nyom el egy hatalmi ideológia. Mikor megszaporodnak a mozaikszavak, ismerős lesz a kafkai közpszerv.

 

Nem szoktunk úgy felkelni, hogy na, srácok, akkor ma történelem lesz. A napok utólag válnak „történelmi jelentőségűvé”. Jön valaki, egy szép pénteken átveszi a hatalmat és később diktátorként milliók életét teszi tönkre. Valaki éppen azon a pénteken megy először munkába. Más éppen aznap születik meg. Ezekkel a gondolatokkal játszott Arias tavaly a Trafóban bemutatott Az év, amikor születtem című munkája is. Akkor Augusto Pinochet chilei diktatúrájáról volt szó: azokról az évtizedekről, melyekben a darabban szereplő amatőr színészek szülei a mindennapjaikat próbálták élni. Most ennek előadásnak az előzménye jön Budapestre: a My Life After ugyanígy dolgozza fel a Juan Perón vezette hetvenes évek korszakát.

 

Perón katonatiszt volt, majd háromszor lett Argentína elnöke. Népszerűségét feleségének, Evita Perónnak köszönhette később is, miközben tizenötezren haltak megy vagy tűntek el hatalma alatt. A darabban hét személyes sztorin keresztül kerülnek egymás mellé kollaboránsok és lázadók gyerekei. Régi tárgyakkal dolgoznak: ruhákkal, kazettákkal, fotókkal, levelekkel. Carla apja a Népi Forradalmi Hadsereg őrmestere volt és nem tudni, hogyan halt meg. Liza családja száműzetésben került. Vanina apja beépített rendőrként vett részt kínzásokban. A darabban szereplő profi és civil szereplők kifejezetten a történeteik miatt kerültek össze, részt vettek az interjúzásban és a nyomozásban.

 

lola2

 

„Túlélő áldozatok és emberi jogi szervezetek beszámolói az iszonyat képsorait tárják elénk az 1976 és 1983 közötti időszakról, amikor a felforgató tevékenységgel vádolt emberek, rokonaik és barátaik – javarészt fiatal emberek – egyik pillanatról a másikra tűntek el otthonukból vagy a nyílt utcáról, hogy elmondhatatlan kínzások közepette valljanak – az esetek többségében a semmiről.” (Kovácsy Tibor)

 

A darab dokumentarista, mivel történeti tényeken alapszik. Ugyanakkor fikciós színházról is beszélhetünk, nem szabtak határt a konkrétumok. „A szereplők újrajátszanak jeleneteket a múltból, akár homályos emlékek alapján. A múlt fikcióvá válik, ahogyan átfolyik a személyes emlékezeten” – mondta Arias egy tavalyi interjúban. Valahogyan úgy, mint a postásjátékban: mikor egy mondatot súgunk körbe egy több emberből álló láncban, és amit a végén álló hall meg, teljesen más lehet, mint amit az első fogalmazott meg.

 

Diktatúrákból vagy feldolgozandó történelmi traumákból távolról nincs hiány. Tavaly a Trafó kávézójában Arias azt mesélte, hogy mikor Európában turnézik a darabjaival, szinte mindig elhangzik, hogy az adott országban is jól jönne egy ilyen darab. Itthon szükségünk lenne rá.

 

Balkányi Nóra

 

A Diktatúrában élt az apám (My Life After) november 27-én és 28-én este nyolc órakor lesz a Trafóban.

 

 

süti beállítások módosítása