Orosz népi posta – Bán Jánossal debütál a Pinceszínházban

December 5-én mutatja be a Pinceszínház a Nemzeti Színházzal közös produkcióját, az Orosz népi posta című Bogajev-drámát, Bán János főszereplésével.

Ajánló az előadás elé:

 

Iván Szidorovics szomorúan ül a hokedlin és hintáztatja a magányát. A felesége meghalt, a tévé és a rádió elromlott. Iván Szidorovics pedig csak úgy elvan magában, mint egy repedés a plafonon. Talán az aggkori leépülés logikájából következik mindez, de az is lehet, hogy Iván Szidorovics a lelke mélyén filozófus, aki szereti ezt a platóni mondatot: „Az élet a születéstől a halálig tartó folytonos mozgás.” Lehetséges, minden lehetséges. Nem tudom.

 

Iván Szidorovics felesége valaha a postán dolgozott, ahonnan dobozostól hordta haza a tiszta borítékokat és a kemény távirati űrlapokat, ám nemigen lehetett mit kezdeni velük. Ahogy ül a hokedlin, Iván Szidorovics fejében évei számát meghazudtoló, aktív, komoly agymunka indul meg. Úgy tűnik, kigondolt valamit…

 orosz nepi posta m

Orosz népi posta (forrás: Pinceszínház)

 

Oleg Bogajev

OROSZ NÉPI POSTA

nevetőszoba egy magányos nyugdíjas számára

 

Szereplők:

 

Iván Szidorovics Zsukov – Bán János

II. Erzsébet – Haumann Petra

V. I. Lenin – Chován Gábor

V. I. Csapajev, parancsnok; Szevasztjanov, űrhajós – Babicsek Bernát

Ljubov Orlova, színésznő – Szél Dalma Rebeka

 

Zenészek: Szirtes Edina Mókus / Kertész Endre, Babicsek Bernát

Irodalmi munkatárs: Kozma András

Díszlet: Sebők Júlia

Jelmez: Bozsik Ágnes

Zene: Szirtes Edina Mókus

Mozgás: Kerekes Kristóf

Súgó, ügyelő: Rácz Nóra

Rendezőasszisztens: Zakar Ági

Művészeti konzultáns: Vidnyánszky Attila

Rendező: Nagy Péter István

 

Az előadás a Nemzeti Színházzal koprodukcióban, az NKA támogatásával jön létre.

Bemutató időpontja: 2014. december 5.

 

 

Forrás: Pinceszínház