Így emlékeznek Balikó Tamásra

"Tamás nem a kőszegi lelkész-Balikók inas-szikár alkatát örökölte, inkább édesanyjára, Babi nénire ütött. Szenvedélyes volt és sokszor harsány. Szeretett és gyűlölt. Szerették vagy gyűlölték. Tehetségét azonban nem lehetett kétségbe vonni. Nagyon fiatalon lett a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója, majd művészeti tanácsadó a nagy Nemzetiben, amikor Jordán Tamás igazgatta. 

Jordán mandátumának lejártakor Tamás, aki közben ledoktorált a színházi tudományokból, átgondolt, nagyon alapos és terjedelmes pályázatot nyújtott be a fővároshoz. Pályázatát megismerték és egyöntetűen támogatták a Nemzeti művészei. Azzal utasították el, hogy rövid, és nem elég alapos. Mint kiderült, a pályázatot elbíráló bizottság csak néhány oldalt látott az anyagból.

Tamás nem politizált. Beérte a színházzal. Pécsett szerették. A város az Európa kulturális fővárosa rendezvényeire készült. Toller László polgármester egy társulati gyűlésen felszólalt és kijelentette, hogy amíg ő ott a városvezető, addig Balikó lesz az igazgató.

2011-ben, pécsi mandátumának lejáratakor megüzenték neki, hogy inkább ne pályázzon.

Nem pályázott, kiegyezett. A siklósi várban próbált színházat csinálni. Belebukott. Próbált a felszínen maradni. Rendezett Budapesten, Veszprémben, Miskolcon, játszott Győrött, Pécsett és Szombathelyen. Már csak elvétve fogott teniszütőt és alig-alig ült lóra. Budapesten az Opera melletti apró Thalia Café társ-tulajdonosaként gyakran maga szolgált föl. Ha közben ideje volt, leültek az egyik asztalhoz Papa heverjával, és kóstolgatták a boraimat. Leginkább a cabernet-t itták, mert az egészséges.

(...) Tamás mostanában is új pályázatokra, új szerepekre, rendezésekre készült. Állítólag egy nagy film is kilátásban volt. Vasárnap este kilenckor Trokán Péter hívott fel: Nem tudtad? Egy órája. Már olvasható a színházi oldalon és a pécsi hírek között is. Sajnálom, hogy tőlem tudtad meg".

 

 

Zappe László a Népszabadságnak írt:

 

"Először - emlékezetem szerint - 1987-ben Pécsett láttam színpadon: Roger Vitrac darabjában a címszerepet, Viktort, a kilencéves óriásgyereket játszotta. Utoljára, alig tíz napja, Győrben Egressy Zoltán Június című darabjában egy kissé megfáradt, ötvenes hangszerkereskedőt játszott, aki éppen fanyar lírával kezd új életet (a nő egy tízessel fiatalabb, úgyhogy szerep szerinti fia is kavar vele). Bölcsességgel temperált, okosan lehalkított érzelmekkel telített alakítása bizonyára telibe találta a szerző elképzelését. Nem sejthettem, hogy a két szerep között egy teljes életút, egy művészi pálya ment végbe.

(...) Távolról úgy látszhatott, nem veszi szívére szakmája szokott csapásait. Mégis a szíve vitte el akkor, amikor ereje teljében kellett volna még lennie.
Számon tartott, megbecsült tagja volt a színházcsinálók és színházba járók nagy családjának. Hiányozni fog."

 

 

Simon István a pécsi igazgatási igazgató a bama oldalán nyilatkozott:

 

"Több mint harminc éves volt a barátságunk, és csak szép és jó dolgok jutnak vele kapcsolatban eszembe. A társulat minden tagja imádta, mert soha nem érdekelte az aktuálpolitika, csak a közösség. Emellett igen erős volt benne a családösszetartó szándék. Magam is családtagnak számítottam náluk, ő pedig megragadott minden lehetőséget hogy mindenki együtt legyen, s ilyenkor fantasztikus dolgokat főzött és szórakoztatta a társaságot".

 

 

Balogh Gyula a Népszavában emlékezett:

 

"A halál mindig sokkoló. Különösen akkor, ha egy aktív, látszólag ereje teljében lévő, élni akaró, a munkájában és a magánéletben is szenvedélyes, fáradhatatlan embert ragad el hirtelen. BalikóTamás mindenképp ebbe a kategóriába tartozott. Szenvedélye volt a színház és minden, illetve mindenki, aki ebbe a közegbe tartozott. Férfias, karizmatikus külsejével egy társaságban eleve akkor is észrevétette magát, ha nem is akarta. És ez a karizma a színpadon keresztül is átjött, több fontos fő- és karakterszerepben is. (...)  Élvezte a szabadságot, de nagyon pontosan érzékelte a társadalmi és szakmai jelenségeket, legalábbis ez derül ki az egyik utolsó interjújából, melyet szeptemberben a Pécsi Újságnak adott: "A magánérzetem kifogástalan, a közérzetem az már sajnos nem. Azt látom, tapasztalom, hogy elhatalmasodik a kontraszelekció, az értékeink önkéntes elvesztésének gyalázata, s ez a mi szakmánkra, a színház- és filmművészetre sajnos hatványozottan igaz" - mondta. Eközben tényleg boldognak tűnt, újra szerető társra talált, akinek sikereire nagyon büszke volt. (...) Szélvészsebesen, búcsú nélkül távozott közülünk, úgy látszik, a szíve mégse bírta azt, ami körülöttünk zajlik". 

 

 Forrás: Népszabadság, Népszava, Bama, Cink