Utoljára látható a Trafóban Mundruczó Szégyene

December 18-19-én látható utoljára a Trafóban a Proton Színház Szégyen című előadása Mundruczó Kornél rendezésében.

 

A Proton Színház ajánlója:

 

„A Szégyen pedig Mundruczó Kornél legjobb rendezése a Szorokin-adaptáció óta: a Jég (ami még színtiszta magyar produkció volt) tudott ennyire belehasítani a színházba, mint ez a Szégyen tudna, ha elegen láthatnák itthon is, abban a közegben, amelyből vétetett… De már a színházon kívüli világon jár az eszünk; Mundruczónak - külföldön is - sikerült elérnie, hogy körülnézzünk, nem annyira kívül, mint inkább belül. Kérdések tolulnak, és nemcsak a "mit tennék én a helyében", hanem az, hogy vajon mindig elég körültekintőek-e az úgynevezett egészséges első reflexek, és vajon nem a belegondolás elől menekülünk-e általuk. Szóljon, aki tud ennél aktuálisabb házi feladatot itt és most.” (Csáki Judit)

 

disgrace0009 Agh Marton

 

Kutyák és istenek, erőszak és bűn, elfogadás és kiszolgáltatottság a Proton Színház világot járt, többször díjazott produkciójában. Mundruczó Kornél legendás előadása, a Szégyen december 18-án és 19-én látható utoljára a Trafóban. A cannes-i filmfesztiválon fődíjat nyert Fehér Isten című film egyik előzménye a 2012-es előadás, ami azóta is óriási sikernek örvend. Mindent leigázó emberi természet és faji diszkrimináció egyszerre jelenik meg Coetzee azonos című regényének színpadi adaptációjában.

 

A Szégyen főhőse egy, a messzi Dél-Afrikában, a poszt-apartheid időszakában Cape Townban romantikus irodalmat tanító professzor, David Lurie, akit Zsótér Sándor alakít a színpadon. A regény szétfeszíti a helyi társadalmi erővonalak alkotta kereteket és éles pontossággal mutat rá saját európaiságunk legnagyobb kérdéseire. Azokra a közös félelmekre és problémákra, amelyek egy nyilvánvalóan nagy átrendeződés előtt álló kontinensen mindannyiunkat foglalkoztatnak. David figurájában egy fehér afrikait ismerünk meg, a mindig is kiváltságokkal és előjogokkal rendelkező sznob entellektüel alakját, aki egy új társadalmi berendezkedésben elveszíti a hatalmát és minden viszonyítási pontját.

 

disgrace0045 Agh Marton

 

A rendező, Mundruczó Kornél a színpadi adaptáció készítéséről elmondta, hogy a regény nem drámai alapanyag, különösen azért sem, mert Coetzee számára inkább egzisztencialista filozófus, mint kizárólag történetmondó. Az irodalom a színpadon nem működik - tette hozzá, ezért a regény által kiváltott hatást szerették volna színházban megfogalmazni. Coetzeével kezdték a munkát, de amikor egyre többet hagytak el a regényből és kezdték követni a darabbeli kontinuitást, egyre inkább kezdett működni a színpadi változat - foglalta össze a munkafolyamatot.


Természetesen minden szereplő elolvasta a regényt, majd ezt követően több hétig kutattak Dél-Afrikáról, az apartheid utáni időszakról, és keresték a nem direkt párhuzamokat például a rendszerváltás kapcsán, amelyek Magyarországgal összekapcsolhatják a mondanivalót. "Ez a legmagyarabb előadásom" - fogalmazott, és hozzátette, nagyon kíváncsi a magyar közönség véleményére, reakciójára. A rendező azonban nem moralizálni akar, hiszen semmi nem fekete vagy fehér - a jelenlegi magyar politikai helyzet sem -, nem a történelemről kíván beszélni, hanem arról, ami van, a létezésről. Hozzátette: nem csupán magyar, de európai kérdéseket is felvet, amennyiben a kisebbségi tematikát tekintjük.


Mundruczót a semmiből jövő agresszió érdekelte, a regényben súlyt kapó öregedésre pedig azért nem fektetett hangsúlyt, mert számára az öregedés arról szól, hogy valaki nem érti a világot – fejtette ki az előadás bemutatója után, a bécsi közönségtalálkozón a rendező. Ezért is választotta David Lurie szerepére Zsótér Sándort, valamint azért, mert Lurie tanárságát szerette volna kiemelni, s ehhez a „magyar színház ikonikus figurája", több közreműködő tanára, Zsótér tűnt a legalkalmasabbnak.


A rendező felelevenítette ausztráliai találkozását az íróval. A Nehéz istennek lenni című előadással Adelaide-ben jártak, itt ismerkedett meg J. M. Coetzee-vel, aki igen ritkán jár színházba, ezért volt megtisztelő, hogy megnézte a magyar produkciót, majd utána egy kétmondatos e-mailben fejezte ki tetszését. A nagyon szégyellős író - aki Mundruczó szerint pontosan úgy néz ki, mint egy igazi író, hiszen két-három toll van a zsebében - a Szégyenben is megjelenik: úgy volt öltözve, mint az előadásbeli David, és néhány, az unalmas Ausztráliára, illetve Adelaide-re vonatkozó mondatát is idézik a színpadon.” (A Fidelio beszámolója a bécsi bemutatóról)

 

disgrace0011 Agh Marton

 


Mundruczó Kornél – Proton Színház: Szégyen
2014. december 18-19. csütörtök/péntek, 20.00 óra
TRAFÓ Kortárs Művészetek Háza
16 éven felülieknek!

 

Szereplők: BÁNKI Gergely, DERZSI János, KATONA László, MONORI Lili, RÁBA Roland,

SZÉKELY B. Miklós, SZEMENYEI János, TÓTH Orsi, WÉBER Kata, ZSÓTÉR Sándor


Díszlet, jelmez: ÁGH Márton
Dramaturg: PETRÁNYI Viktória
Zene: SZEMENYEI János
Producer/produkciós vezető: BÜKI Dóra
Produkciós asszisztens: Csató Zsófia
Műszaki vezető: ÉLTETŐ András
Fény: ÉLTETŐ András, RIGÓ Zoltán
Hang: BELÉNYESI Zoltán
Kellék: NAGY Gergely
Videó: GYORGYOVICS Zoltán
Öltöztető: OLÁH Tímea
Rendező: MUNDRUCZÓ Kornél

Külön köszönet: BENKŐ Fruzsina, JUHÁSZ Róbert, SUSÁN Piroska
Koprodukciós partnerek: Wiener Festwochen, Festival d’Avignon, KunstenFestivalDesArts,

Trafó Kortárs Művészetek Háza, Malta Festival, Hebbel am Ufer, Romaeuropa 2012

 

Forrás: Proton Színház

Fotók: Ágh Márton

 

 

süti beállítások módosítása