Decemberben a Jurányiba költözik a Baal - Villáminterjú Pető Katával

A Szputnyik társulatának tagjával Antal Klaudia készített rövid interjút.

Azok, akik láttak téged például Az óra, amikor semmit sem tudunk egymásról c. előadásban, vagy hallottak koncertezni a Sadant zenekarral, tudják, hogy gyönyörű hangod van. A pályaválasztásnál mennyire volt nehéz meghozni a döntést, hogy a színészetet válaszd az éneklés helyett?

Gimi után jártam a Bartók Béla Konzervatórium ének szakára, akkoriban opera énekesnő szerettem volna lenni, ott jöttem rá, hogy nekem ez nem fog menni, annyira izgultam minden vizsga előtt, hogy általában inkább lebetegedtem. Nem volt könnyű, de be kellett látnom, hogy nem ez az én utam. Mindennek ellenére a mai napig énekesnőnek is tartom magam, fontos a zene, az éneklés mint kifejezési eszköz. A Sadant nevű zenekarommal közösen csináltuk a zenét és gyakran szöveget is írtam.

Miért angolul és franciául írtál dalokat?

Egyrészt nem tudtuk elképzelni, hogy a trip-hop stílus, amibe mi beleszerettünk, amit itthon képviseltünk, ugyanúgy szólt volna magyarul, mint angolul Tricky vagy Beth Gibbons szájából, másrészt azt gondoltuk, hogy így jobban tudnánk külföldön is érvényesülni. A szövegírásban nálam az is közre játszott, hogy annyira szeretem a magyar nyelvet, hogy sokkal nehezebben nyúlok hozzá, mint egy idegen nyelvhez. Ha magyarul fogalmazok, annak tökéletesnek kell lennie, ellenben ha angolul, franciául írok, akkor megengedem magamnak, hogy egyszerűbb kifejezésmódot használjak.

Fotó: juranyihaz.hu

Úgy tűnik, hogy téged a színházban sem zavar, ha idegen nyelven kell kifejezned magad.

Egyáltalán nem, sőt, nagyon élvezem, mert rengeteg új eszközt ad a kezembe. Néha unom, hogy magyarul ugyanúgy mondok el bizonyos mondatokat, illetve ugyanúgy viselkedek hasonló helyzetekben, egy idegen nyelv használata azonban mindig ki tud ebből billenteni. Ráadásul számomra ez egyben mindig egy kutató munka is: figyelem, például a német embereket az utcán, a boltokban, a színházban, figyelem, hallgatom, néha leutánzom magamban a hangsúlyokat, vagy később beugrik és használom a munkámban.

Akezdetvégében harmadszorra dolgoztatok együtt Kovács D. Dániellel. Milyen rendezőnek tartod Danit?

Dani rengeteget gondolkodik az adott darabról. Mélyen beleássa magát a szövegbe, a jelenetekbe és ez minden ötletén érződik. Az előadás pedig egy közös értelmezés során kap végső formát. Most a Baalon, a diplomamunkáján dolgozunk újra, s már látszik, hogy sok minden változott benne pár hónap alatt a darabbal kapcsolatban, és más irányvonalakat szeretne felerősíteni az előadásban. Ilyen például a vallás. Az Istenbe vagy a saját magunkba, tehetségünkbe, létezésünkbe vetett hit közti párhuzam.

- Maga hisz Istenben?

- Mindig magamban hittem. De az ember végül ateista is lehet.

Szerintem ez az egyik legmegrázóbb fordulat.

Decembertől a Baal a Jurányiban lesz látható. Számodra miről szól ez a Brecht darab?

Egy végtelenül tehetséges önsorsrontó emberről, aki rengeteg lehetőséget kap az élettől, de nem tud élni velük: egyszerűen nem bírja visszafogni az indulatait, a végtelen igazságérzetét, hideg őszinteségével mindenkit elkerget, kiöl maga mellől, képtelen beilleszkedni a társadalomba, mert nem is akar. Sajnos rengeteg Baalhoz hasonló önpusztító zsenit ismerek és ismertem én is. De mindig hittem, hogy meg tudnának változni.

Milyen kérdés izgatott akezdetvége című darab feldolgozásakor?

Ott elsősorban az érdekelt, hogy mi van akkor, ha úgy játszom a feleséget és a szeretőt, hogy nem választom el élesen a két karaktert. Arra voltam kíváncsi, hogy érvényes kérdésfelvetés tud-e lenni az, hogy miképp változik egy nő személyisége attól függően, hogy hogyan kezeli a férfi: ebben a darabban a feleség, akivel nem foglalkoznak és csupán feladatokat kap, illetve kritikákat fogalmaznak meg felé, elnőietlenedik, elszürkül, ellentétben a szeretővel, akit elhalmoznak kedvességgel, rajongással, akit imádnak, ő lám-lám kivirágzik.

Az interjút készítette: Antal Klaudia

Forrás: Jurányi Ház