Rock-rapszódiát mutattak be a Madách Stúdióban

A hétvégén mutatta be a Madách Színház Fekete György - Munkácsi Mihály Dögkeselyű című rock-rapszódiáját, amely a II. Madách Musical Pályázat nyertes műve. Képes összefoglaló a bemutatóról.

dögkekselyű bem11

 

A Madách Színház egyik legfontosabb célja, hogy a világhírű musicalek mellett a műfaj tehetséges magyar szerzőinek is lehetőséget adjon a bemutatkozásra. A színház ezért indította útjára 2009-ben musical pályázatát, amelynek győztese, Bolba Tamás – Galambos Attila – Szente Vajk Csoportterápia című musical comedyje azóta is nagy sikernek örvend, az Én, József Attila című darabhoz hasonlóan, amely szintén a pályázaton tűnt fel és 2012 óta a nagyszínpadon láthatja a közönség.

 

Legutóbb a II. Madách Musical Pályázaton két győztest is hirdettek: Horváth Péter - Gerendás Péter - Fekete György Aranyborjú című musicalje, és a december 7-én bemutatkozó Fekete György és Munkácsi Miklós nevével fémjelzett Dögkeselyű című darab osztozott az első helyen. A kultikus film rock-rapszódia változatát Haragi Mária állította színpadra, a Madách Stúdióban.

 

Így készült a Dögkeselyű - összpróba

 

 

A színház ajánlója

 

Jól öltözött idős hölgyek ellopják egy taxisofőr aznapi bevételét. A Dögkeselyű története Simon József, a diplomás taxisofőr egyszemélyes bosszúhadjárata, aki a bűn ellen, paradox módon, kénytelen bűnnel harcolni. Vajon ki hisz neki? Ki tud – egyáltalán ki akar segíteni? A Munkácsi Miklós Dögkeselyű című kisregénye alapján készült kultuszfilm, egyben az első akciófilm története ezúttal a Madách Színház Stúdiószínpadán pereg előttünk a 80-as évek rock muzsikáját idézve. A darab egyszerre követi a kisregény eredeti történetét, és hozza közelebb a mai nézőhöz a keserű mondanivalót. Mert ugye mondanunk sem kell – ugyanott élünk, s nem sok minden változott azóta, ha felvetődik a kérdés: kire számíthat, aki szorult helyzetbe kerül?

 

 A bemutató képekben:

 

dögkeselyű bem2

 1.

dögkeselyű bem3

 2.

dögkeselyű bem4

 3.

dögkeselyű bem5

 4.

dögkeselyű bem6

 5.

dögkeselyű bem8

 6.

dögkeselyű bem9

7.

dögkeselyű bem

8.

dögkeselyű bem7

9.

dögkeselyű bem10

10.

 

 Forrás: Színház.hu, Madách Színház Fotó: Madách Színház

 

süti beállítások módosítása