Elfelejtettem – Szlovák nyelvű előadás érkezik a Bethlen térre

A tavaly indított nemzetiségi színházi sorozatban havonta egy-egy, Magyarországon működő nemzetiségi színház tart előadást a Bethlen téren.

December 15-én este fél 8-kor az Országos Szlovák Önkormányzat Vertigo Színháza Katarína Mišíková-Hitzingerová Elfelejtettem (Zabudla som) című tragikomédiáját játssza eredeti nyelven, magyar felirattal.

 

Ajánló a darab elé:

Három nő, három generáció. Az Elfelejtettem a szeretet története. A szereteté, amely néha súlyként nehezedik ránk, de amely nélkül nem tudnánk, és nem is szeretnénk létezni.

A tavaly elindított Nemzetiségi Pódium program folytatásaként ebben az évadban havi rendszerességgel egy-egy nemzetiségi előadás kerül bemutatásra a Bethlen Téri Színházban. Decemberben a Zabudla som (Elfelejtettem) című tragikomédia látható.

 

elfelejtettem m Elfelejtettem (forrás: Bethlen Téri Színház)

 

 

A Vertigo Szlovák Színházról:

Néhány lelkes ember, a magyarországi szlovák színházi hagyományok újraélesztése, új kihívások, kulturális misszió betöltése, a szlovák nyelv iránti érdeklődés felkeltése, valamint egy nemes küldetés ötlete. Ez csak egy pár jelszó azokból, melyek a Vertigo Szlovák Színjátszó Csoport létrejöttét jellemezték 1997-ben. A csoportból 2004-ben Vertigo Szlovák Színház lett, de az elhatározások, az elképzelések, a vágyak, a célok maradtak. 17 éve, hogy a magyarországi szlovák kulturális élet vérkeringésébe bekapcsolódtunk, és együtt, egymás mellett haladunk, amatőrök és professzionális művészek – a néha rögös úton – nézőink felé. A mérleg kiegyenlített: vannak, akik „csak” szórakozni kívánnak, feledni akarják a néha durva valóságot, vannak viszont, akik katarzisra vágynak, mohón szívják magukba a mély, komoly gondolatokat és érzelmeket, együtt lélegeznek a színészekkel, átélik drámájukat, a sorsukban való szédülésüket – a vertigot.

 

Vertigo Szlovák Színház 2008. január óta plusz feladatokat vállalt: rendeltetése ezentúl nemcsak az előadások létrehozása és utaztatása, hanem olyan szakmai területek felkarolása, rendezvények szervezése, melyek az egyetemes szlovák színjátszással, a gyermekszínjátszással, a drámapedagógiával függnek össze. Ilyenek a gyermek színjátszó táborok, színjátszó szemlék, drámapedagógiai továbbképzések, gyerekelőadások tájolása, színjátszó találkozók és filmes rendezvények.

 

Egy mai nemzetiségi színház – konkrétabban, a mai szlovák nemzetiségi színház – a szó szoros értelemében nem hagyományőrző és nem is biztos, hogy hagyományteremtő. Viszont mindenképpen követi és tiszteli a hagyományokat. Küldetése és jelentősége olyan, amelyet nem szabad lebecsülni.

 

Elfelejtettem – Zabudla som

Tragikomédia

Az előadás szlovák nyelven, magyar felirattal látható.

 

Szerző: Katarína Mišíková-Hitzingerová

Rendező: Dér András

Szereplők: Thirring Viola, ArtD., Dér Denisa, Lax Judit, Soňa Ulická, Marián Viskup

Dramaturg: Ľuboslav Majera, Onodi Daniela

Hang, fény: Lendvai Károly, Bálint Gábor

Díszletező: Czingel István

 

Bemutató december 15., 19:30, Betheln téri Színház

 

Forrás: Bethlen Téri Színház

 

süti beállítások módosítása