Formába önti a mondanivalót - Boráros Szilárd bábtervező kiállítása nyílt

Boráros Szilárd bábtervező munkáiból látható tárlat a Weöres Sándor Színházban.

A tárlat nagyrészt a bábművész korábbi munkáira épül, ám a kiállítást életre hívó marionett lovacska vadonatúj. A maszkok bábok és eszközök rendkívül változatosak, s valamennyi hűen tükrözi Boráros Szilárd tehetségét.

A kiállított mesterművek egytől- egyig „használati tárgyak”, hiszen mindegyik játszott valahol az országban, sőt határainkon kívül is.

Interjúrészlet Boráros Szilárddal:

Boráros Szilárd a Csallóközből került a prágai Művészetek Akadémiájára, ahol a kilencvenes évek elején végzett bábtervezőként. Külföldi munkái mellett idehaza is folyamatosan dolgozik az ország több bábszínházában, fővárosban és vidéken. De bárhol is jár, hasznát veszi a cseh egyetemi képzés sokrétűségének, ahol a mesterség minden lépcsőfokát el kellett sajátítaniuk, a műszaki rajzolástól kezdve a gyártásig.

- Az ottani Színművészetitől nincs elkülönítve a tervezői szak. 1952 óta létezik külön bábra szakosodott művészeti oktatás, és a bábrendezés, a bábszínészet és a bábtervezés egy katedra alá tartozik. Szorosabb volt az együttműködés, jobban belekóstolhattunk, miről is szól ez a műfaj.

- Prágában találkoztál olyan bábszínházzal, ami meghatározta a munkásságodat?

- Peter Schumann: Bread and Puppet Theatre. Prágában A tűzoltó halála című beltéri előadásukat láttam először, és a kilencvenes években az Archa Színházban dolgoztam is velük. A nyersesség és a pofonegyszerűség ragadott meg bennük. Mint a zsíroskenyér - minden olyan egyszerű volt. Schumann semmivel sem cicózik túl sokat. Szerinte nem szabad több időt foglalkozni a gyártással, mint amennyit színpadon tölt a produkció. Eszméletlen munkatempóban dolgozik, és ilyeneket mondogat: ide nem kell csavar, elég lesz madzaggal vagy dróttal odaerősíteni, hiszen negyven előadást játszunk belőle. Ez a fajta gondolkodás és munkamódszer több előadásomat is befolyásolta. Legutóbb a Kovács Géza rendezővel készített Cigánylegendában csak nyers papírt használtunk. Afféle raklap technikával készült minden: fekete-fehér festék kartonlapokra festve, színek nélkül, egyszerű, szinte letépett textilekkel kombinálva.

- Melyik előadásaidat említenéd, ahol a bábjaid a legszervesebben illeszkednek a darabhoz?

- Mindig az a mérce, hogy mennyire pontosan tudom formába önteni a darab eszmei mondanivalóját, és mennyire tudja felvenni azt az alakot, ami fejben és érzelmekben már megszületett. Ilyen volt Kecskeméten szintén Kovács Gézával A dzsungel könyve. Faragott famaszkok szerepeltek benne, amihez textil-mozaikok csatlakoztak vitrázsszerűen, selyemből, nehézbársonnyal kombinálva. Az előadás igazából nem Kecskeméten futotta ki magát, mert a színészek nem voltak hajlandóak a fejükre venni a maszkokat, így Zalaegerszegen csiszoltuk olyanra, amilyenre megálmodtuk. Azután a Veres András rendezte Szindbád is sikerültnek mondható, bár nagyon keveset játszottuk. Viszont látta egy lengyel igazgató, tetszett neki, és mivel András Lengyelországban végzett bábrendezőként, nem volt nyelvi akadály, újra elkészítettük lengyel színészekkel. Az az előadás megjárta Kínát is. De sikeresnek tartom a Cigánylegendát, a másodpremierre készülő János vitézt, vagy Kormos István Az égigérő fa című feldolgozását, amit Rumi Laci rendezett Szombathelyen. Akkor vagyok elégedett, ha át tudom karolni az egész folyamatot, ami azért kakukktojás. Egyébként csak tervezek itt is, ott is.

- Mi az oka, hogy sehol nem eresztettél gyökeret?

- Több helyen próbáltuk-próbáljuk, de ez sok mindentől függ. Olyan társulatban tudnék jól működni, amelyik érdeklődő. Én azért csinálok bábszínházat, mert szeretem csinálni, és nagyon nehezen bocsátom meg, ha valaki csak azért műveli ezt a szakmát, mert máshol nem akadt hely.

Folytatást a FIDELIO oldalán talál.