25 éve hunyt el Samuel Beckett

Huszonöt éve, 1989. december 22-én halt meg Samuel Beckett ír származású Nobel-díjas költő, író.

Dublini középosztálybeli protestáns családban született 1906. április 13-án, pénteken, apja építési ellenőr, anyja ápolónő volt. Beckett a dublini Trinity College-ban tanult, ott, ahol annak idején Oscar Wilde is, 1927-ben francia és olasz nyelvből szerzett bölcsészdiplomát. Rövid ideig egy belfasti magániskolában tanított, majd 1928-ban Párizsba ment és angol lektor lett az École Normale Supérieure-ön. Nem sokkal megérkezése után közös ismerősük bemutatta James Joyce-nak, akinek hamarosan a tanítványa és barátja lett.

1929-ben esszét írt Joyce-ról, amelyben megvédte őt a közérthetőséget követelő közönség támadásától. 1930-tól a dublini Trinity College francia lektoraként működött, s megnyerte első irodalmi díját - 10 fontot - Poroszkóh című művéért. A következő évben született Proust-esszéjében már körvonalazódott világképe, amely szerint az életben a szenvedés és az unalom időszakai váltakoznak. Ugyancsak 1931-ben feladta állását és alkalmi munkákból élve céltalanul vándorolt Írországon, Franciaországon, Anglián és Németországon át, közben verseket és történeteket írt. Útja alatt számos csavargóval, vándorral találkozott, későbbi írásainak legmarkánsabb figuráit ezen élményeiből merítve keltette életre.

Fotó. Lufti Ozkok

Vándorlásai alatt akárhányszor Párizsban járt, felkereste Joyce-ot, ám - a legenda szerint - egy szó sem esett köztük, mindketten némán üldögéltek, önnön szomorúságukkal eltelve. Beckett 1938-ban Londonban megjelentette Murphy című regényét, majd végleg visszaköltözött Párizsba. Nem sokkal ezután az utcán tüdőn szúrta egy férfi, aki pénzt akart tőle kérni, s az író kórházba került. Felépülése után meglátogatta a börtönben támadóját, és megkérdezte, miért szúrta meg. "Nem tudom, uram" - hangzott a felelet, s ez a mondat újra és újra visszatért Beckett későbbi műveiben.

A második világháború alatt csatlakozott a francia ellenállási mozgalomhoz, 1942-ben - amikor csoportjának néhány tagját letartóztatták - francia születésű feleségével, Suzanne Dumesnil-lel a németek által meg nem szállt Vichy-i Franciaország területére menekült. 1945-ben tértek vissza Párizsba, s ekkor kezdődött Beckett írói működésének legtermékenyebb időszaka. Megírta regénytrilógiáját, amelynek első része, a Molloy (1951) részleteiben az Odüsszeia és az evangéliumok parafrázisa. Folytatása, a Malone meghal (1951) fő alakja egy kórházi ágyon fekve látja szeme előtt elvonulni egy élet valós vagy képzelt eseményeit, amelyek groteszk halálba torkollnak. A harmadik rész, A megnevezhetetlen (1953) egy test nélküli tudat óriásmonológja.

Beckett nevét klasszikussá vált abszurd drámája, az 1952-ben elkészült Godot-ra várva tette világhírűvé. A darab két csavargó hőse, Vladimir és Estragon az örökös várakozás állapotában él, de a változás - Godot eljövetele helyett - csak az emberi értékek lassú pusztulásában nyilvánul meg. A mű Beckett szellemének talán legmegfelelőbb előadása 1957-ben volt, amikor a San Francisco Actor's Workshop a San Quentin börtönben adta elő a darabot. A közönséget alkotó raboknak, akár Vladimirnak és Estragonnak, az élet várakozás, a kiszabott idő eltöltése, a belekapaszkodás a reménybe, hogy a szabadulás hamarosan bekövetkezik, ha ma nem is, talán holnap.

Későbbi drámái közül A játszma vége (1957) és az Ó, azok a szép napok (1961) még hagyományos színműszerűek, de idővel már csak pár perces jeleneteket, némajátékokat írt. Ugyanez a végletes tömörség jellemzi későbbi prózáját is: a Semmi szövegek (1955) elbeszélésciklusát követő, jobbára néhány oldalas szövegeit ő maga a "memento mori" funkcióját betöltő 17. századi holland képekhez hasonlította. E korszakában mindössze két hosszabb műve született, a Comment c'est (1961) című regény és Az elveszejtő (1971) című kisregény, amelyek afféle Dante-parafrázisnak tekinthetők.

Bár művei az elidegenedést, illúziótlanságot és reménytelenséget képviselték, Beckett volt az első abszurd művész, aki világhírű lett. Műveit mintegy húsz nyelvre fordították le, 1969-ben elnyerte a Nobel-díjat "művéért, mely a regény- és drámairodalomban új formákat honosított meg, és az ember nyomorúságán keresztül annak felemelkedését kívánja szolgálni". A Semmi, a Csőd és a leküzdhetetlen Magány megjelenítése, a kimondhatatlan kimondása azonban egyre nehezebb feladatnak bizonyult számára - ennek ellenére 1989. december 22-én bekövetkezett haláláig kötelességének érezte e létállapot megfogalmazását.

Számos műve magyarul is megjelent, darabjai közül a Godot-t mutatták be legtöbbször a hazai színpadokon, legutóbb 2014-ben a budapesti Katona József Színházban és Miskolcon is. A játszma vége című darabjából a Kossuth-díjas komponista, Kurtág György írt operát.

Forrás: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum