A monumentális előadás mintegy 600 m2-nyi színpadát 5 nap alatt 100 ember építette fel s a rajta lévő eszközök Belgiumtól Izraelen keresztül, a világ számos pontjáról érkeztek – derült ki a darab sajtónyilvános próbáján.
600 m2-nyi színpad, 16 méteres sárkány, 2,5 kg-os paróka
Rendkívül látványosnak ígérkezik az előadás, ehhez egy 600 m2-es színpadot építettek fel. Illés Gabriella, a darab producere elmondta, hogy miután nincs zsinórpadlás, 30 mozgatott függesztési pontot kellett kiépíteniük. Ezek lehetővé teszik például, hogy látványos reptetéseket hajtsanak végre, de 5 függesztett hinta is feltűnik majd a színen.
A színpad érdekessége, hogy a díszleteket is függesztik, így állványok, traverzek nem rontják a színpadképet. A színpadba 2 süllyesztőt is beépítettek illetve a cirkusz-varieté világát idézendő lesz 2 gumiasztal, 1 trapéz és egy kínai rúd is. Látványos elemek sora tűnik fel az előadás során. Például fél perc alatt nő ki a színpadból 8 darab 7 méteres paszuly, egy 4,5 méteres gondola "úszik" be a színpadra a nézőtéren át és feltűnik egy 16 méteres sárkány is, mellyel a főhősök küzdenek majd meg. A látványt teszi teljesebbé a színpad hátterében felépített 250 négyzetméteres vetítő felület.
110 jelmez vonul a darab során, melyekhez összesen 2500 méternyi anyagot használtak fel. A háromfejű sárkány jelmeze 5 hét modellezés után 3 hét alatt készült el és a tollakat is egyedileg válogaták, festették meg.
A különböző plüssök speciális kötőgéppel készültek, egyedi tervezések alapján. A darabban 30 különböző paróka tűnik majd fel a szereplők fején, a legnehezebb 2,5 kiló, a leghosszabb a Dzsinn 180 cm-es hajkölteménye.
A zongoránál: Rakonczai Viktor
Hien, A mese rólad szól című dalával indul az előadás, melynek 12 betétdalát A Játékkészítő vezető zeneszerzője, Rakonczai Viktor, szövegíróként Orbán Tamás jegyzi.
„Nagyon vártam a pillanatot, hogy mikor érkezik felkérés egy musical megírására. A Játékkészítő dalainak felét én szereztem, de dolgozott a musicalen Rácz Gergő, sőt szerzőként részt vett a munkákban Király Viktor, Király Linda, Bereczki Zoltán és Dobrády Ákos is. Érdekes kihívásként tekintettem a feladatra, mivel a konkrét dramaturgia már kész volt: ezt kellett zenével megjeleníteni és kifejezni, de engem borzasztóan inspirált, hogy miként tudom hangokban megtalálni a történetet. A Játékkészítő tulajdonképpen a musical és a pop világában is működik„ – mesélte Rakonczai Viktor a Színház.hu-nak. Azt is elárulta, hogy nem sok ideje volt a dalok megírására.
„Két és fél hónap alatt született meg a teljes zenei anyag: az idő azonban a múzsám is volt egyben, mert nem lehetett kizökkenni belőle. Azt vallom, hogy ha megvan a megfelelő ihlet és megszületik egy-két dal akkor már nem szabad abbahagyni a zeneszerzést és hátradőlni. Reggeltől estig csak ezzel foglalkoztam én is„ – mondta.
Az előadást - minden alkalommal - élő zenekar kíséri, Rakonczai zongorajátéka mellett egy 4 fős popzenekar játszik, amelyet a Magyar Virtuózok Kamarazenekar 8 tagja egészít ki.
Gundel Takács Gábor is feltűnik a színen
A darab címszerepét Alföldi Róbert alakítja, de feltűnik a színen – mások mellett - Oroszlán Szonja, Szabó Győző, Pokorny Lia, Bereczki Zoltán, Koltai Róbert, Király Viktor, Radics Gigi és Nagy Feró is. A darab írója - Illés Gabriella producer alapötlete nyomán - Divinyi Réka, rendezője Magács László. Művészeti vezetője Szabolcs János, jelmeztervezője Müller Kata, Rettentő Borodin világát pedig Lakatos Márk jegyzi. A produkció fotóit Éder Krisztián készíti.
A teljes, mintegy 300 fős stáb tagjai egytől-egyig hazai szakemberek, kivéve a darab koreográfusát, a nemzetközi produkciókból, így például a Mamma Mia című film egyik alkotójaként ismert Nichola Treherne, aki ingázva a West End és Budapest között, az alkotói folyamat alatt több mint 10.000 km repülőutat tett meg oda-vissza.
A napokban csatlakozott a színész csapathoz Gundel Takács Gábor is. "Ő lesz Géza Bá', a 6 és fél fejű sárkány feledik feje" – mesélte a producer. "Azért esett Gáborra a választás, mert a "feledik fej" folyamatosan kommentálja a sárkány küzdelmeit, így nagyon testhezálló a szerep" – tette hozzá Illés Gabriella.
A mozgalmas, táncosokkal és artistákkal készülő előadásban közreműködnek a Közép-Európa Táncszínház, Magyarország első táncszínházának tagjai illetve a MACIVA kiváló fiatal artistái is.
Továbbá két fiatal színész folyamatosan követi a próbafolyamatokat, akik bármikor képesek lesznek az esetleges "beugrásra". December 27. és 30. között - négy napon át – összesen 12 alkalommal játsszák A Játékkészítő című új magyar pop-musicalt a nemrég átadott budapesti Tüskecsarnokban.
Forrás: A Játékkészítő, Színház.hu